Manner of Death 15.fejezet

 

-a támadás után-

Tan pov.

Nem voltam felkészülve arra, hogy az előttem álló férfi ökle találkozzon a bal halántékommal, amitől oldalra dőltem. A látásom elhomályosult pár pillanatra, de a zsibbadtság fájdalomra váltott és átsugárzott az egész fejembe, könnyek szöktek a szemembe. Próbáltam egyenesen megállni, hogy rá tudjak nézni a termetes férfira, aki az ízületeit ropogtatta és lassan közelített felém.

-Mit gondoltál, hah?- kezdett el suttogni, amitől a vérem is megfagyott, de igyekeztem megtartani az álló helyzetemet. Összeszorítottam az öklömet, ahogyan megérezte a forró nedvet lecsorogni az arcomon lévő sebből, ami valószínűleg a férfi középső ujján lévő gyűrűjétől keletkezhetett. A bal kezével megragadta a galléromat és magához rántott. Hiába volt hasonló a felépítésünk, az ereje és a kisugárzása teljesen elnyomott. -Kihívtad a mentőket? Azt gondolta, hogy az egy olyan okos ötlet?!- hosszan fújta ki a levegőt, -Nem azért jöttem vissza Bangkokból, hogy lássam a testvéremet a börtönben.- lehunytam a szemeimet és hallgattam, ahogy a tücskök ciripelése visszhangzott az elhagyatott épületben, amit csak az utcai lámpák fénye világított meg. Inkább csöndben maradtam, mivel nem volt értelmes magyarázatom a tettemre. -És én még azt hittem, hogy okosabb vagy te ennél Tan. Sosem hagysz cserben senkit, csak engem és a fiúkat... Mégis mi a francot gondoltál?- a férfi eleresztette a fölsőmet.

-Sajnálom.- talán ez volt minden, amit jelen helyzetben képes voltam válaszként kinyögni.

-A bocsánatkérésed nem segít. Csak azzal teheted jóvá, ha befejezed a munkát.- a kezembe nyomott egy telefont. -Az egyetlen dolog, aminek örülök most, hogy elloptad az orvos mobilját. Mondtam Pertnek, hogy adja oda neki az övét, te pedig ezt fogod használni.- ezután a mögötte álló két fekete öltönyt viselő férfi mellé lépett. -Menj a kórház VIP részlegén lévő 11-es szobába. Bizonyosodj meg arról, hogy a doki megírja a jelentést úgy, ahogyan én akarom. Ha elbuksz, akkor búcsút mondhatsz az édesanyádnak.- ezután elhagyta az épületet a két öltönyössel. Már megszoktam ezeket a fenyegetéseket, hiszen a kezdetektől ezt használták, hogy engedelmességre kényszerítsenek és emiatt voltam és vagyok csak egy másodrangú személy a család, Mr. Odd, Pert és a legidősebb fiú Paul szemében.

Miután beköltöztem apámhoz, találkoztam a nyári szünet alatt a két fiával. Pert és Paul Bangkokban tanultak és elég meglepettnek tűntek, amikor rájöttek, hogy van még egy testvérük. Hiába bántak velem jól, mindenki tudta, hogy hol a helyem a családban.

Pert a legfiatalabbként a legbarátságosabb is volt. Gyakran folytattunk rövid eszmecseréket, amiktől kicsit közelebb kerültünk egymáshoz, de szeretett parancsokat adni nekem. Kívülről ugyan kedvesnek tűnik, valójában kegyetlen és éretlen. Egyszer láttam, ahogyan megvert egy kölyökkutyák egy golfütővel, mert szerinte már nem volt olyan aranyos, de még sikerült azelőtt beleavatkoznom, hogy megölhette volna az állatot.

A kegyetlenség azonban nem csak Pertben, hanem a legidősebb fiúban, Paulban is ott volt. Annyira kerültem a vele való találkozást, amennyire csak lehetett. Csendes volt, de tökéletesen lehetett vele definiálni az erőszakosságot. Szerencsére, miután Paul lediplomázott az üzleti iskolában, apánk megtette őt az egyik bangkoki üzlet felelősévé. Majd a régióbeli bevétel növekedésével Pert került a bátyjához hasonló pozícióba.

Sosem aggódtam amiatt, hogy Pertnek kell dolgoznom, mivel szabadon beszélhettünk egymás között, különösen most, hogy a kis szeretőit kellett lecsillapítanom, amikor elmenekült, de ez az egész kényelmetlen volt a számomra. Ő sosem emelt rám kezet, de Paul igen. A halántékomat érő ütés csak figyelmeztetés volt tőle, hogy engedelmeskednem kell neki, én pedig semmit sem tudtam tenni, hogy kiálljak magamért.

Dr. Bunnakit... Elhagytam az üres épületet és feltettem a fekete pulóver kapucniját. A fejemen lévő seb fájdalmasan lüktetett a vezetés közben, végig amikor leparkoltam az autót. Az orvos arcának képe ellepte az agyamat. Mégis miért hívtam a mentőket?  Mert féltem, hogy agyrázkódása lehet, mert akkor ellátásra szorult. Eddig sosem fordítottam figyelmet az áldozataim jólétének, de volt valami különleges ebben a férfiban... valami, amitől nem tudtam nem rágondoltam.

***

-jelen-

A fotók hihetetlenül valóságosnak tűntek. Ránéztem Bun összevérezett arcára, ahogyan az avaron feküdt. A pózt és a vér folyását is a kórboncnok rendezte el. A ház mögötti erdős részt választottuk ki, a levegő hűvös volt, a felkelő nap még ne kezdett el átvilágítani a fákon.

-Kész vagy?- kérdezte Bun.

-Igen.-

-Rendben...- feltérdelt és odébb mászott a vértócsától látható megkönnyebbüléssel. Próbált felállni, ezért gyorsan odamentem hozzá és felsegítettem. A fotó miatt megint össze kellett bilincselnem a háta mögött a kezeit.

-Hadd nézzem a képeket.- megmutattam neki őket és mindegyiket alaposán átvizsgálta, -Nagyíts rá a fejemre.-

Engedelmeskedtem a kérésének, -Mit gondolsz? Nekem, egy hétköznapi szemlélőként elég hitelesnek tűnik.- Bun véres ruháját tanulmányoztam, a folyadék szétfolyt és szétfröcskölt az elázott ruhákon. Ha valaki most meglátta volna, akkor egészen biztosan elborzadt volna a látványtól. -Szerintem megfelelőek lettek a képek. Siessünk befejezni ezt, aztán te is meg tudsz majd mosakodni.-

Bun rám bámult, -Egyedül is megtudom csinálni.- visszatért a képek nézegetéséhez, -Ez elfogadható. Bár, ha látszódna a golyó bemenete, akkor még hitelesebb lenne, de muszáj elrejteni a hajammal, emiatt úgy tűnhet nekik, hogy alacsonyabb volt a lövésszög. Nem fogják látni a sebet, mivel arccal lefelé van a test.- Bun összeszorította a száját elgondolkodva, mielőtt döntött volna, -Küldd ezt a főnöködnek.-

-Rendben...- elvettem tőle a telefont és úgy fordítottam, hogy ne lássa a képernyőt, amíg az üzenetet küldöm. -És most szurkoljunk, hogy elhiszi.-

Bun csendesen rám pillantott. Tudtam, hogy még mindig a főnököm kilétét próbálja kitalálni. -Ha csak nincs egy kórboncnoka, akkor nem lesz probléma.-

Becsúsztattam a készüléket a zsebembe. -Nem, nincs. Te vagy az egyetlen törvényszéki orvos a régióban.- hozzásétáltam és átöleltem a vállát. -Menjünk megmosni téged, a vér már rád száradt a fejeden.-

-Oldozz el először.- hezitáltam teljesíteni. Kontroll alatt akartam tartani, de meg kellett szereznem a bizalmát is, emiatt végül engedelmeskedtem a kérésének. Miután elengedtem, Bun egyből a házhoz ment olyan gyorsan, hogy nekem utána kellett futnom, majd megragadtam a felkarjánál fogva. -Hey, te... én sem fordítok hátat neked, vagy de?!- kiabáltam és nem szándékosan szorítottam a fogásomon.

Bun megállt a kényszer miatt, -Gondolom nem tudsz.- a szeme sarkából rám pillantott, -Mert, ha megteszed, akkor én eltűnök.-

-Igen, el fogsz menni és meghalsz.- a kezénél fogva magammal rángattam, aztán egyszer csak elkezdett köhögni... többet, mint tegnap. A lehető leggyorsabban le kell fürödnie. A ház előtt álló autómhoz vittem és kivettem egy pólót és egy nadrágot a csomagtartóból, mindig van nálam váltásruha, amikor esti óráim vannak és bent alszom. Miután megvoltak a ruhák, bevittem Bunt a fürdőszobába, aki megtorpant, amikor rájött, hogy be akartam kísérni. 

-Várj! Mégis miért akarsz velem bejönni?-

-Nem tudsz egyedül megmosakodni, nincs tükör.-

A doki összeráncolt homlokkal nézett rám, -Úgy látom minden helyzetben megpróbálsz fölényben kerülni.-

Nem volt teljesen rossz, amit mondott. Nem volt esélyen egy ideje közel lenni hozzá, mivel ritkán értünk egymáshoz, ha pedig mégis megtörtént, akkor igyekeztem minden pillanatát kiélvezni. -Csak segíteni akarok. Ugye tudod, hogy nehéz a vért lemosni?-

Bun csöndben bámult rám. Mit meg nem adnék, ha tudnám mit gondol most! -Akkor is várj kint. Ha szükségem van valamire, akkor majd szólok.-

Nem gondoltam, hogy be fog hívni, ez biztos volt. -Rendben.- válaszoltam, majd bement a fürdőszobába, ami talán lenyugtathatta a kissé nem kedves viselkedését. A helyiség padlója csak a nedves és hideg föld volt, a WC mellett pedig volt egy hatalmas agyagedény, amire egy sárkány volt gravírozva. Eszembe jutott, hogy a benti edényben lévő víz valószínűleg hideg volt, úgyhogy fel kellett melegítenem. -Felmelegítem neked a vizet, tudsz várni pár percet?-

-Nem kell, így is le tudok mosakodni.- Bun nem igazán zavartatta magát a fürdő állapota miatt. Hiába volt ő egy híres bangkoki egyetemen diplomázott orvos, elég reális személy volt. Egy cseppnyi arrogancia sem volt benne, talán mindenfajta emberrel barátságot tudott kötni és ettől csak még jobban vonzódtam hozzá.

-De beteg vagy...-

-Azt mondtam, egyedül is megy.- feszült volt a hangja, -Ha akarod, akkor menj és melegíts vizet, de hadd mosakodjak már le a hideggel.-

Sejtettem, hogy hagynom kell, ha már együttműködik, -Rendben, itt vannak a váltásruhák. Mivel az enyémek, lehet, hogy kicsit nagyok lesznek, de még mindig jobbak, mind meztelenül lenni.- odaadtam neki a textíliákat, majd becsapta az ajtót, ami elől el kellett ugranom, mielőtt az arcomba csapódott volna. Nekidőltem az ajtónak és elővettem a telefonomat. Paul már látta a képeket, de még nem válaszolt. A szívem elkezdett félelemmel telítődni. Vajon el fogják hinni vagy ki fogják találni a csalást? Visszatettem a zsebembe a készüléket, amikor meghallottam a víz csobbanását. Reméltem, hogy Bun a tiszta ruháimat viselve fog kijönni. A gondolatmenetem megállt, amikor kiszólt a fürdőből.

-Tan! Be tudnál jönni egy kicsit?-

Nem akartam vesztegetni az időt, hogy kitaláljam miért kellek, ezért benyitottam. Azt csinálta, amit vártam, fürdött. A fürdőszoba megtelt a vér fémes szagával. Talán Bun már nem zavartatta magát előttem, hogy felöltözzön, amiatt a bizonyos éjszaka végett, amit ő kezdett a csókjával és az azt követők már megállíthatatlanul követték egymást. Remélem, hogy majd mostanában is ő fogja megtenni az első lépést.

-Kell segítség?- a szemeim automatikus végig járták a testét, ahogyan a nagy adagedény felé fordult.

-Bármennyire is próbálom, a vér odaragadt.- mondta, miközben beletúrt a hajába. Észrevettem egy vércsíkot a hátán, emiatt nem is csodálkoztam, hogy egymagában vízzel nehéz leszedni. -A disznóvér elég koszos és tele van baktériumokkal, talán már meg is fertőződtem a sertésinfluenzával.-

-Szóval segítsek megmosakodni?- levettem a kabátomat és felakasztottam a kilincsre, mielőtt kigomboltam az ingemet.

Bun felszisszent, -Vedd le a ruháidat és gyere ide.-

Gyorsan megszabadultam mindentől, a hideg levegő teljesen lehűtötte a testemet, de a bennem égő tűz csak még erősebb lett. Próbáltam elnyomni a vágyamat, amikor elvettem Bun kezéből a tálat és ráöntöttem a vizet a véres bőrére, majd elkezdtem dörzsölni. -Ha túl sokáig maradunk így, akkor nem hiszem, hogy vissza tudom fogni magam.-

A doki egy darabig csendben volt, a testét egy enyhe remegés futott végig. -Várj egy kicsit... én... először hadd mosakodjak le.- Nem voltam benne biztos, hogy jól értettem-e. Szándékosan hívott be? A kezeimre fókuszálva mostam le róla a maradék vért, hogy minél hamarabb másik helyzetben köthessünk ki. Miután mindent ledörzsöltem róla, leöblítettem a vízzel. Elvette a törülközőt és megtörölte az arcát, majd az egész testét. -Hideg...- panaszkodott Bun és újra felköhögött. Felvette a ruháimat a földről, mielőtt az ajtóhoz ment volna. Nem tudtam levenni róla a szemem. Visszafordult, mielőtt kiment volna, -Találkozunk a hálószobában.- lehajolt és felvette a földről a koszos ruháit is és kisétált a szobából. Az álmodozásom közepette elfelejtettem követni. Talán az ágyban fog rám, biztos álmodom?

Miután bementem a hálóba, észrevettem Bunt, ahogy a farmerom zsebeit kutatja át és ettől észhez tértem. Rájöttem, hogy mit csinál, tudta, hogy mi volt ott és a testét használva terelte el a figyelmemet. Vissza akartam venni tőle a ruháimat, de már túl késő volt, ledobta a nadrágomat és a kezében volt a pisztolyom, ami a mellkasomra mutatott. Lefagytam, a szemeim tágra nyíltak. Elfelejtettem, hogy milyen okos is valójában a doki, én pedig leengedtem a védelmemet, ami egy nagy hiba volt.

Legyen ez egy tanulság nekem: ez jár, amiért elárultam. Szép munka Dr. Bun, micsoda kielégítő bosszú.