Manner of Death 21.fejezet

 

Tan pov

A TV-t néztem, ahol a híradó ment. Beindítottuk a SUV riasztóját, amire a szomszédok és még néhány kíváncsi arra járó odamentek délután, majd megtalálták Pert testét és értesítették a rendőrséget. Átgondolatlan, de hatásos volt a stratégiánk, ezt be kellett ismernem.

Bun azt mondta, hogy kezdjük elölről és térjünk vissza az eredeti tervünkre, mert szüksége volt egy kis időre átgondolni. Még mindig a házamban volt és a büszkesége is visszatért, így megkért, igazából parancsolta, hogy vigyek neki gyógyszereket hazafelé az iskolából. A növekvő vonakodásom ellenére is úgy viselkedtem, mintha semmi sem történt volna. Be kellett mennem az iskolába órákat tartani úgy, hogy nem mutathattam ki, hogy bármi történt volna tegnap.

-Hazamentem Tan Professzor.- ugyanaz a lány ment el utoljára, mint aki előző alkalommal. Intettem neki és folytattam a híradó nézését, amiben továbbra is Pert haláláról szólt. Aztán felszólalt egy férfi... aki miatt minden alkalommal megborzongtam, Paul...

-Nem gondolom, hogy öngyilkos lett... De meg kell várnunk a boncolás eredményét.- mondta a riporternek. Az arcán szomorúság ült. -A rendőrséget kell kérdezni további információért, én csak annyit tudok most, hogy az öcsém meghalt.-

Elővettem a telefonomat. Amióta kitudódott, hogy a bátyám meghalt, Paul egyszer sem vette fel velem a kapcsolatot. Csodálkoztam, hogy miért, legalább egyszer fel kellett volna hívnia, hogy értesítsen. Talán ő volt a családból az első, aki tudta a hírt a rendőrségi kapcsolatok miatt. Nem tudom, hogy meg kellene-e bizonyosodnom róla, de Pault gyanítottam a háttérben. Meg lehet kérdezni, hogy miért. Nagyon szerette Pertet, mint az öccsét, mivel ugyanaz volt az anyjuk. Ha tényleg ő akarta holtan látni a középső testvérünket, akkor az azért volt, mert elkezdett mozgolódni a legidősebb ellen.

A telefonom csörgése riasztott fel a gondolataim közül. Láttam, hogy ismeretlen szám, ezért vártam egy kicsit, mielőtt felvettem volna, -Hello?-

[-Üdv, Tan Professzor?-] csendült fel egy mély hang a vonal túlsó végén. Elcsodálkoztam, hogy ki lehet, de folytatta a válaszom előtt, [-Én vagyok az, Boonlert, Bun bátyja.-]

-Igen, tényleg Dr. Boonlert.- próbáltam normális hangon beszélni. Eszembe jutott, hogy megadtam neki a számomat, -Mit tehetek Önért?-

[-Tudod, hogy orvos vagyok?-] észrevette, hogy sosem említette ezt nekem. Csak véletlenül csúszott ki a számon.

-Ööö... beírtam a nevét a Google-be.- megköszörültem a torkomat, -Szóval minden rendben?-

[-Gondolom láttad már, hogy mi történt Songsak ügyésszel, aki néhány nappal ezelőtt tűnt el.-] hallottam az érzelmi túltengést a hangján. [-Aggódom, hogy ugyanez történt Bunnal is, csak még nem találták meg.-]

-Lehet, hogy nem. Dr. Bun életben lehet és bujkálhat valahol.- most már nem Pert volt a probléma. Emlékeztem, hogy Bun ki akarta tálalni a bátyjának az igazságot, ahogy ajánlottam neki. Már éppen mondani akart valamit, de megelőztem. -Dr. Boonlert.-

[-Igen?-]

-Hol van most?-

Egy darabig csendben maradt, mintha megleptem volna, [-A hotelben.-]

-Elfoglalt? El akarom vinni valahova...-

[-Hova akarsz vinni?-]

Volt egy megérzésem, hogy, ha elmondom neki Bun tartózkodási helyét, akkor rám hívja a rendőrséget, mivel nem bízik még bennem, -Elmenjek Önért és felvegyem?-

[-Várjunk, még nem is mondtam semmi.-]

Boonlerttel beszélni olyan volt, mint a Bunnal való társalgások. Már tapasztalatból tudtam, hogy mit kell tennem egy ilyen emberrel: el kellett hitetnem vele, hogy ő irányít. -Szóval hajlandó beülni az autójába és találkozni velem? Elküldöm a címet. Szeretném, ha találkozna valakivel, aki segíteni tud Bun felkutatásában.-

[-Kiről beszélsz? És hogyan tudná ez a személy előbb megtalálni az öcsémet, mint a rendőrség?-] ennyi nem volt elég neki.

-A rendőrség itt nem úgy teszi a munkáját, mint ahogyan ezt kellene. Nem lenne jó sokat várni tőlük.- vettem egy mély levegőt. -Hajrá. Várni fogom.-

***

Elküldtem neki a külvárosi házam címét, ami a régió legsűrűbben lakott területén helyezkedett el. A szomszédok csendesebbek voltak, mint a nagyvárosokban, a piac nagyon közel volt, jó volt a közvilágítás és nagy volt a forgalom, ez pedig növelhette Boonlert biztonságérzetét. Mire odaértem, addigra egy autó ott állt a házam előtt. Körbe néztem, de semmi szokatlant nem találtam. Kiszálltam a kocsimból és abban a pillanatban nyílt a másik jármű ajtaja és Boolnert szállt ki belőle gyanakvóan, -Kié a ház?-

-Az enyém.-

Felvonta a szemöldökét, -Miért érzem azt, hogy valami mocskosba rángatsz bele?-

Megráztam a fejemet, normál körülmények között pedig még fel is nevettem volna, -Gyere be.-

-Ki ez az ember, akiről beszéltél?- a doki egy helyben maradt, ezért gyorsan hozzáléptem, mire hátrált pár lépést, de én megragadtam a karjánál fogva, mielőtt menekülhetett volna.

-Dr. Bun életben van és ebben a házban van.- lehalkítottam a hangomat suttogásig, -Először is meg szeretnélek kérni, hogyha a rendőrséget akarnád hívni, akkor ne tedd, mert még ők sem tudják, hogy él. Ha rájönnek, akkor a Bunt holtan látni akaró is tudni fogja.-

Boonlert szemei nagyra nyíltak és láttam rajta, hogy egyre több kérdés gyülemlik fel benne, -Mi van?-

-Értesítetted a rendőröket? Valaki követett, ha igen, akkor rá tudod venni őket a távozásra?-

A doki meglepően nyugodtan nézett rám, -Először látni akarom Bunt.-

-Tudom, hogy valaki veled jött... Bun el tudja magyarázni és meg fogod érteni, hogy a rendőség miért nem vonható be.-

Boonlert kételkedve nézett rám, -Ha az öcsém még sincs bent, akkor elég sok problémával fogsz szembenézni.-

Ezután bevezettem a házamba, ami teljesen sötét volt, mivel nem kapcsolhattunk lámpát. A doki gyanakodva nézelődött, talán nem hitte el, hogy rajtunk kívül más is lehetett az épületben. Ezt Bun találta ki, hogy ne égjen villany, amikor nem vagyok otthon és nem lesz gyanús.

Felkapcsoltam a lámpát és világos lett a tágas nappaliban, -Ki követett?-

Boonlert nyugodtan nézett rám, -Nem mondom el, amíg nem láttam Bunt. Ha valami váratlant teszel, akkor be fogom hívni.-

Vettem egy mély lélegzetet és felinvitáltam a lépcsőn, -Tudod, nem sok értelme van behívni valakit a házamba, ha csak nincs valami célom.-

-És mi lenne az?- kérdezte.

-Az egyik ok, hogy férfiakat hozok ide szex miatt.- a válaszom kisebb sokkot okozott neki, -Hogy elrejtsük Bun ittlétét, tudnád ezt mondani kifogásként az emberednek? Mondd neki/nekik, hogy kedvellek és áthívtalak szórakozni, majd felajánlottam a segítségemet megtalálni Bunt.-

-Várj, nem.- kezdett a doki ellenkezni.

-Tudom, hogy nem vagy meleg, de kell valami elfogadható ürügy, hogy senkiben se keltsünk gyanút a hirtelen ittléteddel, főleg, hogy csak alig ismerjük egymást.- ez csak még több bizalmatlanságot hozott neki, de feljött velem a lépcsőn.

Bekopogtam az egyik ajtón, -Bun, én vagyok.- lenyomtam a kilincset. Sosem zárta be az ajtót, mert tudta, hogy van kulcsom. Az első dolog, amit láttam az Bun ágy melletti alakja volt, ahogy a jobb kezében a fegyvert tartotta és az ajtó felé mutatott a csöve. A szemei az idegent pásztázták. Mikor felismerték egymást, mind a ketten lefagytak és nem tudtak megszólalni. 

-Bun!- Boonlert volt az első, aki megtörte a csendet. Az öccséhez sétált és átölelte, -Azt hittem meghaltál.-

-Boon...- suttogta Bun rekedten. Eltette a fegyvert a zsebébe és visszaölelte a bátyját, látszott rajta, hogy sírni akart, -Hallottam, hogy ketten jöttök, csak ezért vettem elő.-

-Csak én vagyok. Beteg vagy?-

-Azt hittem, hogy megfáztam, de a lázam folyton felszökik és a torkom is fáj. Már ellenőriztem és valami fertőzést kaptam el, így megkértem Tant, hogy vegyek nekem amoxicillint.-

-Mindig ilyen vagy, ha rád tör a betegség.- Boonlert hátrasimította az öccse haját, aki az arcát a bátyja vállába temette és egy darabig csak így álltak. Amíg néztem őket, féltékeny lettem oktalanul. Ez szimpla testvérek közötti szeretet volt, ami nekem sosem adatott meg.

Boon elhúzódott a testvérétől, -Rendben vagy? Pontosan mi folyik itt? És miért vagy vele?-

-Melyik kérdéssel kellene kezdenek?- mosolyodott el Bun.

-Mindegyikre választ várok.- mondta a bátyja és a kezével beletúrt a doki hajába. -Menjünk haza együtt, oké? Nem kell többé itt dolgoznod. Beszélek Yongyuth Professzorral, hogy vegyen fel tanárnak.-

-Nem, nem mehet el! Legalábbis nem most, túl veszélyes!- kiáltottam, -Még mindig nem tudod mi folyik itt.-

Boonlert felém fordult, valószínűleg levont néhány következtetést. -Milyen kapcsolat van köztetek?-

-Nem tudom, hogy mit gondol rólam, de életem végéig meg fogom védeni.- válaszoltam hezitálás nélkül. Láttam, hogy Bun megcsípte az orrát és megrázta a fejét. Az idősebb csendben bámult rám a fekete keretes szemüvege mögül. Azt hittem, hogy tudott az öccse szexuális beállítottságáról.

-A pasija vagy?-

-Igen, szeretem őt.-

-Boon!- kiáltott fel zavarában Bun. Nem tudtam eldönteni, hogy az arca miattam lett piros, vagy a hőemelkedés miatt, de mindegy is, iszonyatosan aranyosan nézett így ki, -Tan tart életben.-

A bátyja felvonta a szemöldökét, -Hogy? Vagyis mi?-

-Mielőtt teljesen elmagyarázom a helyzetet, Dr. Boonlert.- figyelmeztetni akartam a földszinten lefolytatott beszélgetésünkre, -Ne felejtsd el felhívni azt, aki veled jött, mivel most egy komoly és hosszú társalgás fog következni.-

Bun Boon felé fordult kíváncsi tekintettel, mire az idősebb testvér összeszorította a száját, mielőtt elővette a mobilját és tárcsázni kezdte volna az ismeretlent. -Hello, minden rendben...- suttogott a telefonba, -Tudtad, hogy Tan meleg? Abban a reményben hívott ide, hogy felajánlja a segítségét megtalálni Bunnakitet, de csak le akart venni ezzel a lábamról.- a hazugságok csak úgy özönlöttek ki a száján, jobb volt, mint képzeltem. Bun rám nézett összevont szemöldökkel és úgy tűnt, hogy valamiért nem annyira boldog a szituációval, de az arckifejezése hamar visszatért a normálisra. -Nincs semmi komoly. Nemsokára visszamegyek... Nem, nem, menj csak. Szerintem kicsit fura, hogy a hírek alapján ő volt a lány pasija, de most elméletileg meleg, de nem tűnik veszélyesnek. Hívlak, ha bármi van. Igen... Köszönöm.- bontotta a vonalat. -Egy rendőrt kértem fel kíséretnek.- lesokkoltam.

-Mégis mit jelentsen ez Boon?- Bun is ledöbbent.

-Azért hoztam magammal, mert nem tudtam, hogy mi fog történni.- Boon visszasétált a dokihoz és leültette az ágyra maga mellé. Aggodalommal nézett az öccsére, de komoly lett, amikor rám nézett. Kezdeni kellett és ezt a sebész erőteljes hangja is megerősítette, -Magyarázatot.-

***

Éjfélre járt az idő és lehűlt a levegő és emiatt össze kellett húznia magán a kabátot Dr. Boonlertnek, aki Bangkokban született és nevelkedett és megszokta az ottani meleget. Kikísértem az autóhoz és figyelmesen körbenéztem. Az utca csendes volt az éjszaka közepe révén, csak a részeges karaokeval szórakozókat lehetett hallani. -Bérelt autó?- tettem a kezemet a járműre-

-Igen.- kinyitotta az ajtót, -Holnap reggel viszem vissza, úgyhogy gyere értem és vigyél ki a buszmegállóba, ahogyan megbeszéltünk.-

-Azon gondolkodom, hogy nem lenne-e könnyebb a repülőtéren kirakni. Csak néhány órányira van innen.- mélyen belenéztem a sebész szemeibe, -Látni akarom, ahogy elmész, csakhogy megbizonyosodjak jó gépre szállsz.-

-Ha neked így megfelel, akkor ez a verzió is jó.- beült a sofőrülésre. -Tan...-

-Igen?- lehajoltam az ablakhoz, hogy rendesen halljam.

Boon figyelmeztetés nélkül megragadott a galléromnál fogva és magához rántott, majd belesuttogta a fülembe, -Nézd, nem tudom, hogy a rendőrség még mindig itt van-e vagy bárki néz-e minket, de ezt el akarom mondani.- vett egy mély lélegzetet, -Látom, hogy Bun mennyire megbízik benned, ezért az életét most rád bízom. Élve kell visszajuttatnod hozzám, megértetted?-

-Értettem.- egyeztem bele a parancsába; ebben mindig nagyon voltam: engedelmeskedés.

Dr. Boonlert bólintott, mielőtt elengedett volna. Becsukta az ajtót és néztem, ahogy a jármű eltűnik az utca sarkán. Amikor elmeséltük neki az egész történtet, akkor mindenképp segíteni akart, amíg Bun le nem beszélte:

-Boon figyelj rám...- szólította meg a bátyját nyugodt hangosan, ez sejtette, hogy ő már tudja hogyan bánjon a testvérével. A két okostojás doki a racionális beszélgetésükbe a lehető legkevesebb érzelmet vonták be. -Tudom, hogy aggódsz értem, de ez túl veszélyes számodra. Nem kockáztathatod az életedet, gondolj a családodra; ott van neked anya, apa és Baitoei. Mi történne, ha meghalnál, mit fog a feleséged és a gyereked csinálni nélküled?- Dr. Boonlert elcsendesedett és ezt Bun kihasználva folytatta, -Tan segíteni fog nekem itt.-

A bátyja összeszorította a száját, majd hosszú hallgatás után megszólalt, -Elmegyek, de csak akkor, ha megígéred nekem, hogy amikor ennek az egésznek vége, akkor visszajössz Bangkokba.-

A házat néztem, miközben Bun ígéretén gondolkodtam, amiben beleegyezett Boon kérésébe és visszamegy a szülővárosukba annak reményében, hogy a bátyja hajlandó elmenni. Nem akarom, hogy elmenjen, talán vele kellene tartanom, de nem tudnám megtenni, mivel az anyám gondját kell viselnem. Az rendben van, hogy jelen pillanatban jó egészségnek örvend, de ha vészhelyzet történne, akkor ideérnék időben? Bevallom nem tudtam, hogy mit csináljak. Az egyetlen dolog, amire most gondolni tudtam, hogy visszamenjek a hálószobába, átöleljem Bunt és felejthetetlenné tegyem az itt tartózkodását. Az ő biztonsága volt most az elsődleges számomra, amiről Dr. Boonlert beszélt az a jövő.

***

-Engedni fogja, hogy vele menj?- fordult felém Bun, miközben egy serpenyőt tisztított le, mivel reggel lejött a konyhába, hogy csináljon nekem pirított rizst. Be kellett ismernem, hogy ő nem azokhoz a betegekhez tartozott, akik majd belehaltak egy megfázásba, pedig ki akartam használni ezt, hogy gondoskodhassak róla: megetessem, segítsek neki megfürödni, akárcsak a filmekben. De mindent meg tudott csinálni egyedül és még főzött is rám.

-Igen, 10-kor foguk találkozni holnap, délután 1 körül vissza is érek.- felvettem a telefonomat megnézni az időt. -Uh.. Bun, mennyi idős a bátyád?-

A doki leült az asztalhoz, -36 lett idén.-

Félrenyeltem a rizst, -Viccelsz velem?-

-Miért? Fiatalabbnak vagy idősebbnek néz ki a korkülönbség miatt?- ő is elkezdte kanalazni a reggelijét.

-Fiatalabbnak. Azt hittem, hogy csak körülbelül 2 évvel idősebb nálad.-

-És hetero, van egy felesége és egy gyereke.-

Elmosolyodtam és Bunra néztem, aki láthatóan jól szórakozott rajtam, -Azt szeretnéd, hogy távol maradjak tőle?-

A doki rám szegezte a szúrós tekintetét, -Képzelődsz! Csak elmondtam neked, ennyi.-

-Nem akarok a közelében maradni. Ha már egyszer eldöntöttem, hogy közel kerülök valakihez, akkor nem fogok más után futni.- leszedtem egy rizsszemet a szájából, amitől lefagyott.

-Én is meg tudom csinálni...- gyorsan megfogott egy szalvétát és megtörölte a száját. Nem tudtam megállapítani, hogy zavarban van-e, mivel kitűnően tudta rejtegetni az érzéseit.  Pirulni akartam látni, de gondolom ehhez többet kell dolgoznom, de azt már tudtam, hogy témát vált, ha cukkoltam, -Paul keresett már?-

És itt jön... változtassunk témát! -Nem, semmi hír. Hívtam, de nem vette fel. Kezdek attól félni, hogy ő lesz a következő áldozat.-

Bun felkuncogott, -De az nem lenne jó?-

-Talán csak nehéz elérni, mert elvan foglalva Pert temetésének megszervezésével. Egyébként ki csinálja a boncolásokat, ha már te nem vagy ott?-

-Szerintem egy másik régió kórházába küldték.- felköhögött és ránéztem, az aggodalom kiült az arcomra. -Megmérgezték és én cianidra gondolok. Bárcsak felhívhatnám a kollégámat, hogy megkérdezzem.-

-Megadhatod a számát és majd felhívom.-

-Nem, az túl fura lenne, hogy direktbe őt hívod egy boncolási jegyzőkönyv miatt. Ki tehette ezt Perttel?-

-Paul, ebben biztos vagyok.- mondtam és levágtam az öklömet az asztalra. -Pert valószínűleg kapcsolatba lépett vele, hogy megbeszéljék a megöletésedet, de Paul végzett vele, hogy elhallgattassa.-

A doki felvonta a szemöldökét, -De miért ölte meg? Jól működő fenyegetéseket is bedobhatott volna, például Janejira gyilkossági ügyét.-

-Igazad van.- éreztem a kezdődő fejfájást, -De te nem tudod, hogy milyen erős bipoláris zavara van. Bármi lehetséges nála... mit csináljunk?-

-Most semmi más nem jut az eszembe, mint Paul haláláért reménykedni.- mondta Bun kifelé bámulva az ablakon.

-Sosem öltem meg senkit, de ebben az esetben lehet, hogy meg tudnám tenni.- a döbbenet egyből kiült az arcára a kijelentésem hallatán.

-És hogyan fogod csinálni? Ha elkapnak, akkor egyirányú jegyet válthatsz a börtönbe.-

-Akkor biztosra megyek, hogy nem...- előre dőltem, hogy megfogjam a kezét. -A halál oka ismeretlen, lenyomozhatatlan, valami olyan, amit nem tudnak bizonyítani: ezeket csak egy ember tudja, aki a részletekkel tisztában van és megtudja csinálni egy törvényszéki orvos munkáját, nem gondolod?-