Manner of Death 14.fejezet

 

-még mindig Tan és Bun találkozása előtt-

Tan pov.

 December 11-én hajnali 02:30-kor sikerült betennem az ágyba az ájult Manotét. Pae, a másik barátom Bankot segítette át a küszöbön, aki a részeg állapotában mindenfélét motyogott.

-Úgy ittak, mintha nem lenne holnap.- Paenek is sikerült végül az ágyra fektetni a harmadik jómadarat, -Annyi volt az ágyamnak. Van kedved kompromittáló helyzetekbe rakni őket és fotókat készíteni?-

Felnevettem, -Istenem, nem! Még én érezném rosszul magam.- kicsit én is ittas voltam, a szoba nem volt a legstabilabb az én szemszögemből. Pár percig csak ültem az ágy sarkában csukott szemmel. Mennyi ideje is volt, hogy nem mondhattam magam józannak? Pae volt jelen pillanatban a legértelmesebb közülünk.

Leült mellém, -Nem volt nagyon időnk beszélgetni, amíg ittunk. Hogy vagy?- kérdezte, mire kinyitottam a szemeimet és felé fordultam; jól nevelt volt, magas volt és vékony vállig érő hajjal.

-Minden oké... Az iskolám elég jól megy, sok diákom van. És te?-

-Még mindig próbálom összeszedni magam. Amikor otthagytam a bangkoki munkámat, nem tudtam mihez kezdjek. Talán vissza kell majd mennem, de most végre hazajöttem. Szerencsére időben visszaértem Jackék esküvőjére.- eltűrte a haját a füle mögé, a jelen részeges állapotomban túlságosan is aranyosnak találtam. -Hey, ember! Tan! Nyugodj már le!- Észhez tértem a szavaira, mire Pae megkönnyebbülten felsóhajtott. -Értem én, hogy nincs pasid, de na.-

Megráztam a fejem, -Nincs.-

A mellettem ülő felnevetett, -De nekem van, bocsi haver.- megpaskolta a vállamat, -Ne legyél szomorú.-

Nem tudtam, hogy kellene reagálnom a kellemetlen hírre. -Kicsoda?-

-Az osztályvezető a régi cégnél.- Pae elővette a telefonját, -Eszméletlen aranyos. Amikor megtudta, hogy ki fogok lépni, elkezdett sírni.- felém fordította a képernyőt, amin egy másik férfival együtt állt öltönyben. -Mindenhova együtt megyünk szinte.-

-Ahw.- ez volt az egyetlen dolog, amit mondani tudtam neki.

Pae biztosan jót szórakozott a reakciómon, mivel elmosolyodott és megrázta a fejét kissé, mielőtt visszatette volna a telefonját. -Miért is nem randiztunk mi ezelőtt?-

-Oh...- lenéztem a földre, -Nem tudom.-

-Talán jobb így, mert ez nem olyan, amit meg kellett volna tennünk. Nem illünk össze és nem is működött volna közöttünk semmi. Jó, hogy nem is próbálkoztunk, különben nehéz lett volna utána folytatni a barátságunkat, nem gondolod?- nem várva válaszra folytatta, -Aludhatsz a kanapén és a másik szobában leszek, egy pillanat és hozok takarót és párnát.- bólintottam. Aludhattam is volna a földön, de a ház tulaja nem olyan volt, hogy ezt csak úgy megengedje. Felkeltem az ágyról és a nappaliba mentem, majd lefeküdve a kanapén kinyújtóztam. Hirtelen eszembe jutott, hogy nem hívtam vissza Nathat, de nem tűnt fontos ügynek, várhat holnapig is. Még azelőtt elaludtam, hogy Pae kihozta volna a takarót ás a párnát

***

A telefonom csörgésére ébredtem; a napfény besütött a házba. A takaró melegen tartott ugyan, de ledobtam magamról, amikor felvettem a hívást, -Igen?-

[-Hol vagy?-] a mély hang azonnal teljesen felébresztett. Már megint elfelejtettem felhívni Nathet a bátyám, Pert kérésének megfelelően.

-A barátomnál...- megmasszíroztam a halántékomat, -Minden rendben van?-

[-Tan.... mit tettem?-] érződött a hangján a változás, ideges volt és zavarodott.

-Tenni mit?- morogtam, -Pert, szedd össze magad és mondd el mi a baj...-

[-...csak... csak egy baleset volt.-]

Minden szóval egyre jobban leesett a helyzet, -Mit csináltál pontosan?-

[-Véletlenül megfojtottam Janejirát, meghalt...-]

Beletelt egy kis időbe, mire felfogtam, hogy mit is mondott a bátyám. Mikor teljesen felfogtam, úrrá lett rajtam a pánik, -Micsoda?!

[-Igen... megöltem Janejirát, de baleset volt.-] egy ideges ciccegő hangot adott ki, [-Csak túlreagáltam, nem kellett volna ezt tennem.-]

-Francba... Pert!!! Mi a fenét fogsz most csinálni?- kiáltottam.

[-Nincs jogod engem számon kérni. Jobb, ha elkezdesz gondolkodni mit kell tenni.-]

-Tenni mit? Hívd fel a rendőrséget most azonnal!- nyugodtabban tudtam már beszélni, hogy kimentem Pae házából, nehogy bárki is meghallja a beszélgetést. -Miért? Miért ölted meg? Nem aggódtál nagyon érte pedig? Tettem, amit kértél és randiztam vele, a fenébe is! Hogy tehetted?- megdörzsöltem az orromat, -Szent szar... mondd már, hogy miért?-

[-A kis csaj leitatott...-] a hangján hallatszott a dühe, [-Nem engedem meg neked, hogy megkérdőjelezz. Ha te nem segítesz nekem, akkor megkérem Pault.-]

-Pert nem fogod jelenteni és feladni magad? Inkább csendben elrejted?!- ez volt az első alkalom, hogy egy gyilkos családtaggal kellett foglalkoznom. Bár egyetlen egyszer történt egy hasonló eset, amikor apámhoz költöztem. Eid nagybácsi, apám bátyja egyszer lelőtt egy ember a pénz miatt és gondoskodott a testről. Nem emlékszem már a részletekre, de tudom, hogy könnyen megúszta.

[-Ki beszél itt megadásról? Emlékezz, hogy ki vagyok én!-]

A hír, hogy egy ügyész megölt egy nőt biztosan a címlapokra kerülne. -Pert, ez így nem jó. Nem tudom, hogy fogsz ebből kimászni. Először menj Paulhoz, aztán add ki a parancsokat, ha rendezted a dolgot.-

[-Micsoda egy haszontalan szar darab vagy! Jó, majd hívlak, ha beszéltem Honggal.-] bontotta a vonalat.

Felnéztem az égre, a kezemben szorongattam a telefont. Jane és én azóta ismertük egymást, hogy az iskolájukban kezdtem tanítani, bár nem álltunk egymáshoz nagyon közel, amíg Pert szeretője nem lett. Megkért, hogy vigyázzak rá, vigyem esténként haza, hogy mindenki azt higgye járunk. Jane a lehető legjobban szerette a bátyámat, azt is elmondta, hogy ő volt az első férfi az életében, aki ennyire boldoggá tudta tenni. De nem tudtam elárulni neki, hogy milyen ember is volt valójában Pert, egy nap úgyis ki kellett találnia, hogy nem ő volt az egyetlen nő az életében.

Úgy döntöttem, hogy elköszönök Paetől, aki kávét csinált. Gyorsan átöleltem, majd kisiettem a házból és a sajátom felé vettem az irányt. Még sok minden volt, amit el kellett intéznem. Miután felmértem a helyzetet, rájöttem, hogy ez most hatalmas problémát jelent számunkra. Ha valami rosszul sül el, akkor megvan az esélye, hogy én fogom a rácsok mögött végezni, ezért kellett kiutat találnom az anyámmal. Amikor hazaértem, egyből hívni kezdtem Janet, de természetesen nem vette fel. Azt sem tudtam, hogy milyen állapotban volt a telefonja, hogy csörög-e vagy nem, azt csakis a gyilkosa tudhatta. De nem bírtam nyugton maradni, -Mit fogok csinálni? Nem akarok belekeveredni ebbe a szarba, de az elkerülhetetlen.- Fél óra várakozás és nyugtalankodás után Pert visszahívott, gyorsan fogadtam, -Hol vagy?-

[-5 percen belül nálad leszek.-] hallottam a hangján a reszketést, sokkos volt, [-Szeretném, ha megtennél nekem valamit, majd később megbeszéljük.-]

Felsóhajtottam a közelgő helyzet gondolatára, -Később találkozunk.-

Öt perccel később meghallottam az autó hangját a ház előtt. Kinyitottam az ajtót és megláttam a nagy fehér európai kocsit, amiből egy magas, elegáns öltözetű férfialak szállt ki. A szorongás kiült az arcára; a kanapéhoz sétált és rárogyott. A mellette lévő széken foglaltam helyet a bátyámat nézve, akinek rángatózott a lába, hogy levezesse a feszültséget. -Kérlek magyarázd el...-

-Nem akarom megosztani a részleteket, ami volt elmúlt. Csak rendbe kell hozni a helyzetet.- Pert a körmeit rágta, aztán erősen lehunyta a szemeit, hogy megpróbálja lenyugtatni magát.

-Miért ölted meg Janet?- erősködtem.

-Mondtam, hogy nem akarom elmondani!- felemelte a hangját én pedig elnémultam a vágy ellenére, hogy tudjam az indítékát. -Nézd, Jane depressziós volt, tehát nagy esélye volt, hogy egyszer végezzen magával, igaz? Amikor rájöttem, hogy már meghalt, be kellett állítanom öngyilkosságnak.-

Amikor megértettem, hogy miről beszélt, hitetlenkedve elnyíltak a szemeit, -Felakasztottad a testét?-

-Igen, ezt kellett tennem.-

-Gondolod, hogy át tudod ezzel verni a rendőrséget?-

-Nem is ők a probléma, őket könnyű lesz átverni. A halottkém az, aki miatt aggódok...-

Felvontam a szemöldökömet, -A törvényszéki orvos?-

-Igen, a helyi kórházból az egyik barátom, de nem olyan, akit megkérhetek illegális szívességekre. Őt nem fogom tudni becsapni az akasztással, rá fog jönni, hogy gyilkosság volt. Sokat dolgoztam vele és sajnos azt kell, hogy mondjam túl okos ő a fajtájának.-

-Mit fogsz csinálni akkor, ha biztosan nem vágod át?- sóhajtva megdörzsöltem az arcomat. -Ez rossz. Mit mondott Paul?-

-Épp ez az, amiről most beszélek neked, -mutatott rám Pert, -Paul el fogja intézni.-

Nagyra nyíltak a szemeim, -El fogsz futni? De az nem lenne még gyanúsabb?-

-Igen, de el fogom hitetni velük, hogy elraboltak, de csak addig maradok rejtve, amíg elül az ügy, ennek úgy kell végződnie, hogy Jane öngyilkos lett, nem pedig megölték.- megtámasztotta az állát a kezein, -Az egyik barátom rendőr, vele tudunk beszélni, hiszen sokkal tartozik az apámnak. Hozzáférést tud biztosítani a fájlokhoz, neked pedig...- rám nézett.

Nagyon nem akartam ebben részt venni, de csak magamnak tudtam kiabálva tiltakozni ellene, -Mit akarsz, mit tegyek?-

-Először is neked kell lenned az elsőnek, aki felfedezi a testet és hívja a rendőrséget, csak legyen spontán.- folytatta, -Aztán várd meg a törvényszékieket és köztük fogod megtalálni a célpontot, Bunnakitot. Tegyél meg mindent azért, hogy öngyilkosságot írjon a jelentésben. Az már mindegy, hogy fenyegetéssel, elrablással vagy kínzással éred el, tedd azt, amiben jó vagy.-

Nem akartam most már ezt tovább csinálni, de az anyám biztonsága érdekében nem volt választásom és odébb kellett raknom az aggályaimat, -Van információd róla?-

-Rájöttem egy titkára, miszerint a férfiakat szereti pont, mint te Tan.- Pertnek eszébe jutott egy ötlet, valami rossz, -Mi van, ha megerőszakolod és a róla készült képekkel zsarolod?-

Ez volt a legborzalmasabb terv, amit valaha hallottam. Igaz, hogy szoktam erőszakot használni a kínzások során, ami sajnos gyakran megesett. Ilyenkor az agyam kikapcsolt és a testem cselekedett helyettem, de a nemi erőszakot nagyon megvetettem, -Pert... ezt nem tudom megtenni.-

-Bun nagyon eltökélt, a fenyegetés nála nem fog működni. Fizikálisan kell elérned és képpel bizonyítanod is kell, hogy megtetted. Tudod mi fog történni, ha nem cselekszel.-

Micsoda egy pszichopata seggfej... A bátyámat bámultam, -Találni fogok egy másik módot, hogy megírassam vele a jelentést.- nincs semmi erőszakolás, ebben biztos vagyok. Annak ellenére, hogy a célpontom meleg volt, mint én, az ilyenfajta cselekedet túlságosan elvetemült lett volna. A saját módszeremmel fogom megfélemlíteni, amit elég gyakran használtam a munkám során.

-Jobb, ha teszed a dolgodat.- fenyegetett meg Pert az ajtó felé menet. -Találkozz Dr. Bunnal ma este, elküldöm a címet.-

***

-jelen-

Leparkoltam az autómat az erdőhöz közeli út mentén, gondos távolságra voltam az említett házhoz. Tudván, hogy a bátyám pontosan tudja merre vagyok, belenyúltam a zsebembe, hogy elővegyem a kis, fehér telefont, közben hozzáértem egy hideg fémtárgyhoz, ami véget tudott vetni valaki életének. A készülék elkezdett rezegni: üzenet az idősebbik bátyámtól Line-on.

[Fotó?]

Vettem egy mély levegőt tettetve, hogy nem láttam az üzenetet. Gyorsan visszatettem a telefont a zsebembe, először Bunt kellett elintéztem. Meg kellett győznöm Pertet valahogy, hogy az orvos halott, ezzel megkönnyíteném a dolgokat. Talán még könyörögni is fogok neki, hogy játssza el a halálát, egy törvényszéki orvosként könnyen menne neki. De hogyan győzöm meg erről, ha nem akar látni többé? Láttam a tekintetében a fájdalmat az árulásom miatt. Tudtam, hogy elkezdett érezni irántam valamit. Ha ez az egész nem történt volna meg, akkor a lehető legjobban alakulhatott volna a kapcsolatunk.

Az lett volna a terv második lépése, hogy keresek egy testet, ami hasonlít Bunra, de mégis hol találhattam volna egy hozzá hasonló holttestet, amit nem én tettem azzá? Emiatt gyorsan el kellett vetnem ezt a lehetőséget. 

A telefonom megint rezegni kezdett, de most egy hívás miatt, meg sem kellett néznem, hogy ki keres, már tudtam. Csak nem tudott várni a bizonyíték kérésével, -Mi van?-

[-Mi van? Mi van...? Halott? Miért nem küldted még el a fotót?-]

-Éppen ásnám a sírt...- lehalkítottam a hangomat, -Hey, valaki jön... leteszem.- bontottam gyorsan a vonalat és lehalkítottam a nálam lévő 2 telefont. Nem halogathatom tovább, olyan gyorsan kellett Bunt halottnak tettetni, amilyen hamar csak lehetett.

***

Amikor kinyitottam az ajtót láttam, hogy Bun felhúzott térdekkel ült és átkarolta az egyik kezével a lábait, mivel a másik az ágyhoz volt bilincselve, a kabátom pedig a földre volt dobva. Amikor észrevett, riadtan nézett rám.

-Nem aludtál?- az ágyhoz sétáltam és leültem rá, majd lehajoltam és felvettem a kabátomat. Bun a lehető legmesszebb kuporodott össze tőlem, -Miért nem takaróztál be a kabátommal? Meg is fázhatsz.-

-Azt mondtad, hogy holnap jössz csak vissza.- mondta. Le voltam nyűgözve Bun lélekjelenlétéről, jobban is nézett ki, de az agya valószínűleg el volt temetve a gondolatokkal. Nem engedhettem le a védelmemet vele szemben, a bátyám annak idején már említette a magas intelligenciáját és ezt el is hittem onnantól, hogy megláttam az iskolámban. Mégis melyik épeszű tudta volna meglátogatni a támadóját néhány órával az eset után? Nagyon megijedtem, amikor aznap megláttam ott, hiszen ezzel megelőzte, hogy újból meg tudjam támadni, azonnal rájött volna, hogy én voltam az. Folyamatosan észnél kellett lennem, akárhányszor csak együtt voltunk. Volt egy dolog, amit tudni akartam és ezt meg kellett kérdeznem tőle. Talán egy beszélgetés segíthetne megérteni neki a helyzetet és együttműködne. -Amikor tegnap hazaértem, megpróbáltál elfutni. Tudtad, hogy én törtem be a házadba az első este? Hogyan jöttél rá?-

Bun rám nézett, -Anarancssárga post-it, ami a pulóvered zsebében volt.-

Zavartan felvontam a szemöldökömet, -Nem igazán tudom, hogy miről beszélsz...-

-A cetli, amire annak a Nathnak a száma van ráírva.- magyarázta Bun, -Ami Pertnél volt valamikor.-

Ledöbbenve ültem. Sosem gondoltam volna, hogy az a kis cetli fogja leleplezni az álcámat, -Ismered Nathot?-

-Nem, de most nem is ez a fontos. Ami a lényeges, hogy az a papír Pert tulajdonában volt.- száraz köhögés ingerelte Bunt, majd szipogott a folytatás előtt, -Az egyik szám rajta az enyém.-

Ezzel csak még jobban összezavart. Mit mondott? Hogy a telefonszám a cetli hátulján az övé volt? Akkor ő volt az, akit véletlenül felhívtam... Kutakodóan nézett rám, már megszoktam tőle ezt a pillantást. 

-Hol találtad meg a post-itot? Az ügyész neked adta vagy elloptad? Te raboltad el, mi?- a hátrányos helyzete ellenére Bun tovább bombázott a kérdéseivel. 

Meg kellett mutatnom neki, hogy most én irányítok és így könnyen le tudom hűteni. Megragadtam szorosan a vállainál fogva és szembe fordítottam magammal, de ő elkezdett tekeregni, hogy kibújjon a fogásomból. Nagyon el akartam mondani neki, hogy az úgynevezett legjobb barátja tette mindezt, de nem akartam látni még jobban szenvedni. Ha közlöm vele, hogy Pert áll mind ezek mögött, akkor pánikolna és maga akarná elintézni, -Fogd be és figyelj  rám!- sikerült elcsendesítenem, -Van egy probléma. A főnököm holtan szeretne látni téged, ezért segítened kellene eljátszanod a halálodat.-

Bun továbbra sem vette le rólam a szemét, -Eljátszani a halálomat?-

-Igen, halottnak kellene lenned, mert 'lelőttelek' és a főnököm a fotót és szeretné látni.- figyeltem a kifejezésváltozásait. -Amikor látja a testedet, akkor én is elkezdhetek cselekedni nyugodtabban.-

-Ez most kérés vagy parancs?- Bun elfordult tőlem, -Végül is alapból nincsen választásom, vagy mégis?-

Felsóhajtottam, -Nem akarom, hogy úgy gondolj rá, mint egy utasítás. Nem tudom egyedül csinálni, mármint beállítani a halálodat.-

-Abban hiszel, hogy együtt fogok működni veled, ha nem mondasz el semmit?-

Bun a saját szavaimat dobta vissza rám. Még mindig nem tudtam, hogy elmondjam-e neki vagy inkább támaszkodjak más indokokra, hogy meggyőzzem őt vagy, ha egyik sem működik, akkor lehet kényszerítenem kell, hogy engedelmeskedjen. A második lehetőség mellett döntöttem, -Lehet, hogy nem fogsz megérteni mindent, de szeretném, ha tudnád, hogy mindent érted teszek.-

-Ne mondd, hogy ez mind értem van, amikor elrabolsz. A pokolba velem, ha hiszek neked!-

Ahogy gondoltam, Bun nem adja fel könnyen. -Ha a főnököm nem kapja meg a fotókat reggel előtt, akkor az anyám veszélybe fog kerülni veled együtt. Azért dolgozom nekik, mert túszként tartják ellenem. Ha nem teljesítem a parancsaikat... akkor nem tudom mi fog történni vele.-

Bun ledermedt. Már volt egy kis ideje, hogy sikerült ilyen hosszú társalgást lefolytatnunk. Egy kis idő után megköszörülte a torkát, rájöttem, hogy kezd megfázni. -Keress disznóvért, elvileg könnyen hozzá jutsz egy kisvárosban vagy a piacon hajnalban. Ha a gyilkossági helyszínként az erdőt választod, akkor sokkal realisztikusabb lesz, mivel kijöttünk a városból. Csináld úgy, mintha letérdeltettél és fejen lőttél volna a gödör mellett... vagy van más ötleted?-

Lenyűgözve néztem rá, a terve tökéletesen illett a fejemben elkészített tervhez. -Nem, nem , követjük a te ötletedet.-

Bun erős utalással megrángatta az ágyhoz bilincselt kezét, hogy jól hallhatóan csörögjön, -Ha akarod a segítségemet, akkor engedj el.-

Okos csere, -Ha eloldozlak, akkor elfutsz?-

-Te mondtad, hogy ha élve találnak az utcán, akkor ott helyben meg fognak ölni.- Bun igyekezett visszafojtani egy köhögést. -Ha biztosítani tudod, hogy biztonságban legyek, akkor én sem próbálok meg elfutni... de egyenlőre nem tudom. Nem tudom, hogy ki is vagy te igazából...-

Nem csak, hogy kijátszott a bilincs kioldásáért, de az igazságot is megpróbálja kicsikarni belőlem az együttműködéséért cserébe. A kabátomból előhalásztam a kulcsot és elengedtem Bunt, de nem engedtem sokáig élvezni a szabadságát, mert amilyen hamar szabad volt a keze, a vállainál fogva gyorsan lelöktem az ágyra. Elkezdett kiabálni és kapálózni, de én csak lefeküdtem mellé és a hátához simulva átöleltem. -Még van pár óránk hajnalig, ezért kérem a beleegyezésedet, hogy így maradjak egy kicsit...- a hátába temettem az arcomat, -Ha elslisszolsz, tudni fogom.-

Bun érdekes módon nem ellenkezett sőt, ő is átfogta a kezemet, -Tan...- vett egy mély lélegzetet, -Igaz az? Mármint az anyukádról?-

-Nincs okom hazudni róla, csak nem mondtam el még az egész történetet.- szorosabbra fontam az ölelésemet attól félve, hogy a mellettem fekvő egyszer csak eltűnik. -Hajnali 4 körül fogunk kelni és akkor elkezdhetünk cselekedni.-