Manner of Death 20.fejezet

 

-Bun a múltban-

Jó hangulatban nyitottam be a házunkba. Végre elértem valami olyat, amire apa és anya büszkék lehetnek. El tudom képzelni, hogy milyen arcot fognak vágni, amikor megtudják, hogy felvettek az orvosi egyetemre. Apa fent fogja tartani a komoly arckifejezését, de nem fog tudni ellenállni egy apró mosolynak, anya pedig rikogat majd és örömében sírni fog.

Egy szerető családom volt és személy szerint is azt gondoltam, hogy megfelelő környezetben nőttem fel bárminemű probléma nélkül. A rossz viselkedésem pedig nem a nevelésem eredménye volt, egyszerűen csak ilyen voltam.

Amikor levettem a cipőmet, láttam, hogy a szüleim a nappaliban ücsörögtek a kanapén és boldog mosollyal az arcukon beszélgettek. Én is elmosolyodtam, talán már tudták is a felvételi eredményét. Amikor besétáltam a helyiségbe észrevettem, hogy még egy személy is volt rajtuk kívül ott.

-Oh, Bun! Épp időben érkeztél.- üdvözölt anya hangosan. A harmadik alak felé fordultam, aki idegesítően mosolyogva ült a heverőn. Piros laborköpenyt viselt, amire rá volt hímezve a neve, ez a 6. évfolyamos egyenruhája volt az orvosi egyetemén. A fekete keretes szemüvege a szokásos módon ott ült az orrán. Azért jött ide most, hogy ellopja a rivaldafényt tőlem, csak nem tudom mi okból. -Bun, hallottad a hírt? Boon kardiológiára, mellkas sebészetre specializálódik!- nézett anya a bátyámra büszkén. -Az egész egyetemről csak egyetlen egy embert vettek át.-

-Mert csak egy jelentkező volt anya. Túlértékelsz.- Boon felém fordult. -Hol ünnepeljük meg öcsi?-

Lefagytam egy pillanatra, majd lehajtottam a fejemet és véletlenül kiengedtem egy száraz nevetést. A családomnak tényleg sosem volt problémája, én voltam az egyetlen kivétel. A kistestvér, aki az idősebb árnyékában élt és semmi eredményt sem vártak tőle. Boom 6 évvel volt idősebb nálam. A szüleink eredetileg csak egy gyereket akartak, de hat évvel a tervezés után becsúsztam én véletlenként. A nagy korkülönbségünk miatt pedig a bátyámra inkább gondoltak felnőttként. Emlékszek, hogy egyszer volt alkalmam több időt eltölteni vele, de csak a tanulást részesítette előnyben. Briliáns elme volt, és osztályelső, aki megkapta a Királyi Díjat, a diákoknak járó Ifjúsági Díjat, a Diákolimpia nyertese és számtalan más díjat is szerzett, többet, mint amit a házban tárolni tudtunk. Boon olyan volt  szüleimnek, mint egy dicsfény és sokkal több örömüket lelték benne, mint bennem. Szóban sosem hasonlítgattak minket, de biztos voltam abban, hogy a többgyermekes szülők mindegyike csinálta ezt. Megszoktam, hogy harcolnom kellett az elismerésért, hogy a bátyámhoz hasonlítsak, de csak remélni tudtam egy cseppnyi büszkeséget és elismerést a szüleim részéről. Azt gondoltam, hogy jól haladok ezzel, amíg véletlenül rá nem jöttem a szexuális beállítottságomra, ami végett feladtam a reményeimet a presztízses középiskolával kapcsolatban és átmentem egy kicsi privát iskolába. Ennél a pontnál volt, hogy feladtam a próbálkozást, nem kellett semmi se tennem. Nem számított, hogy mennyire keményen dolgoztam, sosem vehettem fel a versenyt Boonnal, azonban titkon reméltem, hogy be tudok jutni az orvosira. De a jövőm össze sem volt vethető a család első kardiológiai sebészével.

-Válassz te, én nem vagyok éhes.- a lépcső felé mentem ignorálva a szüleim hívását, hogy menjek vissza. Felsiettem az emeletre, de a bátyám utánam szaladt és a vállamnál fogva megragadott.

-Mi a problémád Bun?- kérdezte, -Valami történt?-

-Semmi.- fordultam a testvérem felé, -Gratulálok.- próbáltam elmenni, de Boon erősen tartott megakadályozva, hogy belépjek a szobámba.

-Várj. Ma jöttek ki a felvételi eredmények, mi volt?-

Csendben maradtam egy darabig, majd halkan válaszoltam, -Mondd el anyának és apának majd, hogy... felvettek az orvosira.-

***

Igazság szerint nem tudtam elaludni, mert a stressz miatt a testem folyamatos készültségben volt és még a szívverésemre koncentrálni is nehéz volt. Egyből kinyitottam a szemeimet, amint kihunytak a fények és megéreztem valakit mellém feküdni. 

-Jó éjt... szerelmem.- Tan hangja halk volt, mintha attól félt volna, hogy meghallom. Újból lehunytam a szemeimet, a mellettem fekvő hangja irigység helyett fájdalmat váltott ki; megbocsájthatatlan volt számomra, amit velem tett.

Meghoztam a döntésemet: ha ennek az egésznek vége, akkor elmegyek innen. Elhagyom Tant, de a korábbi ígérete miatt, hogy engedelmeskedik nekem, életben kellett tartanom magamat a segítségével.  Az igazság napjától kezdve nem engedhettem meg magamnak, hogy bízzak valakiben, a legjobb barátom elrendelte a megtámadásomat és a hazudozó, állítólag engem szerető férfi pedig mellettem fekszik. Én vagyok az egyetlen, akire számíthatok. Ez egy jó lecke volt számomra és ennek a segítségével fel tudtam húzni egy védőfalat magam köré, de emiatt a jövőben lehet, hogy nem fogok tudni szeretni senkit. Talán paranoiás és gyanakvó leszek minden emberrel szemben az életem hátralévő részében. 

Megéreztem egy nehéz kezet a derekamon. Tan közelebb húzódott hozzám, az arcát a nyakamba temette. A belőle áradó meleg és az egyenletes légzése miatt kényelmetlenül éreztem magam. A kezemet ökölbe szorítva próbáltam meg mozdulatlan és hangtalan lenni. Így kellett maradnom, hogy elhiggye megbocsájtottam neki, de csak amíg ez a borzalmas ügy le nem zárul.

***

A lábaim végig vittek az Orvosi és a Sebészeti Részleget összekötő folyosón. Ha tovább megyek egyenesen és balra fordulok, akkor a Törvényszéki Részlegen lyukadok ki. A körülöttem lévő levegő hűlni kezdett egy óra elteltével. Nem tudom, hogy miként kerültem ide, de egy cél lebegett a szemeim előtt: volt egy rám váró test a boncteremben. A zord, sötét és hideg légköre a szobának ismerős volt a számomra, de most nem ez számított.

Egy meztelen test feküdt a boncasztalon a szoba közepén. A hulla magas és izmos férfi volt, az arcvonásait árnyék rejtette, lassan megközelítettem. A holttest sápadt volt és kihűlt, de hirtelen megragadta a csuklómat. Megugrottam ijedtemben és rettegve húzódtam közelebb a testhez. Lassan felemelte a fejét az asztalon fekvő és kinyitotta az ismerős szemeit.

-Sosem akartalak megölni.- a hangja visszhangzott a szobában, -Sajnálom.-

Ijedten keltem fel, a szívem olyan erősen dobogott, hogy az már fájt. Az első dolog, amit láttam az a kisasztalra vetülő napsugár volt. Éreztem a mellettem fekvőbál áradó meleget, aki hátulról ölelt át. Leszedtem magamról Tan karját és lelöktem magamról a takarót. Úsztam az izzadtságban és felülve megmasszíroztam a fájó halántékomat. A stressz egyre jobban kijött rajtam, utáltam a rémálmokat.

...

-Akarsz ma Perttel találkozni?- kérdezte Tan letéve elém egy csésze forró kávét.

-Igen, de először le kell rendezned azokat a dolgokat vele, amit félbehagytál.- belemerítettem a kanalamat a kásába. A lázam végre lement és az étvágyam is visszatért, néhány perc alatt megettem mindent.

Tan leült a székre, a bűntudat kiült az arcára. -Sajnálom. Mérges voltam, nem tudtam kontrollálni magamat és csak hozzávágtam azokat a szavakat Perthez.-

A kanalammal rámutattam, -Hívd fel őt és kérj bocsánatot. Vissza kell szerezned a támogatását, találkozz vele és legyél kedves hozzá. Hozd szóba Pault, próbáld ellene fordítani Pertet és majd meglátjuk mi történik.-

Tan felsóhajtott, -De nem vagyok biztos abban, hogy rendben lesz velem, aki 'megölt' téged végül is. Talán bosszút akar állni rajtam, amíg beszélünk.-

-Ha nem tudod az oldalunkra állítani, akkor igyekezz minél jobban Paul ellen hangolni.- visszatettem a kanalamat a tálba. -Nem tudom, hogy Pert miként reagált a tudatra, hogy a saját bátyja akart engem holtan látni. Gondolom ez attól függ, hogy milyen erősek az érzései felém.- láttam Tan viselkedésén a változást, -Ha csak barátként tekint rám, akkor nem fog sokat érni a tervünk, de ha legjobb barátként gondol rám... vagy valami többnek... akkor fel tudjuk használni.- láttam Tanon, hogy próbál visszafogni valamit... talán a felgyülemlő érzéseit.

-Akkor hívjuk fel Pertet és mondjuk el neki, hogy akarsz vele beszélni, de csak lépésről lépésre.- rájöttem, hogy tennem kell valamit majd, hogy lenyugtassam a tanárt, mielőtt nekikezdünk a tervünk végrehajtásának. Felkeltem a székről és hozzá sétálva lágy csókot leheltem a szájára. Éreztem, ahogy a teste ellazul, majd közelebb húzott magához és a kezét az arcomra tette. -Most meg is csörgetem.- elővette a telefonját a zsebéből. -Elmehetek, amíg beszélek vele? Amikor arra gondolok, hogy beszéltek mérges leszek és nem bírok magammal.-

Hallani akartam a beszélgetésüket, de lehet más utat kellett találnom, -Rendben, csak könnyedén, jó?-

Tan bólintott, mielőtt kiment volna a konyhából egyedül hagyva engem. Visszaültem a székemre és lassan vettem a levegőt, hogy kiadjam a feszültségemet és a legfrissebb bajra kezdtem koncentrálni: Boonra.

A bátyámat mindig is a riválisomként láttam, de sosem voltam rá mérges vagy utáltam. Jó ember volt, kitűnő tanár, szerető férj és apa és gondoskodó fiú. A tökéletessége elhatárolt a családunktól és arra késztetett, hogy a kormánynak dolgozzak egy tőlük távoli helyen, hogy szerethessem végre az életemet.  Anya és apa mindent megkaptak Boonban, amit egy gyerektől reméltek, rám nem volt szükségük, mivel nem voltam tökéletes. És most a testvérem teljesíteni akarta az egyik kötelességét: a kötelességét, hogy jó báty legyen és ezért kész volt az életét is kockáztatni. És emiatt biztos voltam abban, hogy Boon nem fog addig elmenni innen, amíg biztosra nem tudja, hogy élek-e vagy halok. Anélkül kajtat utánam, hogy tudná mire számítson és ez veszélyes volt, aggódtam a biztonságáért. Fel kell vennem valahogy a kapcsolatot, ahogyan Tan is javasolta és meg kell győznöm, hogy térjen vissza Bangkokba, mielőtt túl késő lenne.

Tan idegesen tért vissza, -Ötször próbáltam felhívni, de nem válaszolt.-

-Tényleg? Várj egy percet... Annak ellenére, hogy ez nem szokatlan, rossz érzésem van. Le tudod nyomozni Pert telefonját a GPS alapján?-

Tan elővette a fehér mobilt, majd ügyködött rajta valamit, -Nem tudom, már próbáltam ezelőtt is. Valószínűleg kikapcsolta a helymeghatározás funkciót, nehogy valaki lekövesse.-

Ok nélkül kezdtem el idegeskedni, -Meg tudod próbálni még egyszer? Csak próbálgasd tovább.-

Tan rám nézett és egyből meg tudtam mondani, hogy nem boldog a viselkedésem miatt, de csak azért is újra elkezdte nyomkodni a képernyőt keresve Pert másik telefonjának helyét.

-Sikerült megtudnom, hogy hol van.- jött vissza Tan a telefonját a zsebébe süllyesztve.

-Tényleg? Hol van?!- kérdeztem, mielőtt rendezhettem volna a viselkedésemet.

-Visszatért ide...- végre valami haladás végre -De furcsa helyen tartózkodik és nem tudom, hogy miért menne oda.- zavarodottan néztem rá, -Egy elhagyott vendégházban van, ami apánk tulajdonában van.- Tan a homlokára mutatott, -Ott kaptam ezt Paultól. Gyakran tartottunk ott titkos találkozókat az apámmal és az embereivel, rendőrökkel vagy nélkülük. Néha azt használtuk az emberek kínzására vagy megölésére.- belemerült a gondolataiba.

A rendőrségről szólva: Tan említette, hogy Tu Kapitány is Mr. Odd embere volt, sokat segített ez a kapcsolat a rendőrséggel való viszonyon. M Felügyelő Tu Kapitány beosztottja volt és annak ellenére, hogy ő nem lépett kapcsolatba Mr. Oddal, mindig követte a feljebbvalója parancsát. Nem hibáztattam ezért, talán szükséges volt számára, hogy túlélje ebben a korrupt világban.

-Gyerünk oda...- mondtam elszántam mire a tanár bólintott.

-Akkor most megyek, majd felhívlak, amilyen hamar...-

-Veled megyek.- megleptem magamat a válaszommal, de eldöntöttem. Valami arra késztetett, hogy menjek vele.

-Nem, nem lehet! Nem mész te sehova!- Tan ideges lett, -Túl veszélyes. nem engedlek oda.-

-Majd elbújok az autóban és, ha bármi történik, akkor tudok segíteni.- közöltem éles hangon, amitől az előttem álló nem tűnt túl boldognak. Vettem egy mély levegőt, meg kellet győznöm, -Kérlek, aggódom érted.- Tan csípőre tette a kezét és összeszorította a száját. Hosszú másodpercekig nézett rám, mielőtt megszólalt volna.

-Fel kell venned egy sapkát és napszemüveget, hogy elrejtsd magad, akkor velem jöhetsz.- Annak ellenére, hogy zavaró volt tolvajnak öltözni, meg kellett tennem, hogy kimehessek vele. Segített felvenni a fekete sapkát, a nagy napszemüveget és a kapucnis pulóvert, természetesen a kapucnival az arcomba húzva. Félig fekvő helyzetben utaztam a hátsó ülésen és próbáltam valahogy kinézni az ablakon.

-Ezeket viselted, amikor betörtél a házamba?- kérdeztem az elöl ülőt az utat figyelve.

Egy apró mosoly megjelent Tan arcán, -Emlékszel az illatomra?-

Idegesen összeráncoltam a homlokomat, -Azt hittem, hogy kedvesen kérdeztem.-

-Jó, jó, sajnálom.- rám pillantott a hátrapillantó tükörből. -Igen, ezek voltak rajtam azon az estén.-

Nem akartam többet tudni, csak lehajtottam a fejemet és a kezeimet kezdtem el bámulni. Még mindig szomorú és dühös voltam. Néhány perccel később Tan kitette az indexet én pedig a nyakamat nyújtogattam, hogy lássam melyik irányba fordulunk. Egy hatalmas terület mellé értünk, amin a vendégház állt, fémszínű teteje volt, az épületet pedig longán és erdő vette körül. El volt szigetelve a környék, tökéletes volt az illegális tevékenységek lebonyolításához. Tan leparkolta az autót a ház előtt, majd felém fordult és fekvő helyzetbe lenyomott az ülésen. 

-Egy fekete SUV, valaki van itt.- Tan elgondolkodott, -Akarod, hogy járassam a motort?-

Megráztam a fejemet, -Nem, az túl gyanús lenne. Csak hagyd egy kicsit lehúzva az ablakot és rendben leszek.-

Tan bólintott és lehúzta az anyósülés melletti ablakot és lekapcsolta a motort, -Pert telefonjának jelzése alapján még mindig itt van, úgyhogy meg fogom tudni találni. Hamarosan visszajövök.-

-Nem kell, maradj nyugodt, ez fontos.-

-Rendben.- odaadta a fehér mobilt. -Emlékezz, hogy ha bármi történik kint, akkor üzenj és kijövök.- begépeltem az üzenetbe a 'Segíts' szót, hogy majd csak rá kelljen nyomnom a küldés gombra. Tan bólintott, mielőtt kiszállt volna az autóból és bezárta az ajtókat. Újra egyedül voltam, keresztülláttam az ablakon, ahogy a magas alakja a ház felé megy. Észrevettem a fekete SUV-ot is, amit korábban említett és az aggodalmam hurrikánként csapott fel. Mondogattam magamnak, hogy egy órán át, ha nem több ideig, így kéne maradnom, de aztán megláttam Tant, hogy pánikolva fut felém néhány perccel azután, hogy bement. Gyorsan felültem, ő pedig kinyitotta az ajtót és beszállt. Az arca sápadt volt, a szemei nagyra nyíltak a félelemtől. -Bun!- a hangja remegett, -Pert....-

A szívem megállt egy pillanatra, -Mi történt?-

-Ott... ott van... volt...- a reszkető kezeit ökölbe szorította, az izzadtságcseppek gyöngyöztek a homlokán. Kezdtem sejteni, hogy miről van szó, de nem akartam elhinni, egyszerűen nem történhet meg...

A házba belépve sokkosan láttam, hogy Tan mit akart nekem mutatni. Elfordultam és megdörzsöltem a szemeimet, hátha eltűnik a kép és csak illúzió lenne, kívántam, hogy ez is csak egy újabb rémálom legyen.

-Ki... Mit tegyünk?- Tan az egyik oszlopnak dőlt, még mindig sápadt volt. A hangjára visszatértem a valóságba. Az előttem fekvő hulla a hasán feküdt, a végtagjai kiterültek, mintha az utolsó lélegzetéig harcolt volna. Az arca felém nézett, az élettelen szemek szinte átütötték a mellkasomat. A számomra olyan ismerős tekintet többé már nem láthatta a világot. Levettem a napszemüveget és leejtettem a földre, majd hátrébb lépve leültem a faládára. Éreztem, hogy minden energiám kiáramlik a testemből. Sírni akartam, de a szemeim szárazak maradtak.

-Mennyi... mennyi ideje...- Tan hasonló állapotban volt hozzám, -Hogyan halt meg?-

-Francba!- mondtam idegesen. Nem tudta koncentrálni, pedig könnyű lett volna megmondani, hiszen ez volt a munkám, hogy megállapítsam a halál idejét és okát. De ebben a nehéz pillanatban semmi értelmeset nem tudtam összehozni, a fejem teljesen üres volt és a látásom is elhomályosult.

-Bun...- szólított meg Tan remegő hangon, -Hogyan halt meg?- Továbbra is csukva tartottam a szememet, hogy visszanyerjem az irányítást a testem felett. Válaszolnom kellett a kérdésére... Igen, meg kell vizsgálnom a testet, hogy lássam mi történt és mi okozta a halálát ezen az elhagyatott helyen. Kényszerítettem magamat, hogy kinyissam a szemeimet, majd felálltam és a holttesthez sétáltam, a lábaim csak remegve bírtak el. Első kérdés: Ki az áldozat?

Nem kellett a személyigazolványa vagy DNS teszt, hogy azonosítsuk az áldozatot, mivel mindketten ismertük, hogy ő Pert, az ügyész, aki két hónap múlva töltötte volna be a 30-at. Második kérdés: Hol halt meg?

Vérnyomok után kutattam. de nem találtam semmit, még a ruháin sem volt semmi. Hiába tűnt úgy, hogy itt halt meg, továbbra is fent állt a lehetősége, hogy a hullamerevség beállta előtt tették ide a testet. Ha a merevedő hullát idevonszolták, akkor kissé természetellenes lett volna a póz. Most például a lábai be voltak hajlítva és egy pillantásra látszott, hogy a jobb kezében volt a telefonja, a képernyő pedig az arca felé mutatott.

Tan észre vehette a tekintetem irányát, -Az...-

-Tan, meg tudod nyomni a kezdőgombot egy tollal? Látni akarom, hogy mit nézett, amikor meghalt.- nem akartam, hogy nyomokat hagyjon a testen.

-He?... Igen?- még mindig sokkos volt egy kicsit, amikor kiadtam az utasítást. Beletúrt a zsebébe, -Nem hoztam magammal tollat, egy ittenit kell használom. De Pert lehet, hogy jelszóval védte a mobilt.-

-Próbáljuk meg, de először keress egy műanyag zacskót és tett a kezedre.-

-Megnézem, hogy van-e az autóban, rendben?- kérdezte Tan, ahogy odébb ment a holttesttől.

-Persze, gyere vissza gyorsan. Kesztyűnek kell úgyis.- vettem egy mély levegőt, hogy visszanyerjem a koncentrációmat.

-Oké.- néztem, ahogy kiment az autóhoz.

Harmadik kérdés: Mikor halt meg?

A halál idejét egy előzetes felületi vizsgálat alapján mondhattam meg: a bőr elszíneződése, amit a vér elszivárgása okoz a végtagokban lilás színt kölcsönözve a bőrnek, illetve a hullamerevség mértéke, ha csak részleges volt, akkor nem halt meg olyan régen, ha pedig teljesen lemerevedett, akkor 24 órája hunyt el. De csak akkor tudom ellenőrizni, ha Tan visszajön a zacskóval.

Negyedik kérdés: Mi volt a halál oka?

Nem nagy vérveszteség miatt vesztette életét, amit golyó okozott volna, de nem is fojtották meg. A nyitott szájára néztem, hab és nyál keveréke folyt ki, ezek szerint légzési nehézségei. Pert minden bizonnyal mérgezéstől halt meg, de hogyan jutott a szervezetébe? Nem volt semmilyen üveg vagy edény, amiben méreg lehetett volna, de akkor egyedül az injekció maradt. Meg kellett vizsgálnom, hogy van-e tűhegynyom a testén, vagy valami ahhoz hasonló. Körbe néztem, hogy hol lehetett a fiola vagy a tű. Észrevettem egy kis csésze kávét  egy nagy kartondoboz tetején. A csészén volt egy kis fedő, hogy a forró ital ne hűljön le olyan gyorsan. Amikor odamentem és megszagoltam, akkor valami furcsa volt. Néhány méregnek vagy rovarirtónak egyedi szaga volt, de a csészéből egyedül a kávé és mandula illata áradt. A szemeim nagyra nyíltak... mandulaillat?! Cianid! Bár nem voltam teljesen biztos, hogy Pert halálát cianidmérgezés okozta, ez csak egy lehetőség volt. Azt mondják, hogy a méregivás nem okoz azonnali halált, kell pár perc hatni. Ha a cianidot kávéba rakják, akkor könnyű felismerni, kivéve, ha mandulával ízesítettük az italt. De az elméletem bizonyításához laborvizsgálat volt szükséges. De sok lehetőség volt, mivel a cianid többféle formában létezett: gázként, folyadékként és szilárd anyagként is fellelhető volt.

Az ötödik kérdés: Mi volt a halál indítéka?

Két lehetőség volt: gyilkosság vagy öngyilkosság. Mindkettő egyaránt lehetséges volt. Ha az utóbbi, akkor a bűntudat vihette erre, amiért véletlenül megöletett. De ha az első, akkor ki lehetett... Paul?

-Nincs értelme...- nem értettem most már a helyzetet. A frusztrációm miatt nem tudtam sem rendesen lélegezni, sem gondolkodni. Semmi sem tűnt hasznosnak már és megint a sötétben kellett tapogatózni. Elvesztem, ugyanaz az érzés kerített a hatalmába, mint amikor Tan első este betört a házamba.

Az emlegetett szamár befutott a házba, kezében 4 zacskó volt. -Itt vagyok Bun.- átadta a táskákat, én pedig felvettem kettőt a kezeimre kesztyűként. Ez volt az eddigi legszakszerűtlenebb vizsgálatom. Tan hátralépett és leült a faládára, a pánik továbbra is ott ült az arcán. Ha így viselkedett volna Janejira halálakor is, akkor sosem jutott volna eszembe gyanakodni rá.

...

-8 óra.- mondtam, amikor beszálltam az autóba, -Pert nagyjából 8 órája halt meg, vagy 12 maximum, azaz a halál este 11 és hajnali 3-kor állt be, amit mérgezés okozott. Lehetett öngyilkosság is, de a gyilkosságot sem zárnám ki. Túlságosan furcsa lenne, hogy cianidot tegyen a kávéjába.- szerencsére Pert telefonját fel tudtuk oldani az ujjlenyomatával, így megnézhettem, hogy mit nézett a halála előtt. Mielőtt meghalt, bekapcsolta a GPS-t, hogy le lehessen követni a készüléket és ez volt a legjobb döntés, amit abban a pillanatban tehetett, mert ha felhívott volna valakit, akkor a mérgezés miatt nem tudott volna beszélni és felesleges lett volna a próbálkozása.

-Este? Elég csendes volt, hiszen egész végig melletted aludtam. Nem gondoltam volna, hogy ilyesmi történhetett. De mégis ki ölte meg?-

Néhány másodpercig néztem az arcát, -Sajnálom.-

Tan megrázta a fejét, -Még eléggé megrázó...- beindította az autót és rám nézett, -Mit fogunk csinálni most? Nem tudjuk Pertet az oldalunkra állítani már, fel kellene hívnunk a rendőrséget?-

-Én is ezt akarnám tenni, de nem tudom, hogy mit fognak reagálni, ráadásul te voltál az első, aki felfedezte a testet és mind a ketten közel álltunk hozzá.-

Tan megdörzsölte a szemeit, -És akkor csak hagyjuk ott anélkül, hogy bárkinek szólnánk róla?-

Kinéztem a házra. Eléggé elhagyatott és különálló területen volt Pert teste, mi lenne a leggyorsabb módja, hogy felhívjuk az arra járók figyelmét? -Gondolod, hogy a SUV-nak van riasztója?-

-Nem tudom. Miért?-

-Ha van... akkor indítsuk be és fussunk el onnan.- mondtam, amikor kinyitottam az ajtót.

Hagyjuk, hogy a még mindig vonzó Pert békében nyugodhasson, ez volt az utolsó dolog, amit megtehettem a barátságunk nevében. Mindent el fogok neki felejteni, ha pedig a reinkarnáció tényleg létezik, akkor majd újra találkozunk.