Tan
pov
Boonlert Sondsakdina kardiológiai sebész asszisztensként dolgozott az ország legjobb egyetemének orvosi karán.
A
kezeim megremegtek, ahogyan realizáltam az előttem álló férfi társadalmi
státuszát. Elnézést kértem, mondván ki kell mennem a mosdóba és rákerestem az
interneten az adataira, majd lenyugtattam magamat, mielőtt visszaindultam volna
az irodámba, ahol várt rám a látogató. Visszatettem a zsebembe a telefonomat és
az ajtónak döntöttem a fejemet, végül rászánva magamat kimentem a mosdóból. Mit
tegyek? Mit kéne tennem? Ha eddig azt hittem, hogy Bunnal bánni nehéz, akkor a
bátyja még rosszabbnak tűnt. Nem is akartam belegondolni abba, hogy Boonlert
mennyire találékony lehet.
Visszatértem
az irodámba, ahol a férfi már a kanapén ülve várt rám. Nyugodt volt és
érettebbnek tűnt, mint Bun. Olyan aura vette körül, ami megkövetelte a
tiszteletet anélkül, hogy meg kellett volna szólalnia. -Sajnálom, hogy
megvárakoztattam.- leültem a hozzá közeli székre.
-Semmi
probléma.- a férfi tekintete az arcomat pásztázta. -Mennyi ideje
ismered Bunt?-
-Hát,
már egy ideje.- adtam kitérő választ. Ha elmondom neki, hogy csak egy hete
ismerjük egymást, akkor gyanút foghat, -6 hónapja nagyjából.-
-És
mielőtt eltűnt volna láttad őt? Mikor?-
Éreztem,
hogy a tekintete lyukat üt a koponyámba, -A kórházban, elmentem érte a
munkaideje végén és a házamban vacsoráztunk. Beszélgettünk, majd két nappal
később eltűnt.- aggódó pillantást lövelltem felé, -Aggódom érte,
fogalmam sincs, hogy életben van-e vagy meghalt. Azt hallottam, hogy dulakodás
nyomait fedezték fel a lakásában.-
-Volt
konfliktusa bárkivel?-
Megráztam
a fejemet, -Nem hiszem, hogy Bunnak problémái lettek volna másokkal, de
munkája végett mindenféle ügybe belekeveredett, bár még így sem gondolom, hogy
feldühített valakit.-
Dr.
Boonlert bólintott, -Mindig mondogattam neki a foglalkozása kockázatait,
de ezt választotta. Ő döntött úgy, hogy tőlem távol fog dolgozni.- levette
a szemüvegét és betette az ingzsebébe. Tisztán láthattam a külső
hasonlóságaikat, bár az idősebb testvéren jobban meglátszott az a pár év. -Rajtad kívül töltött időt mással is?-
-Úgy
tudom, hogy Perttel, de ő néhány nappal ezelőtt szintén eltűnt.- próbáltam
azt a szerepet játszani, amivel Bunt is átvertem. -Gondolja, hogy véletlen
egybeesés?-
-Pert,
az ügyész Bun középiskolai barátja.- Boonlert bólintott a megerősítésként, -Nem tudom, hogy kapcsolódnak-e egymáshoz, de lehet. Közös nyomozás
esetleg vagy személyes probléma? Hallottam, hogy az öcsém legutóbbi esete egy
nő öngyilkossági ügye volt; az orvosi feljegyzések alapján megtámadták, de a
rendőrség nem indított nyomozást, mivel ez nem került be a boncolási jegyzőkönyvbe.- Nagyot nyeltem, néhány óra leforgása alatt szinte minden információ a
birtokában volt és ez halálra rémített. -Csodálkoznék, ha valami baj volt
a jelentés megírásával. Megkérdeztem a nyomozókat, akik elmondták, hogy a halál
okának öngyilkosság lett írva, de Bun egy nappal később eltűnt, hogy átadta a
dokumentumot a rendőrségnek... ezt elég különösnek találom.-
-Miért
jött ide egymagában?- kérdeztem, a hangomat próbáltam magabiztosan
tartani.
-Csak
ki akarok deríteni valamit és igyekszek megfelelő nyomot találni a rendőrség
számára.- Dr. Boonlert a combjaira tette a kezeit, -Ameddig nem
láttam a testét, hiszek abban, hogy a testvérem él és mindent meg fogok tenni
azért, hogy előkerítsem.-
A
hangszínétől végigfutott a hideg a hátamon. Tényleg el akartam mondani az
előttem ülőnek, hogy az öccse életben van és a házamban találja, de nem voltam
biztos, hogy a hollétének felfedése hatással lenne-e a tervünkre. Először haza
kellett mennem és tájékoztatni Bunt, hogy tudja elemezni a helyzetet. -Megértem,
ha az én testvérem tűnne el, akkor ugyanígy viselkednék.-
-Rendben
lenne, ha visszajönnék majd beszélni veled? Minden nap itt vagy? Hogyan tudom
felvenni a kapcsolatot veled?-
-Megadom
a telefonszámomat.- lediktáltam a számot, majd kikísértem és néztem, ahogy
beszáll az épület előtt parkoló autójába. Amikor a jármű kikerült a
látőteremből éreztem, hogy a lábaim megroggyannak. Az ajtónak dőlve rendeztem a
lélegzetvételemet. A lehető leggyorsabban Bunhoz kellett mennem. Féltem, hogy
Boonlert rá fog jönni a nyomozás részleteire, de a biztonságukért is aggódtam.
Minél többet tud, annál nagyobb veszélybe fog kerülni.
***
-Boon!- kiáltott fel Bun, miután beszámoltam neki a történtekről. Az ágynak dőlve
ücsörögtünk a padlón. -Mit kéne tennem, elmondjam neki az igazságot?- igazából azt akartam, hogy elmondja, mert már nagyon belefáradtam a
szerepjátékba. -Hadd gondoljam végig.- a doki aggodalmasan nézett
rám, -Miért is jött ide? Csak megnehezíti az amúgy is nehéz
helyzetet.-
-Látva
milyen eltökélt, azon sem lepődnék meg, ha idejönne megkérdezni, hogy itt
vagy-e.- gondoltam belem -De van egy ötletem, akarod hallani?-
-Hallgatlak.- fordult felém Bun.
-El
kéne mondanunk neki az igazat. Hadd tudja, hogy biztonságban vagy velem és
magyarázzuk el, hogy miért rejtőztél el itt és győzzük meg, hogy menjen vissza
Bangkokba. Minél tovább marad itt, annál veszélyesebb lesz számára. A bátyád
talán felkelti Paul figyelmét, ha pedig túl közel kerül az igazsághoz, akkor ő
lesz a következő áldozat.-
Bun
elcsendesedett egy pillanatra, -Boon nem fog elmenni. Addig marad itt,
amíg meg nem bizonyosodik arról, hogy tényleg biztonságban vagyok.- megragadta a ruhaujjamat és megrázta a fejét, -Nem tudok többet beszélni
róla már.-
Biztosan
kimerült volt a sok gondolkodástól. Közelebb húzott magához és a vállamra
hajtotta a fejét. -Majd holnap folytatjuk. Most vedd be a gyógyszert és
menj az ágyba.-
-Ne
engedd, hogy azon menjen keresztül, amin én. Tegyél meg bármit, hogy megvédd
őt.- suttogta csukott szemmel. -Meg kell őt óvnod értem, könyörgöm.-
-Szemmel
fogom tartani.- megpusziltam a feje búbját. -Néha azt kívánom, hogy
örökre beteg legyél.-
Bun
felnyitotta a szemeit, -Miért?-
-Mert
mindig rájövök, hogy mennyire befolyásolsz. Sokkal kedvesebb vagy, mint a
többség, tudod ezt?- adtam hangot a gondolataimnak.
-Tudom...
a csábítás művészetének hívják, kénytelen vagy ezzel rendelkezni, ha valakit az
ujjad köré akarsz csavarni.- az egyenes válasza miatt a szívem kihagyott
egy ütemet.
-Ez
csak még inkább vonz hozzád, nehezen tudok csak ellenállni.- Mégis miért
kell ilyen reakciót kiváltania belőlem? Közelebb húztam magamhoz.
-Megyek
lefeküdni.- Bun felkelt és otthagyva engem rogyott le az ágyra. Felvettem
a tányért, aminek csak a fele fogyott el, de mégis megkönnyebbülést okozott,
hogy eszik valamit. Ő volt a boldogságom ebben a helyzetben. A legjobban
akkor örültem, amikor a munkából hazaérve láttam, hogy nem menekült el.
Gyorsan
visszamentem a szobába, miután elmostam a koszos edényt. Lezuhanyoztam,
felvettem a pizsamámat és leoltottam a villanyt. Az ágyhoz sétáltam, amin Bun
már mélyen aludt. Lefeküdtem mellé és a hátát kezdtem bámulni. "Aludj
jól... szerelmem." lassan ejtettem ki azt a szót, ami már kikívánkozott
belőlem. Nem reméltem, hogy meghallotta, nem is volt jogom így hívni,
mivel a kapcsolatunk nem volt behatárolható. Csak együtt maradtunk, mert az
biztonságosabb volt, az életünk pengeélen táncolt és köztünk nem volt semmi
konkrét szerelem vagy bármi más.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése