Manner of Death 30.fejezet

 

A John F. Kennedy Repülőtéren landoltam 20 órányi út után. Miután elmentem a Bevándorlási Hivatalhoz, felvettem a bőröndömet és a kijárathoz mentem. A nyüzsgő légkör teljesen eltért a megszokottól, egy átlagos thai férfiként jöttem ide. A körülöttem lévő tömeg teljes egészében különböző etnikumú emberből állt és jól látszott a hely sokszínűsége, ettől csak még izgatottabb lettem.

Megígértem  Tannak, hogy videóhívást indítok, amint megérkeztem és szerencsémre volt wifi. Egy csendesebb sarokba húztam a csomagjaimat és elindítottam a hívást. Helyi idő szerint itt reggel 7 van, azaz ott Thaiföldön nagyjából este 7 körül járhat az idő.

Tan arca hirtelen feltűnt a képernyőn, az arcán tisztán látszott a megkönnyebbülés. [-Bun!-]

-Megérkeztem.- körbe mutattam a telefonomat.

[-Akkor jó, már kezdtem volna aggódni. Az applikáción követtem a járatokat.-] észrevettem, hogy Tan nem otthon van [-Szóval hogy vagy? Nem zsibbadtál el a hosszú út után?-]

-Az egész úton bizsergett a lábam, de tudtam aludni és nem volt annyira vészes. Mit csinálsz most?-

[-Órán vagyok.-]

-Komolyan felvetted a telefont, amikor tanítasz?-

Tan felnevetett [-Nem tudtam csak úgy figyelmen kívül hagyni a hívásodat. Mondtam a gyerekeknek, hogy a párom fog majd hívni.-]

Felsóhajtottam -Legyél óvatos, ezzel nem fogod őket túlságosan lenyűgözni. Hülye vagyok, hogy elfelejtettem üzenni neked, hogy elérhető vagy-e.-

[-Semmi baj. Még mindig a reptéren vagy?-]

-Igen.-

[-Hogyan fogsz eljutni a szállásodra?-]

Elgondolkodtam egy pillanatra, -Taxi... uhm Tan... a reptér wifijét használom és az korlátozott. Ha csatlakozom egy rendes hálózathoz, akkor visszahívlak.-

[-Rendben, ne aggódj.-] közelebb vitte a telefont, hogy láthassam a száját [-Hiányzol.-]

-Te is hiányzol. Később hívlak.- bontottam a vonalat, majd megnyitottam a Messengert és újabb hívást indítottam.

[-Halló?-]

-Megérkeztem.-

***

Az ablakon keresztül néztem az épületeket. A fűtés miatt olyan meleg volt az autóban, hogy le kellett vennem a kabátomat. A környezetet szemlélve rájöttem, hogy New York nem sokban különbözött Thaiföld nagyvárosaitól. Nagyon sok japán és ázsiai márkájú autó szaladgált az utcákon. Teljesen lekötötte a figyelmemet a hely és ezen a sofőr is felkuncogott.

-Olyan, mint Bangkok?-

-Igen, ugyanolyan rossz a közlekedés.- a metróállomásra néztem az út másik oldalán.

-Mindig ilyen a nagyvárosokban, különösen a csúcsforgalom idején.- kicsit elcsendesedtünk, amit végül ő tört meg, -Hogy vagy Bun?-

A mellettem ülőhöz fordultam, aki nyugodtan figyelhetett engem, mivel beállt a dugó. -Megvagyok, és te?-

Végül mégis csak úgy döntöttem, hogy küldök egy barátfelkérést Tarrnak Facebookon, amikor elfogadták az ösztöndíjas jelentkezésemet a New York Egyetemi Kórházba. Hátsó szándékkal tettem, mivel tudni akartam a nemzetközi diákok számára elérhető szálláslehetőségekről és, hogy milyen az élet az Egyesült Államokban az ő szemszögéből, mivel ő volt az egyetlen itt élő ismerősöm. Nagyon sok információt kaptam tőle, amik hasznosak voltak. Bevallom, hogy még azelőtt felvettem a kapcsolatot vele, minthogy Tannal összejöttünk volna és úgy voltam vele, hogy erről jobb nem beszélni vele. Ezt muszáj voltam elrejteni előle a gyerekes féltékenysége miatt, különben csak megrontottuk volna a friss kapcsolatunkat. 

-Semmi új. A thai éttermem jól megy, elviszlek majd oda vacsorázni.-

Tarrt figyeltem; már 12 éve nem láttam, de még mindig ugyanolyan gyönyörű volt. Egy fekete keretes szemüveg volt rajta, barna bőrdzsekit viselt és egy szürke sálat tekert a nyaka köré. -Tarr, már kérdezni akartam.-

-Hm?- felvonta a szemöldökét kíváncsian. Az előttünk lévő sor haladni kezdett, így a tekintetét visszavezette az útra.

-Ismersz egy Prae nevű lányt?-

Zavar ült ki az arcára, -3 vagy 4 lányt ismerek ilyen néven, lehetnél egy kicsit konkrétabb.-

-Prae, az exbarátnőm múlt évről.-

Kellett egy kis idő, amíg válaszolt, -Miért ismerném az exedet? A szakításunk óta nem is beszéltünk.-

-Felejtsd el.- még mindig zavartak a Prae által mondottak. Tarr lett volna az első számú gyanúsítottam, de most ennek az elméletnek is annyi volt. -Merre van a pasid?-

-Steve még mindig a kórházban van, megkapta az éjszaka ügyeletet. Talán egész nap csak aludni fog, ha hazaér.- válaszolta. Nem akartam a szerelmi életükben vájkálni, de a kép felkeltette a kíváncsiságomat, amin együtt mosolyogtak. Steve Ying egy kínai-amerikai volt és itt éltek Tarral. -A nővérmunka meg fogja ölni, én mondom neked. Mindig csak a páciensekről panaszkodik.-

-Ezért választottam a halottakkal való munkát, nem nagyon beszédesek.-

Tarr felnevetett a viccemre, -Igen, valóban nem tudnak panaszkodni neked. Majd felkeltem Stevet, hogy együtt vacsorázzunk, tudod, hogy ismerkedjünk.-

-Ne beszélj a múltunkról neki, csak annyit mondj neki, hogy Thaiföldön megismerkedett barátok vagyunk. Nem akarok problémát, rendben?-

-Ne aggódj, meg akarom tartani a pasimat.- felnevettünk, -És mi van veled? Milyen a szerelmi életed, hogy mindig nőkkel randizol?-

-Nem igazán működött a nőkkel, így szereztem magamnak egy barátot.-

-Végre elfogadtad a valódi lényedet, mi?- Tarr rájött, hogy valami nem éppen helyénvalót mondott, -Sajnálom, nem úgy gondoltam.-

Pár másodpercig csendben maradtam, -Semmi baj. Tudom, hogy kicsit dühös vagy rám a múlt miatt, de az már hosszú ideje volt. Remélem meg tudsz bocsátani. Barátok attól még lehetünk?-

-Persze, ami volt elmúlt. Sosem késő újrakezdeni. Jó, hogy most újra látlak Bun.- Tarr rám mosolygott, ugyanolyan volt a kifejezése, mint amikor régen beleegyeztem, hogy a pasija leszek.

Nem éreztem semmi gyanúsat felőle, de egy cseppnyi neheztelést éreztem a hangjában, amikor elmondtam neki, hogy van barátom. Egyszer megkérdeztem Tant, hogy a szerelmi bosszú hülyeség-e, de szerintem most mégis újra kellene vennem a lehetőségét.

***

Hiába érkeztem meg reggel, az időeltolódás mégiscsak 12 óra volt, így kényszerítenem kellett magamat, hogy ne aludjak a vacsora helyett Tarr éttermében. A kicsi helyiség ellenére elég népszerűnek tűnt, ahogy sok ember ment be és ki. A dekoráció egyszerű volt, néhány régi mintájú festmény díszítette a falakat, a levegő az ételek finom illatától volt terhes. Tarr üdvözölte az egyik fiatal pincérnőt, amíg én az étlapot nézegettem. Nem hittem el, hogy egy egyszerű sült sertéshús rizzsel és tükörtojással 400 bathba került adagonként.

-Nem kell rendelned, már megtettem helyetted.- öntött nekem egy pohár vizet, -De ha valami mást szeretnél, akkor ne habozz.-

-Nem, nem, jó lesz, amit rendeltél.- nem voltam válogatós, de  nem tudtam nem arra gondolni, hogy ez mennyire Tarra vall. Mindig ő irányított és nem számított a másik véleménye. Ez volt az egyik ok, hogy szakítottunk, mert nem voltam kezesbárány. Megfordítottam az étlapot, hogy szemügyre vehessem a desszerteket, -Wow, még taro gyöngyös kókusztejetek is van!-

-És finom is, én mondom neked. Majd hoznak olyat is, ha kész vagy a vacsorával.- Tarr az órájára nézett, -Steve azt mondta nagyjából öt évvel ezelőtt, hogy itt lesz, mégis mi tart neki ilyen hosszú ideig?- felvette a telefonját és tárcsázta a barátja számát, de közben az én telefonom is megszólalt: Tan hívott videóchaten és amint fogadtam a hívást megjelent az arca.

-Ébren vagy?- kérdeztem, -Sajnálom, hogy nem hívtalak vissza. Már majdnem hajnali 2 van Thaiföldön.-

[-Ez sosem állított meg téged. Már hívtál az éjszaka közepén, emlékszel? Azért vagyok inkább mérges, hogy nem hívtál.-]

-Ne legyél az.-

Tan felnevetett, [-Csak viccelek. Előtte aludtam. Hol vagy?-]

Értelmetlen beszélgetés volt ez két távkapcsolatban élő között. Elmondtam, hogy az egyik barátommal vacsorázok, de elég kételkedő volt emiatt. Igazából egyrészről féltem, hogy rájön Tarral vagyok, hiszen ő az exem, de másrészről mindent el akartam mondani neki. Ha később tudja meg, akkor annál rosszabb lesz. Tarr közelebb húzódott hozzám, mintha tudni akarta volna kivel beszélek.

-Sok sikert a holnapi óráidhoz, este hívlak majd.- sosem hittem volna, hogy képes lennék éjjel-nappal hívogatni valakit, de Tan különleges volt számomra.

[-Rendben, megyek én is. Reggel 9-kor kezdődik az első órám, szervusz.-]

-Oké.- bontottam a vonalat.

Az első fogás darálthúsos omlett volt csípős garnélalevessel, de még mielőtt nekikezdhettem volna, Tarr rendelt egy tál rizst is. -A barátod volt?-

-Igen.- válaszoltam, amikor megkaptam a rizst.

-Mennyi ideje vagytok együtt?-

Éreztem a hangsúlyváltozást, -Majdnem egy éve ismerem, de csak 2 hónapja jöttünk össze.-

Ugyanazzal a tekintettel nézett rám, mint 12 évvel ezelőtt. Olyan érzést keltett, mintha kész lenne lerombolni a kapcsolatomat Tannal, mint Praevel is tehette. De még mielőtt erősödne a gyanúm, muszáj leszek megtudni, hogy ki mondta el Praenek.

-Sajnálom, hogy késtem Tarr, gond volt a metróval.- egy erős amerikai akcentusú hang felkeltette Tarr figyelmét. Én is ránéztem az újonnan érkező Stevere, aki sokkal helyesebbnek nézett ki, mint a fotókon. Egy fekete bőrdzseki volt rajta egy vörös sál kíséretében, a bőre sápadt és fekete szemei voltak, a fekete haja hátra volt fésülve.

-Éppen időben, a vacsorát az előbb hozták ki.- válaszolt Tarr tökéletes angollal, majd az ölelésébe húzta Stevet és leültette a mellette lévő székre. -Ő az egyik barátom, Bun, törvényszéki orvos Thaiföldről. Az Egyetemi Kórházban fog specializálódni tovább.- mutatott rám Tarr.

Steve kinyújtotta a kezét, hogy kezet rázhassunk, -Örülök a találkozásnak, Steve Ying vagyok.-

-Bun vagyok, én is örvendek.- reméltem, hogy beszéd közben nem volt olyan erős a thai akcentusom.

Steve rám mosolygott, nem vitás, hogy elég vonzó volt, -Lefogadom, hogy izgalmas a munkád.-

A beszélgetés nyugodtan folytatódott és rájöttem, hogy az angolom elég jó. Beszélgettünk a munkámról a vacsora mellett, elég sok embert megfogott a foglalkozásom, Steven pedig látszott hogy szeret velem beszélgetni. Az idő csak úgy elrepült, majd a vége felé megkértem a pincérnőt, hogy csináljon rólunk egy képet.

Tarr önként jelentkezett, hogy elvisz az albérletemhez, ahol a new yorki tanulmányaim alatt fogok lakni. A tulajdonos egy vicces thai nő volt, aki egy amerikaihoz ment feleségül, örömmel kiadta nekem az egyik lakást, miután megígértem neki, hogy egy hulla darabját sem fogom elvinni oda. Kinyitottam az autó ajtaját, amikor Tarr lefékezett az apartman előtt.

-Steve, elkísérem az ajtóig és már jövök is vissza.- tájékoztatta Tarr a barátját, aki a hátsó ülésen ült.

-Köszönöm a mai napot.- mondtam, miközben a kulcsaim után kutattam a kabátzsebemben. -A dolgok bonyolultabbak lettek volna, ha te nem vagy.-

-Semmi, ez természetes. Ha szükséged van valamira, akkor ne habozz hívni engem Bun. Örülök, hogy nem feledkeztél el rólam.-

Hideg pillantást vetettem rá, -Kérhetek egy szívességet?-

Kíváncsian engem figyelt -Mi lenne az?-

-Titokban tudod ezt tartani? Mármint, hogy találkoztunk. Nem akarom, hogy a barátom megtudja.- lenéztem a földre, -Nagyon érzékeny és ha tudná, hogy az exemmel voltam, akkor nagyon mérges lenne. Sok mindenen mentünk keresztül a kapcsolatunk érdekében és nem akarom, hogy odavesszenek az erőfeszítéseink.-

-Persze, bár nem is tudom, hogy ő kicsoda.- megpaskolta a vállamat barátságosan, -Menj be, hideg van. Könnyen meg fogsz fázni, mert még nem aklimatizálódtál.-

-Vezess óvatosan.-

-Rendben, jó éjt Bun.- ezután Tarr visszament az autóhoz.

Miután elfordítottam a kulcsot a zárban, beléptem az ajtón. A falnak dőltem és próbáltam lenyugtatni magamat, majd elővettem a telefonomat. Tan még biztosan tanít, mert szombat reggel van Thaiföldön, így inkább küldtem neki egy üzenetet. 

'Hívj fel, ha ráérsz. Valamiről beszélnünk kell.'

***

Hiába jöttem ide toxikológiát tanulni, Maxim professzor, a Törvényszéki Részleg feje mégis egy holtest kivizsgálásához osztott be egy tanárral és két másik diákkal együtt. Kisbusszal mentünk Alsó Manhattanbe ahol egy azonosítatlan holttest lebegett a Hudson folyón, ami már megduzzadt a víztől, de a fején lévő lőtt sebet ki lehetett venni. Átsétáltam a sárga szalaggal körbekerített nyomozási területre, sok ideje volt, mikor utálja dolgoztam terepen. Dena professzor bemutatott a helyi rendőröknek és elmagyarázta nekik, hogy törvényszéki orvos vagyok Thaiföldről, ezután engedtek csak közel a testhez. Érdeklődéssel figyeltem a helyszínt. A két másik gyakornok is a hullához lépett.

-A rendőrség kapta a hívást, miszerint egy holttest volt a kikötőben.- magyarázta a mellettem álló Dena professzor. Gyönyörű amerikai nő volt és a vékony alkata ellenére a merész stílusa és az izmos teste tökéletesen illett a törvényszéki orvos mivoltához. -Nem találtak nála semmilyen iratot, úgyhogy kellene valamit találnunk megállapítani a személyazonosságát.-

-Rendben.- a test másik oldalára sétáltam, hogy jobban lássam az arcát. A víz miatt felpuffadt bőre nehézzé tette a felismerést, de észrevettem valami szokatlant. -Huh?-

-Mi az?- kérdezte Dena.

-A golyó a halántékán hatolt be és a fej másik oldalán jött ki és a golyó iránya horizontális a földdel. Le is lőhették, de van esély az öngyilkosságra, de először meg kell állapítanunk a lövési szöget, az egyértelmű, hogy nem a vízben lőtték meg. Fel kell nyitnunk.- próbáltam elmagyarázni, hogy mire gondolok, de a mondataim nem biztos, hogy nyelvtanilag helyesek voltak. Az egyik gyakornok is észrevette, amiről beszéltem, majd ő is Denához fordult és megkérdezte, hogy szüksége van-e a segítségére.

A nő felém fordult, -Úgy látszik több mindent is ki lehet deríteni róla. Gyere velünk, nagy segítség leszel szerintem.-

***

-Na mi van, valami haladás?- amilyen hamar kiszálltam a metróból, felhívtam Tant. Nem olyan régen fejeztem be a boncolást a folyós esetnél és most 19:30 volt.

[-A fotókon kívül, amiket Facebookra posztolt, semmi sincsen.-] válaszolta Tan [-Senki sem beszélt rólad eddig.-]

-Tényleg? Talán rossz embert kergetek.-

[-Nem biztos, te azt kérded tőle, hogy ne meséljen nekem a találkozótokról, de mégis felrakta a közös képeteket, szerintem szándékosan.-] mérgesnek nézett ki a képernyőn.

Próbáltam kitalálni valami tervet, hogy leleplezzem Tarrt. Ha a barátom magától jött volna rá a találkozónkra, akkor biztosan mérges lett volna rám és ez adhatott néhány ötletet, hogy mit tegyen, mivel meséltem neki Tan vérmérsékletéről. Biztos voltam abban, hogy nem hagyna ki egyetlen lehetőséget sem, hogy lerombolja a szerelmi életemet, ha valóban ez volt a terve.

A vacsora utáni nap Tarr kitette a Facebook oldalára a hármunkról készült képet anélkül, hogy nekem egy szót is szólt volna. Amikor ráírtam, hogy miért csinálta, akkor azt felelte, hogy Steve  kérte meg rá és nem volt más választása. Azt persze nem említette, hogy nem állította be, hogy az én ismerőseim ne láthassák és ez Tannak elég szándékosnak tűnt.

Most arra vártunk, hogy valaki szóljon a képről Tannak.

[-Bun, mit gondolsz...?-] kérdezte [-Talán Tarr még nem tudja, hogy én vagyok a barátod, mivel nem tettünk ki semmit a közösségi médiára.-]

Összeráncoltam a homlokomat, -Mire gondolsz?-

[-Tegyük közzé a 'tökéletes' szerelmünket Facebookon, állítsuk be a családi állapotunkat és tegyünk fel páros fotót, így könnyen meg fog találni. Ha Tarr szeretne erről beszélni velem, akkor meg fogja találni a módját, hogy felvegye velem a kapcsolatot.-]

Ugyan nem volt rossz ötlet, de nem tudtam nem zavarban érezni magamat miatta, -Tényleg ezt akarod csinálni?-

[-Neked ez rendben van? Mert ha igen, akkor csinálom is.-] bontotta egyből a vonalat.

-Várj...várj!- idegesen néztem a telefonomat, aztán visszasétáltam a lakáshoz. -Cseszd meg Tan!"

Bementem a szobámba, majd értesítést kaptam a Facebooktól telefonon, hogy valaki megemlített egy bejegyzésben. Leültem az ágyra és kellett egy kis idő, hogy rányomjak a fotóra, ahol meg voltam nevezve, de ez nem az volt, amin Tannal együtt voltam, hanem akkor készülhetett amikor a kávézóban olvastam, biztosan titokban csinálta rólam. A fotó alatt volt egy felirat is: 'Sosem vagyunk egymástól túl távol, mivel a szívünk közel van, az én doktorom'. Úgy éreztem, hogy az ebédem mentem ki fog jönni belőlem, azonnal tárcsázni kezdtem Tan számát. 

-Mit gondolsz mit csinálsz?- kérdeztem, mire meghallotta Tan nevetését.

[-Miért? Szerintem aranyos. Percek alatt nagyon sok like-ot kapott. Várj, jött egy komment is: "Kyaaaa, ő a pasija Tan professzor? Irigylem magát."-] olvasta fel hangosan.

Masszírozni kezdtem a halántékomat, -Töröld ki azonnal.-

[-Nem, így hagyom. Tökéletes csali.-] Tan jókedve kezdett felidegesíteni. [-Nem fogja megúszni most, bele fog sétálni a csapdánkba. Ha tényleg szét akarja rombolni a kapcsolatunkat, akkor nem fog csak úgy tétlenül ülni.-]

-De ez nem is...-

[-Meglátod, hogy történni fog valami. Talán Tarr még ma felveszi velem a kapcsolatot és majd akkor úgy teszünk, mintha összevesztünk volna. Figyeld majd meg a reakcióját.-]

-3 napot adok. Ha a csali nem válik be, akkor leveszed a képet.-

[-Ahj...-] néhány másodpercig csendben maradt [-Rendben, de ha működik, akkor fent hagyom a Facebook oldalamon örökre és további fotókat is felteszek.-]

Valami furcsa érzés költözött a mellkasomba... furcsa, de biztonságos érzés. Először azt gondoltam, hogy mérges vagyok, de aztán nem akartam Tant megszidni. Az arcom felforrósodott, mintha lázam lenne. A kínosság és az öröm keveredett bennem, hogy Tan így tette nyilvánossá a kapcsolatunkat. Most már értem, hogy az emberek miért siettettek, hogy tegyek ki páros fotókat.

[-Bun.-] suttogta a nevemet Tan, mivel sok időre elcsendesedtem.

-Jó, nem számít.- nem értem miért tettettem magamat csalódottnak.

[-Rendben... most fogsz zuhanyozni menni?-]

Levettem a sálamat, mivel a lakás benti hőmérséklete jóvalta kellemesebb volt, mint kint. -Igen, a hívás után megyek. 10 °C van, lassan bejönnek a fagyok. Oh, és ma kimentem terepre és boncoltam is, olyan volt, mint egy filmben. Először csak álltam ott, féltem elmondani a véleményemet, de amikor megtettem, akkor a professzor megkért, hogy csatlakozzak az ügyhöz és csináljam meg a boncolást.-

[-Mert jó vagy a munkádban. Az országunk büszkesége!-]

-Túlértékelsz. De... izgalmas volt. Örülök, hogy észrevette nem csak kirakatnak vagyok ott.-

Eredetileg 8-kor akartam zuhanyozni, hogy még tanulhassak, de megcsúsztam a metróval és Tannal is telefonáltam egy órán át. Ez lett a napi rutinunk, hogy elmeséljük mi történt velünk aznap. Tan órái elég jól mentek, már sokkal több diák jelentkezett az óráira, így minden nap elfoglalt volt, emellett eladta a házát. Mondta, hogy keres egy helyet, amit kibérelhetne az új iskolájának és Boon segített neki a kutatásban. Azt csinálja, amit szeret és nem kételkedem abban, hogy seperc alatt sikeres lesz.

Mindenki azt mondja, hogy a távkapcsolat bonyolult, de ameddig fenntartjuk a kommunikációt egymással, addig bizton állíthatom, hogy addig nem lesz probléma.

Miután befejeztük a hívást, megnyitottam a Line egyik beszélgetését, az utolsó üzeneteket egy évvel ezelőtt küldtük. Egy pillanatig csak néztem a telefonomat, mielőtt gépelni kezdtem volna. Nem tudom, hogy még akar-e beszélni velem, mivel az életünk már nem kapcsolódott össze, mintha sosem lett volna közöttünk semmi.

-Elfoglalt vagy? Beszélnem kell veled valamiről.-