Manner of Death 29.fejezet

 

Tan pov

Szerintem sikerült az idő nagy részében Bunt boldoggá tennem Boonlert tanácsainak megfelelően. Nem számított mit tettem érte, mindig mosolygott és örült, a látványára pedig minden egyes alkalommal elolvadtam. Éppen a lakásához közeli kávézóban ültünk, Bun egy angol könyvet bújt és egészen addig élvezhettem csendben a látványát, amíg gyanakodva fel nem pillantott az olvasásból.

-Mit nézel?- kérdezte.

-Miért, nem nézhetlek téged?- cukkoltam, mert tudtam, hogy nem lesz mérges emiatt.

-Zavarsz.- motyogta és visszatért a könyvhöz, -Éhes vagyok, hozz egy szelet sütit.-

-Persze.- egyből felálltam és a pulthoz mentem, ahol a sütemények szép sorba voltak rendezve. Tudom, hogy Bun nem válogatós, de ha választania kellene, akkor olyanra szavaz, amiben csoki van, úgyhogy brownies sajttortát kértem, majd fizettem és visszamentem az asztalunkhoz.

-Mennyi volt?- vette elő a pénztárcáját.

-Semmi.- ellenkeztem gyorsan, -Én állom.-

Csendben nézett rám egy darabig, mielőtt elvette volna a kezét a zsebéről, -Takarékoskodj a pénzeddel, nem kell minden alkalommal állni az én dolgaimat is.-

Megráztam a fejemet, -Megvagyok, hidd el. Holnaptól nekem is lesz állandó keresetem.-

-Akkor holnap kezded a tanítást? Felkészültél az óráidra?- kérdezte Bun aggódva.

-Ugyanúgy fogom csinálni, mint a másiknál. Igazából már hosszú ideje kész vagyok újrakezdeni, de diákokra vártam.-

-És hol lesz?-

-4 másodikost fogok tanítani az egyetem előtt.- örültem, hogy érdeklődik a munkám felől. -Bun... tudod mi az álmom?-

Felvonta a szemöldökét, -Mi?-

-Ha eladtam a házakat és lesz pénzem a korrepetálásokból, akkor meg akarom nyitni a saját iskolámat itt is és akarok majd online órákat tartani. Elég pénzt akarok összerakni, hogy tudjak venni egy házat kettőnk számára, elviszlek majd a tengerpartra és gyakran utazunk...- Bun csendbe figyelt, majd felnevetett, mintha csak valami vicceset mondtam volna.

-Nem szükséges.-

-Épp ezért mondtam, hogy álom.- megfogtam a kezét, -De ez nem azt jelenti, hogy nem fogom elérni.-

Egy fiatal pincérnő kihozta a sütit és ránk mosolygott, mielőtt elment volna. Bun lenézett a brownies sajttortára, -Csinálj , amit akarsz. Jó, ha követni akarod az álmaidat, csak ne fogd magadat túl keményen és ne én legyek a célod, mivel én nem várok el tőled semmit. Már az is elég nekem, hogy együtt vagyunk.-

-Akkor felállítok álmokat saját magamnak és lesz okom minden nap energiával telve felkelni és órákat tartani.-

Bun rám mosolygott, -Tényleg? Meglátjuk akkor.- én is rámosolyogtam. A pozitív energiája teljesen feltöltött engem is. Amióta az anyám meghalt, ő volt az egyetlen, aki maradt nekem és minden nap ösztönzött. Nem tudom elképzelni, hogy mit tettem volna, ha aznap nem látogat meg, talán már én is követtem volna a családomat... Ő lett a lelkem és az életem. Azzal fogom tölteni az életemet, hogy kijavítom a múltam hibáit és neki fogom szentelni az életemet.

***

-Rendben, van kérdésetek? Ha megértettétek az anyagot, akkor a vizsga sem lesz nehéz. Koncentráljatok a sztöchiometriára, nem lehetetlen, csak sok erőfeszítést igényel.- rendeztem a papírokat az asztalon és betettem őket a táskámba. Ping és Um, a két új diákom velem szemben ültek és a kapott könyveket nézegették. Látszólag szerettek velem kémiát tanulni és ennek örültem. Mivel már volt tapasztalatom tudtam, hogy ők bírni fogják a tanítást.

-Nem értem, hogy miért volt ez annyira nehéz az órákon. Végre értem a kémiát!- örvendezett Ping, -Talán Önnek kellene lennie a tanárunknak.-

-Nem hiszem, hogy ez szükséges.- nevettem fel, -Rendben, ha tényleg nincs kérdésetek, akkor menjetek, már majdnem este 8 van. Hogyan mentek haza?-

-Um apja eljön értünk, mivel én nem élek messze tőlük.- Ping átkarolta Umot, aki a telefonját bújta. Körbenéztem és láttam, hogy még mindig sok diák volt a környéken, hogy egyedül merjem hagyni őket, amíg a fuvarok meg nem érkezik.

-Emlékezzetek az ígéretetekre, hogy írtok a Facebook oldalamra, én pedig hozok nektek nasikat.- rájuk kacsintottam.

-Számíthat ránk Professzor. Egyértelműen jó minősítést adunk.- Ping felmutatta a hüvelykujját.

-Találkozunk pénteken lányok. Szép estét nektek.- integettem nekik, majd kiléptem az étteremből. Jól megy itt Bangkokban a munkám, a helyi diákok mások voltak, mint az északi régióban, sokkal tüzesebbek voltak.

Bun lakása felé vettem az irányt, a villany égett, így megkönnyebbülhettem, hogy otthon van. Elfordítottam a kulcsot a zárban és megcsapott az isteni illat beindítva ezzel a gyors nyáltermelődésemet, amint kinyitottam az ajtót. Láttam, hogy Bun serpenyővel a kezében állt és sült zöldségeket tett a tányérokra. 

-Éhezem...- letettem a táskámat a székre és követtem a páromat a konyhába. Mégis mi lehetne jobb annál, mint vacsorára hazaérni a munkából? Leültem az asztalhoz, majd elővettem a telefonomat és elkezdtem böngészni a Facebook oldalamat, ahova az óráim hirdetését tettem fel, -Eléggé csendes, meg tudnád osztani Bun?-

Az asztalhoz lépett, miután betette a serpenyőt a mosogatóba, -Már megosztottam a 'Törvényszéki Orvosok' csoportba, hátha valaki tanárt keres a gyerekének. Néhányan már érdeklődtek az áraid felől.-

Felnevettem, -És mit mondtál nekik?-

-Hát, azt mondtam, hogy a tanár az egyik barátom és kisegítettem.- elkezdte enni a hirtelen sült zöldségeket.

-Miért nem mondod el nekik, hogy a pasid vagyok?-

Felkuncogott, -Mi van, ha veszítesz a népszerűségedből?-

-Aggódsz emiatt?- kiáltottam fel meglepettem, mire Bun kifejezéstelen arccal folytatta az evést. Tudom, hogy csak cukkolt, de azt szeretném, hogy nyilvános legyen a kapcsolatunk. Azt akartam, hogy tudják ő az enyém, csak magamnak akartam. Tudom, hogy ez tömény féltékenység, de ő nem aggódott emiatt. Szerencsére nem vette észre a hangulatváltozásomat. Néhány napon belül elutazik és nem akartam, hogy ez veszekedést szítson.

***

Második alkalommal könnyebb a búcsú, de ez rám nem vonatkozott. Most is én vittem ki Bunt a reptérre és most készen állt a világ másik végébe menni, ráadásul ott lesz még az időeltolódás is. Hosszú ideig álltam érzelemmentesen Bunt ölelve a beszállókapu előtt.

-Elengedhetsz most már. A bátyámtól is el akarok köszönni.- Dr. Boonlert előre lépett és lefejtette a kezeimet az öccse körül, rájöttem már hosszú percekig álltunk így. Hátrébb léptem tőle fájó szívvel.

Bun átölelte a bátyját, -Ne csesztesd.-

Boon idegesen nézett hátra rám, -Sosem fogom egykönnyen békén hagyni a férfit, aki elvette tőlem a drága öcsikémet.-

-Seggfej.- Bun megütötte Boon fejét, mielőtt ellökte volna magától, -Vigyázz magadra és viseld gondját anyának és apának.-

-Persze, este is elmegyek hozzájuk. Tanulj, amennyit csak tudsz. Ott nem úgy fogják tartani az órákat, mint itt. Hajtsd magadat és válaszolj az órákon annyi kérdésre, amennyire csak tudsz, így a tanárok nem fognak idiótának gondolni. Próbálj barátkozni, de ne felejts el kutatási anyagot keresni és maradj távol a veszélytől. Megértetted?-

-Mégis miről beszélsz?" Bun elvette a bőröndjét, "Egyébként...-

Boonlert bólintott, -Hívj fel, ha odaértél.-

-Rendben, de először Tant hívom.- szólt be a bátyjának, -Mennem kell.-

-Legyen biztonságos utad.- a hangom remegni kezdett.

-Viseld gondját a házaknak és annak a házsártos öregembernek.- mutatott a bátyjára, -Ha van valami, akkor hívj.-

-Bun!- kiáltott fel egy férfi mögülünk, majd a magas alakja is feltűnt, nagyjából azonos korú lehetett Bunnal. -Majdnem lekéstem.-

-Vutt!- Bun meglepetten nézett az újonnan érkezőre.

-Miért nem mondtad nekem, hogy ma mész el? Akkor korábban kijöttem volna, Boonnal kellett beszélgetnem, hogy ezt megtudjam?-

Valami keserű íz kezdett szétáradni a számban. Ki ez a srác?

-Nem akartalak zavarni, mivel ilyenkor dolgozol általában és már elköszöntem a tanároktól. Nem kellett volna idáig jönnöd.- örültem, hogy Bun nem feltétlen tűnt boldognak.

-Vutt!- üdvözölte Boon is, majd Vutt szomorúan Bunra nézett.

-Legyen jó utad.-

-Vutt!- Boonlert újra szólt neki és rám mutatott, mintha enyhén akart volna utalni valamire. Vutt tekintete követte a barátja ujjának irányát.

-Köszönöm Vutt, tényleg nem kellett volna ezt tenned, de most már mennem kell.- integetett felénk Bun és az ajtó felé húzta a bőröndjét. Néztem a hátát; az idő olyan gyorsan eltelt, amíg együtt laktunk, vajon fel tudna gyorsulni az idő, hogy már holnap visszajöjjön?

-Üdv.- Vutt elsétált az ajtóhoz, amin Bun bement. Az első kellemetlen érzésem most már frusztrációba ment át. Mégis kinek gondolja magát? Milyen jogon aggódik ő Bunért? A rossz hangulatomat látva Boonkert az ajtónál állóhoz sétált és visszavezette hozzánk.

-Rendben, szerintem ebbe nekem is bele kellene folynom, mielőtt Tan a padlóba törli a képedet. Vutt, emlékezz az arcára, mivel ő Bun pasija.-

Úgy nézett rám Vutt, mintha szellemet látna. Közelebb léptem hozzá, hogy azért lássa a testi különbségeket, -Örülök a találkozásnak.- köszöntem neki a leghidegebb hangomon, nem is tudtam magamról, hogy van ilyen hangszínem.

-Hello.- válaszolta Vutt visszakozva.

-Ő itt Vutt, egy másik törvényszéki orvos, együtt jártunk egyetemre.- Boonlert átkarolta a másik vállát és biztonságos távolságra húzta tőlem. -Ő pedig Tan, akkor találkoztak Bunnal, amikor az északi régióban dolgozott. 10 évvel fiatalabb nálunk és most az öcsém pasija.-

Kedélyesen rámosolyogtam Vuttra és összetettem a kezeimet, ő pedig viszonozta a gesztust, -Szóval rólad mesélt Bun.- szomorúan mosolygott, -Nagyon boldognak látszott mostanában, így már tudom miért.-

Bun mesélt rólam? A szívem majd elolvadt a gondolatra, hiszen ez azt jelenti, hogy nem tartja titokban a kapcsolatunkat a kollégái előtt, csak nem veri nagy dobra.

Miután Bun gépe felszállt, visszavezettem a lakáshoz, de az utazási idő hossza nagyon felidegesített: a bangkoki közlekedés rosszabb volt, mint amit ismertem. A lakás légköre nagyon furcsán nyugodt volt Bun nélkül. Leültem az étkezőasztalhoz és a párom főztjére gondoltam, talán túl fogom élni készételekkel és gyorsfagyasztott dolgokkal, ugyanúgy, mint amikor egyedül éltem. Vettem egy mély levegőt és megpróbáltam kiverni a fejemből a magányosság érzését. Most, hogy Bun nincs velem, teljesen vissza kéne vinnem a normális kerékvágásba az életemet és újra nevet szereznem a munkámban.

A telefonom rezegni kezdett az asztalon, majd ránéztem a képernyőre, amin megjelent egy üzenetértesítő: valaki feltett egy kérdést a Facebook oldalamon a kurzusokkal kapcsolatban. Elmosolyodtam és tele lettem reménnyel. 

Várj egy kicsit Bun, valóra fogom váltani az álmomat.