Azonnal félrehúzódom, amint
meghallom Prae sírását.
-Mi a baj-" kérdeztem anélkül, hogy az anyósülésen ülő lány felé fordultam volna. Már akkor feltűnt a szokatlan viselkedése, amikor beszállt az autóba, még mindig a banki munkaruháját viselte. Az arcát a kezeibe temette szipogva, én csak hangosan felsóhajtottam. -Prae?-
-Mindent tudok
Bun.- megláttam, hogy a gyönyörű szemei megteltek könnyekkel, amikor rám
emelte a dühös tekintetét.
-Mégis mit?-
-Miért kell ezt tenned? Mégis hány lányt csaptál be, nincs benned könyörület?!- Prae hirtelen felemelte a hangját. Már éppen azon voltam, hogy megkérdezzem mégis miről beszél, de folytatta, -Mit tettem, hogy ezt érdemlem? Bántottalak én valaha?-
-Várj, várj! Mégis miről beszélsz? Nem értem.-
-Arról, hogy meleg vagy Bun! És, hogy csak azért jársz lányokkal, hogy elrejtsd!-
A szívem majdnem megállt,
fogalmam sem volt, hogy hogyan jött rá, -Miről beszélsz?- ismételtem.
-Az exed mindent
elmondott Bun, ő az egyik ismerősöm barátja. Mindenre rájött, amíg randiztunk
és elmondta nekem.- lehúzta az egyik ruhaujját, hogy letörölje a könnyeit.
Csendben maradtam és próbáltam megemészteni a hallottakat. Az exem, mi? Mióta a
kormánynak dolgoztam, nem sok emberrel találkoztam, így az egyetlen nő, akivel
randiztam az Kai volt, az egyik sürgősségis nővér és Prae, aki épp mellettem
ült. Ötletem sem volt, hogy Kai rájött volna arra, hogy meleg vagyok. Más ok
miatt szakítottunk, azt mondta, hogy megközelíthetetlen vagyok.
-És te elhiszed
ezt?- a tekintetemet a lemenő nap fényével megvilágított utcára szegeztem;
még mindig próbáltam kitalálni, hogy ki beszélhetett vele... Csak egyetlen
személy jutott az eszembe, hiába ért véget a közös történetünk 10 évvel
ezelőtt... Tarr.
-Először nem akartam
elhinni, de mivel egy barátom mondta, így kezdtem kételkedni benned.- nem
mondtam erre semmit, mivel egyre sokkosabb lettem. De nyugodtnak kellett
maradnom, hogy ne zavarjon meg az, amit Prae mondott. Nem is gondoltam a
mellettem ülő síró lányra, csak arra az illetőre gondoltam, aki ismerte az
ex-barátomat és elmondta ezt Praenek. Az, hogy elköltöztem egy távoli régióba
elhitette velem, hogy mindent magam mögött hagyhatok, sosem gondoltam volna,
hogy a múlt visszatér kísérteni.
-Nem vagyok meleg. De ha
emiatt csalódást okoztam neked, akkor minden jogod megvan arra, hogy szakíts
velem.- mondtam neki közömbös hangon, erre Prae döbbenten nézett rám.
-Még ennyi idő után sem... sosem értettem... hogy mi jár a fejedben Bun.- mondta szipogva. -Ez olyan, mintha folyton rejtegettél volna valamit. Ne hazudj tovább... kérlek hagyd abba a nők szívének összetörését. Meg tudod ígérni nekem, hogy nem fogod még egyszer ezt csinálni? Hadd legyek én az utolsó.-
Kivettem néhány zsebkendőt a
kesztyűtartóból és Praenek nyújtottam, -Sajnálom.- olyan volt, mintha
vallomást tettem volna neki. Elvette a zsepiket tőlem és megtörölte velük a
szemeit.
-Nem tudom, akarom folytatni a kapcsolatunkat.-
-Tudom.- fáradtan
hátra dőltem az ülésnek. Bűnösnek éreztem magam, hiszen tényleg
megbántottam.
Színtelen nevetéssel fordult felém. -Nem vagy zaklatott, -kinézett az ablakon, -Nem kell már többé felvenned holnaptól.-
-Tényleg csak így
szakítunk néhány pletyka miatt?- kérdeztem gyorsan tőle.
-Részben igen, de
másrészről végig gondoltam és nekem ez nem fog menni. Egy olyan világban élsz,
ahova senkit sem engedsz be. És most ez, igazából már nem is tudom, hogy
kicsoda vagy valójában és én nem akarok így élni.- Prae levette a
nyakláncát, amit a 6 hónapos kapcsolatunk megünneplésére vettem neki és
óvatosan belefektette a tenyerembe az ezüstláncot.
Összeszorítottam az ujjaimat
az ékszer körül, mégis üresnek tűnt a kezem. Még egy nő hagyott el, ez már
olyan volt, mint egy átok azóta, hogy szakítottam Tarral.
Amilyen hamar hazaérek, meg
fogom találni a módját, hogy kapcsolatba léphessek azzal a személlyel, aki a
szakításért volt felelős. Az iskola óta nem találkoztam Tarral és a mai
világban nem volt nehéz felvenni valakivel a kapcsolatot, de
szerencsétlenségemre a mobil nem volt elérhető számomra per pillanat és az
internet sem volt része a mindennapi életemnek, így ötletem sem volt, hogy
miként keressem meg Tart. Annyit tudtam csak csinálni, hogy beírom a nevét egy
számítógép keresőjébe. Emlékeztem, hogy a neve Nutdanai volt és próbáltam
megtalálni őt Facebookon angol és thai írással is, de még egy óra kutakodás
után sem bukkantam nyomra, ezért feladtam. Még ha meg is találtam volna és
megkeresem, hogy miként jutott tudomására a Praevel való kapcsolatom, akkor is
dühös volt rám még mindig a szakításunk miatt, így ez sem segített volna a
tényen, hogy Praevel szétmentünk. Inkább hanyagolni fogom a problémát, az
ex-barátnőm pedig megszabadult így egy álszent baráttól; találkozni fog
valakivel, aki tényleg szeretni fogja.
***
-Ez koszorúér
elzáródás.- ránéztem a férfi szívére, amit darabokra szedtünk az asztalon.
Az elhunyt fő koszorúere teljesen elzáródott, ami a miokardiális infarktushoz*
vezetett a kórházi ágyon. Ez az idős úr nem ébredt fel a kórházban, próbáltuk
újraéleszteni 30 percig azelőtt, hogy a családja úgy döntött volna, ne küzdjünk
érte tovább. Azután pedig hozzám lett küldve, hogy kiderítsem a halála pontos
okát. Levettem a kesztyűimet és a szemetesbe dobtam őket, majd levetettem a
köpenyemet is mielőtt az irodám felé vettem volna az irányt, hogy megírjam a
jelentést.
*Szívinfarktus, amely a
szívizom súlyos vérellátási elégtelensége miatti izomelhalás következtében
alakul ki.
-Nem néz ki ma jól Dr.
Bun.- mondta felém sétálva a jobb kezem, Anun, egy középkorú kollégám.
-Tényleg?- mondtam, -Gondolod, hogy az aktív életmódom?-
Anun felhorkant, -Még
rossz hangulatában is képes viccelődni? Inkább nem untatom tovább, haladjunk a
testtel és megyek is haza, hiányzik a feleségem.- Anun a boncasztalhoz
sétált.
Elhagytam a termet, mikor
végeztünk a feladatunkkal, a tekintetem a székek egyikére vándorolt, ahol nem
sokkal ezelőtt még én ültem, visszaemlékezve a látogató szavaira.
-Mit tegyek azért, hogy
higgyél nekem? kérdezte Tan a mellettem lévő székre leülve. Hasonló fekete ing
volt rajta, mint amilyent tegnap is viselt. "Mikor végzel? Felveszlek és
menjünk el együtt enni.- meglepett a meghívása. Nem válaszoltam, de Tan már
eldöntötte, hogy 16:30-kor értem jön, addig pedig igyekszik elrendezni Janejira
temetését, ami a kórházhoz közeli templomban lesz megtartva. -Beszélnem
kell veled.- nem volt az az isten, hogy én egy gyilkossal menjek el enni,
ha beszállok az autójába, a végén még én is úgy fogom végezni, mint a nő.
A rohanó lépteimet
lelassítottam. Nem.. nem kellett most attól félnem, hogy megöl, ugyanis még nem
tehette meg, mert nem adtam át a boncolási jegyzőkönyvet a rendőrségnek.
Nemhogy megölni nem tudott még, de bántani sem, mert ha megteszi, akkor az
felhívás lett volna egy keringőre. Ezt fel tudom használni az előnyömre, hogy a
közelébe férkőzhessek és bizonyíthassam a bűnösségét. Inkább visszamentem a
Törvényszéki Osztályra, hogy magamhoz vegyek valami védekező fegyvert. Bementem
a boncterembe és elvettem az egyik szikét Anun figyelmetlenségében, ha
észreveszi le fog ütni.
Amikor kimentem a teremből,
észrevettem egy fekete inges, magas alakot, ahogy rám vár. Ahogy Tan arcát
bámultam, igyekeztem elnyomni magamban a feltörő vágyat, hogy megragadjam a
gallérjánál fogva és kirángassam belőle az igazságot. Amikor észrevett,
megkönnyebbültség suhant át az arcán, "Köszönöm, hogy eljössz velem."
-Avagy?- kérdeztem
tőle nem éppen kedves hangnemben.
-Menjünk beszélgetni.
Nyugodtam válaszd ki a helyet, mivel valószínűleg nem bízol bennem.-
Megálltam egy pillanatra
gondolkodni, -Rendben, menjünk az én autómmal, ha elutasítod, akkor nem
beszélünk.-
Tan elmerengett egy kicsit,
mielőtt gyengéden elmosolyodott volna, -Ahogy kívánod Doki.-
***
Egy kórházhoz közeli
étterembe vittem Tant, ahol a terület leghíresebb helyi specialitásait
készítették. Azért esett erre a választásom, mert a hely gyakran zsúfolt volt
emberekkel, helyiekkel és turistákkal egyaránt, és ez biztonságérzetet adott.
Befordultam az étterem előtt parkolóba. Az út közben észrevettem, hogy Tan
egész végig felém pillantgatott, de nem beszéltünk, biztosan bentre tartogatta
a társalgást.
A pincér beljebb invitált
minket, majd leültünk egy kétszemélyes asztalhoz, amilyen hamar helyet
foglaltunk, nekikezdtem, -Oké, miről akarsz velem beszélni?-
Tan az étlapot nézegetve
csendben maradt pár pillanatig, mielőtt válaszolt volna, -Akarsz enni Laab
Nuert Doki?-
Nem ez volt az, amire
kíváncsi voltam; csúnyán néztem rá, -Ne kerülgessük a forró kását.-
-Beszélhetünk, de nem
lenne jó ötlet üresen hagyni az asztalt. Engedd meg, hogy rendeljek
neked.- Tan felemelte a kezét, hogy leintse a pincért, majd kért 3 helyi
fogást, -Ragacsos vagy párolt rizs?-
Felsóhajtottan, hogy
kieresszem a gőzt, -Párolt.-
-Kérnénk még egy adag
párolt rizst és sült sertést, enyhén csípősen.- Tan leadta a rendelésünket
és odaadta a pincérnek az étlapot.
-Mit szeretnének
inni?-
-Egy pohár vizet
kérnék.- Tan felém fordult, -Te szeretnél valamit?-
-Csak vizet.- folyamatosan figyeltem Tan viselkedését. Miután egyeztetett a pincérrel, újra
felém fordította a figyelmét, a kezeit az asztalra támasztotta. A vonzó
arcvonási egy nyugodt kifejezésbe rendeződtek.
-Rendben.- váltott
komolyabbra, -Amit tegnap este mondtál, az igaz volt?-
-Mit gondolsz?- válaszoltam, elkerülve a válaszadást.
Megleptem ezzel Tant, -Mit akarsz, mint higgyek? Egy olyan ember, mint te nem tud felállítani
nekem csapdát. Azt gondolod, hogy fenyegetnek és megpróbálod magadtól
megtalálni a gyilkost.- egy pillanatra elhallgatott, mielőtt folytatta
volna, -Az ok, amiért elhívtalak az az, hogy megpróbálsz engem beállítani
a gyilkosnak. Bizonyítani akarom az ártatlanságomat, mielőtt túl késő
lenne.-
-Mire gondolsz, hogy
késő?-
-Mielőtt még elmész a
rendőrségre elmondani nekik, hogy én vagyok a gyilkos, hiába nem csináltam
semmit. Csak még bonyolultabb lesz az életem, mint amilyen most, különösképpen,
amikor veled szeretnék kapcsolatba lépni. Közel állsz a rendőrséghez, így
logikusan neked fognak hinni és ez nekem egy nagy problémát jelent.- Tan
elhallgatott, amikor a pincér kihozta az italokat, majd folytatta, amikor újra
egyedül maradtunk, -Két okom volt ma idejönni: az első, hogy bizonyítanom
kell az ártatlanságomat, a második, hogy segítsek neked megtalálni a tettest.
Ha Janet tényleg megölték és a rendőrség is bele lesz vonva, akkor segíteni
akarok.-
Előny volt Tan számára, hogy
tanár volt, mivel így minden szava hihető volt, de még így sem tudtam bízni
benne, -Hogy tudnád bizonyítani, hogy nem te tetted?-
-Tanúk.- felvette a
telefonját és elkezdett valamit keresni benne. -December 10-én az
iskolában voltam és majdnem este 7-ig tanítottam. 7-től 11-ig az Erawan
Hotelben tartózkodtam egy barátom esküvőjén. Többszáz tanú van, aki
elmondhatja, hogy ott voltam.- felém fordította a telefonját, aminek a
képernyőjén megjelentek a képek, ahol az újdonsült párral pózolt. -Ezután
elmentem inni 3 barátommal.- elvett egy szalvétát és ráírt 3
telefonszámot. -Velük ittam hajnali 2-ig, majd az egyikük házába mentünk,
ahol töltöttük az éjszaka maradékát.- mutatott az egyik számra. -Felhívhatod őket. Mindent el tudnak mesélni. Következő reggelen 10 körül
megpróbáltam felhívni Janet, de nem vette fel a telefont. Aggódtam, így
átmentem a lakásához. bekopogtam az ajtón, de senki sem válaszolt. Tudtam, hogy
depressziós volt és féltem, hogy kárt tett magában, emiatt lementem a portára,
hogy kulcsot kérjek... a többit már tudod.- Tan kiegészítette a
részleteket, amiket M felügyelő mondott el; ránéztem a szalvétára. -Mit
gondolsz Doki? Jane halálának időpontja ütközik azzal, hogy egyedül lettem
volna.-
Összevetettem az állítását
azzal, hogy a nő hajnali 1 és 5 között halt meg December 11-én, de ekkor Tan
elvileg a barátaival ment inni. -Fel szeretném hívni őket.- az
asztaltól elsétálva mindenkit felhívtam a zsebkendőn megadott számok alapján,
akik egyöntetűen azt állították, hogy együtt voltak. Visszamentem az asztalhoz
elbizonytalanodva, közben már minden rendelésünket kihozták. -Szóval?- kérdezte Tan.
-Te mondtad nekik, hogy
ezt mondják, igaz?-
Kissé felnevetett, ami nekem
egyáltalán nem tetszett. -Elég gyanakvó vagy, de meg tudom érteni. Ha a
helyedben lennék, akkor én is így gondolkodnék.-
Idegességemben
felsóhajtottam. Mégis mikor engedtem meg utoljára magamnak, hogy kimutassam egy
idegen előtt az érzelmeimet?! Nem emlékszem. -Jó, hiszek neked.-
Tan megkönnyebbülten
elmosolyodott, -Annak ellenére, hogy az arcod mást mond, már csak hallani
is jó érzés.- felemelte az egyik tányért és nekem adta.
-Én is meg tudom
csinálni.- Miért kell ezt csinálnia? Azt hiszi, hogy ezzel lenyűgözhet?
Azt gondolja, hogy nő vagyok?
-Mi történt veled?
Elütöttek vagy baleseted volt?" kérdezte.
-Mi van a te
halántékoddal?- válaszoltam. Tan sebe zöldre színeződött, azaz
gyógyulófélben volt.
Tan először csendben megérintette
az említett helyet, -Motorbaleset. Nem viseltem sisakot. De nem volt
komoly, így nem mentem be a kórházba.-
-Nem láttam eddig, hogy
motor lett volna a közeledben.- semmi arra utaló nyomot nem találtam, hogy
ilyenfajta balesete lett volna.
-Tegnapelőtt történt. De
mindegy, még mindig nem tudom a nevedet. Hogyan kellene hívnom Doki?- gyorsan megváltoztatta a témát.
Még mindig nem győzött meg a
magyarázata, de inkább elengedtem, talán menet közben elejt pár információt. -Bunnakit.-
-Rendben Dr. Bunnakit.
Tan vagyok, de te ezt már tudod.- válaszolta Tan, közben az egyik kezében
lévő evőeszközt belemerítette az ételbe, a másikkal pedig megragadta a kezemet,
amitől leengedtem a védelmemet, -Hadd segítsek megtalálni a gyilkost
Bun.-
A szívem ok nélkül kezdett el
hevesen verni, mindig ezt a reakciót váltotta ki Tan közelsége. Az első ilyen
eset a tetthelyen volt, azt gondoltam, hogy az új nyomozás miatti izgatottságom
volt az oka. A második alkalom az iskolájában volt, akkor azt hittem, hogy a
lebukás miatt félelem okozta.
És biztos voltam, hogy most
is egyfajta félelem lett úrrá a szívemen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése