Manner of Death 7.fejezet

 

-Megérkeztünk, nyugodtan mehetsz is.- mondtam a mellettem ülő férfinak, mire a kórház parkolójában lévő autójára pillantott.

-Biztos vagy benne, hogy nem akarod, hogy melletted maradjak?-

-Egyedül akarok lenni. Menj.- a tekintetemet a kivilágított Sürgősségi Osztályra vezettem.

-De a gyilkos bármikor visszajöhet. Ha veled maradok, akkor segíthetek.- Tan azóta nyaggatott, hogy el akarja kapni a gyilkos, amióta kijöttünk az étteremből. Azt is felajánlotta, hogy menjünk vissza a házamba és állítsunk fel egy csapdát, hogy elkaphassuk, természetesen végig velem akart maradni. Mégis miért hívnám át magamhoz? Még mindig nem bízom meg benne és ez olyan lenne, mint kígyót melengetni a keblemen. Kinyitottam az ajtót és ösztökéltem, hogy szálljon ki.

-Köszönöm, de tudok vigyázni magamra.-

-Dr. Bun.- Tan nem igazán akarta elhagyni az autót, -Nem azért akarok segíteni, hogy rejtegessek előled valamit, hanem azért, mert Jane a barátnőm volt és börtönbe akarom juttatni azt, aki megölte. Megérted ezt?-

-A rábeszélés nálam nem hat.- lassan kifújtam a levegőt, -Ha életben akarsz maradni, akkor maradj nyugton. Ne mondd el senkinek, főleg ne a rendőrségnek. Nem tudom, hogy a gyilkos tudni fogja-e, hogy beszéltem veled erről. És még egy dolog: ne keress fel többé. Most már amúgy is tudod, amit tudni akartál.-

Tan még mindig nem mutatta jelét, hogy kiszállna, -Mit fogsz csinálni most? Azt teszed, amit a gyilkos kér? Nincs az az isten, hogy én megengedjem neked.-

-Bár nem tartozik rád, nekem meg kell tennem. Nem akarom, hogy a hozzám közelállók közül többen is megsérüljenek.- kezdtem bele az új játékomba, hogy lássam mit reagál, -Az a köcsög megígérte, hogy békén fog hagyni, ha engedelmeskedem neki.-

Tan mereven bámult rám, -Nem fogom megengedni. Ha meghamisítod a jelentést, akkor a gyilkos el fog menni vele-

-Nem, biztos vagyok abban, hogy a rendőrség fog találni más bizonyítékot arra, hogy Janejirát megölték, de én is le fogok bukni és akkor jön el a megfelelő idő elmondani, hogy megfenyegettek.-

-Mi van, ha nem találnak semmit? Te magad mondtad, hogy a rendőrség is benne lehet.- folytatta az ellenkezését Tan. Ha tényleg ő lenne a gyilkos, akkor bele kellett volna egyeznie az ötletembe és nem akarna ennyire eltéríteni.

-Tan, könyörgöm.- szóltam hozzá nyugodtabban. Végül is most ez volt az egyetlen tehetségem, a színészkedés. -Tedd meg azt a szívességet, hogy nem csinálsz semmit. Nem akarom, hogy megint leüssön valaki vagy egy szerettem sérüljön meg.-

Mikor lenyugodtam, ő kinyitotta az ajtót, -Addig fogok idejönni, amíg el nem fogadod a segítségemet.- kiszállt, mielőtt még válaszolhattam volna. A szemeimmel követtem az alakját a fekete járműig. Mély benyomást keltett bennem. Az alibije szilárd volt, a reakciói pedig őszintének tűntek, bár még mindig azt éreztem, hogy valami hiányzik: az egyik a halántékán lévő sérülés volt, aminek a valódi eredete még mindig ismeretlen volt. A másik a barátnője elvesztése utáni reakció. Már első pillantásra is egyértelmű volt, hogy egy cseppnyi szomorúság sem volt benne.

Nem tudtam, hogy azért volt ez, mert ő volt a gyilkos, vagy csak érezte az iránta érzett előítéletemet.

***

Zavarodottan néztem az asztalon lévő táskára, ami tele volt Khao Tom Muddal, -Kié ez a táska Tik?-

A nővér felnevetett, -A rajongód hagyta itt reggel.-

-Rajongó?- kérdeztem felvont szemöldökkel.

-Az a fiú, Sorrawit, aki tegnap volt itt. Motorral jött ide, hogy elhozza a Khao Tom Mudot, mielőtt bement volna az iskolába. Azt is mondta, hogy a családja árulja őket és kifejezetten neked akarta adni.-

-Ah...- már éreztem a közelgő fejfájást. Sorrawit szándéka tiszta volt, mint a Nap. -Ha én mindezt megeszem, akkor diabéteszben fogok meghalni, az egyszer biztos. Kettőt elveszek, a többit kérlek oszd szét a csapat között.-

Tik felmutatott egy OK jelet, -Rendben Doktor Úr.-

 Az asztalhoz sétálva kivettem két Khao Tom Mudot, a táskán észrevettem egy rózsaszín post-it-ot, amire ez volt ráírva: 'Dr. Bunnakitnak, ha ízlik, akkor nyugodtan szóljon'. Az üzenet alatt volt egy telefonszám is. Mosolyogva megráztam a fejemet a fiú kedvességén. A cetlit a táskával együtt Tiknek adtam, -Ha ízlik, akkor ajánlgasd az embereknek.-

Tik elvette a táskát és elolvasta az üzenetet, majd hangosan felnevetett, -Oh, Doktor Úr, bejön a fiúnak.-

-Hát, nem tudom viszonozni az érzéseit. Az benne van az 'orvos-páciens viselkedési kódexben' is, tudtad?- leültem a székemre, -Volt ma egy támadás, igaz? Kísérd ide a beteget.-

Mire elhagytam a Sürgősségi Osztályt, már délután volt. A munka segített, hogy kitisztítsam a fejem és elfeledkezzek a problémáimról. Befejeztem a parkoló bámulását. Mégis mire várok? El kell mennem enni, mert volt két testem különböző kerületekből, amik még boncolásra vártak, ráadásul még egy gyakornokra is figyelnem kellett. Úgy emlékszem kedves Tan, hogy azt említetted, addig fogsz rám várni, amíg el nem fogadom a segítségedet... Nem akartam ezen leragadni. A férfi hiányzásának 3 oka lehetett. Az első, hogy ő a gyilkos és most boldog a véleményem miatt. A második, hogy ő nem a bűnös, de nem akar idejönni, mert fél, hogy nekem abból problémám lesz. A harmadik, hogy el volt foglalva a tanítással és Janejira temetésének megszervezésével. Úgy látszik várnom kell holnapig a válaszért.

***

-Meg kell értened a halál beállta után a merevség gyorsabban áll be a kisebb ízületeknél, mint a nagyobbaknál. Legutoljára a csípő jön, ami azt fogja jelenteni, hogy az illető már 6-12 órája halott.- felemeltem a holtest egyik lábát, de ahelyett, hogy csak a láb emelkedett volna, jött vele a csípő is. -Ebben az esetben a csípő már teljesen lemerevedett. A hullamerevség egészen a bomlás kezdetéig megmarad, ami 24 órával a halál után kezdődik.- az elmerengett gyakornok felé fordultam, aki a támadásom után lekezelt, Boem volt a neve. -Van kérdésed?- visszafektettem a lábat az asztalra, -Valami baj van?-

-Oh.... uhm, semmi uram.- a fiú próbálta palástolni.

-Kicsit feszültnek tűnsz. Ha gondold egy másik alkalommal is folytathatjuk.- nem ez lett volna az első alkalom, hogy egy gyakornok nem bírta végigcsinálni az óráimat. Az első ilyen esetnél a gyakornok teljesen szétesett az első 5 perc után.

A fiatal gyakornok rám nézett, -Lehet egy kérdésem Professzor?-

Megkönnyebbültem, -Igen, természetesen. ha túl gyorsan magyaráztam...-

-Érdekli Fai, Professzor?- ez a kérdés teljesen irreleváns volt, emiatt kicsit meg is lepődtem.

-Mire gondolsz azon, hogy 'Érdekli Fai'?- visszaemlékeztem valamire. Pár nappal ezelőtt szárnya kélt egy pletyka, miszerint Boem kedvelte Fait és, hogy Dr. Bunnakit  lassan el fogja venni előle. Ezen csak a fejemet tudtam rázni.

Kicsit kínosan, idegesen mondta, -Mármint... randizás. Igazából Fai mondta, hogy szoktak találkozni a munkán kívül is.- teljesen össze voltam zavarodva, hogy miért is mondja el ezt nekem... Fai mondta el? Beismerem, hogy közel kerültünk egymáshoz, de egy percre sem hittem azt, hogy ilyen hamar pletykálni kezdenének. -Mindegy is, hagyjuk. Csak nem tudtam elérni ma és meg akartam kérdezni, hogy látta-e ma?-

-Ha te nem tudod elérni, akkor én sem fogom tudni.- furcsa volt, hiszen az utolsó alkalom, hogy beszéltem vele az akkor volt, amikor meglátogatott a kórházban. -Nem jött ma munkába?-

-Fai ma délután lett volna beosztva. Tegnap megkért, hogy hívjam fel délben, de amikor megcsörgettem, nem vette fel. Talán, ha Ön próbálja elérni. Aggódom érte és ezért szerettem volna tudni, hogy Önnek felveszi-e a telefont.-

Tényleg kedvelte a lányt annak ellenére, hogy ő másfelé kacsintgatott. Mivel elvesztettem a telefonomat, így Fai száma sem volt meg és nem hívtam fel már napok óta. Integettem Anunnak, hogy jöjjön be és nyissa fel a koponyát. -Mehetsz Boem. Megpróbálom elérni, csak add meg a telefonszámát. Várd meg a Sürgősségi Osztályon, be fog menni a beosztása miatt, hidd el.- Boem még mindig aggodalmasan nézett ki, mikor kihessegettem őt a boncteremből. Felemelte a kezeit tiszteletadásként és levette a kesztyűit és a zöld köpenyét. Utánanéztem, ahogy kisétált a teremből. A felismerés kezdett végigcikázni rajtam. Ha végeztem a boncolással, akkor én is elmegyek a Sürgősségire és megvárom a műszakja kezdetét 4-kor.

Remélem, hogy semmi baj nem történt vele...

***

-A hívott szám jelenleg nem elérhető...-

Megszorítottam a telefont és mérgesen doboltam az ujjaimmal a kormánykeréken. Kiengedtem egy ideges morgást. Boem és én 7-ig vártunk, de Fait nem tudtuk elérni és egy kis pánik kezdett mindenkin végigmenni a Sürgősségin. Non-stop hívogattuk, de mindig ugyanazt a gépi választ kaptuk. Boem még mindig próbálta felvenni a kapcsolatot Fai családjával, én pedig egyedül voltam az autómban.

A gyilkos tudta, hogy beszéltem az ügyről. Francba! Nem kellett volna elmondanom Tannak! Fel kell használnom ezt és rá kell vennem, hogy vegyen célba egy másik hozzám közel álló áldozatot. Nem volt ötletem arról, hogy a gyilkos hogyan tudhatta meg, az is lehet, hogy Tan tett valamit, ami figyelmeztetés volt a gyilkos számára, mint Pert esetében is.

Vagy azért tudott róla a gyilkos, mert neki magának mondtam el?... Tan...

A fejemet lehajtottam a kormányra. Elég volt. Felvettem a telefonomat és beütöttem Tan számát, majd a fülemhez emeltem a készüléket az autó ablakán kifelé bámulva.

[-Igen Bun?-] gyorsan felvette. Hallottam a diákok csevegését a háttérben.

-Nyertél.- válaszoltam neki tompán. -Bármit megteszek, amit csak akarsz, de ne bántsd többé a szeretteimet... Engedd el kérlek Fait és az ügyészt...- a hangom kontrollálatlanul megremegett, lehunytam a szemeimet, -Csinálj velem, amit akarsz, minden megteszek neked, csak ne bánts őket...-

[-Várj, miről beszélsz?-] Tan hangja ijedt volt, de már nem tudtam elhinni, [-Hol vagy?-]

-Tudod, hogy hol vagyok. Hazamegyek, intézzük el ezt szemtől szemben.-

[-Bun, nyugalom! Mondd el nekem, hogy mi folyik ott!-]

-Találkozunk a házamnál.- bontottam a vonalat és Pert telefonját ledobtam az anyósülésre, majd megfogtam a táskámat és kivettem belőle valamit... A szikét rejtő papír zörgött. A fegyvert rejtő borítékot a zsebembe csúsztattam, kész voltam használni.

***

Elfordítottam a kulcsot a zárban és kinyitottam az ajtót. Beléptem a házba, amit már számtalan éjszakán át sötétség uralt. Vettem egy mély lélegzetet, a szívem hevesen vert. Hűvös volt bent, még az ujjaim is kezdtek elhidegülni. Feszélyezve felkapcsoltam a nappaliban a lámpát... semmi jele nem volt betolakodónak. Lábujjhegyen elmentem a konyháig, utána pedig minden lámpát felkapcsoltam a házban. Elővettem a szikét a zsebemből és szorosan markolva fogtam a jobb kezemben. Elértem a hálószobát is, óvatosan lenyomtam a kilincset és kinyitottam az ajtót.

Hirtelen egy fekete kesztyűs kéz fogta be a számat hátulról. Teljesen bepánikoltam. Próbáltam kiszabadítani a jobb karomat, de a mögöttem lévő férfi túl erős volt. Minden erőmet latba vetve szúrtam hátra a könyökömmel és minden valószínűséggel el is találtam az idegent, mivel elengedett. Elhúzódtam tőle és felé fordultam, ijedten tartottam magamnál a szikét. Végre láthattam a támadót teljes egészében: magas férfi volt, kapucnis pulcsit viselt. Nagy napszemüveg volt rajta és a kapucni a homlokába volt húzva. Teljesen nyugodtan állt velem szemben, hiába volt nálam szike.

-Nem kell előlem bujkálnod Tan! Mutasd meg az arcodat és beszéljünk!- a férfi nem válaszolt, csak közelített felém. Magam elé tartva a fegyveremet hátráltam, nem úgy nézett ki, mint aki fél a kezemben lévő tárgytól. Egészen addig mentem, amíg a hátam a fallal ütközött. Elővett a zsebéből egy fekete tárgyat, a lábaim nem voltak többé képesek megtartani. A pisztoly csöve egyenesen a fejemnek szegeződött.

-Dobd el a pengét.- mondta tompa hangon a férfi. Leengedtem a szikét és úgy remegtem, mint a nyárfalevél. -Emeld fel a kezedet és fordulj a fal felé.- tettem, amit mondott. A betolakodó megragadta a karjaimat, majd megéreztem a hideg csövet a halántékomon. Lehunytam a szemeimet. -Hiábavaló volt Doktor. Mond, hány embert akarsz még elveszíteni, mielőtt rájössz? Megvan... senki másra nem gondolsz, csak saját magadra, önző vagy. Úgy látszik, hogy módszert kell változtatnom. Mit szólsz ahhoz, hogy téged büntetlek meg?- Kinyitottam a szemeimet, furcsa volt a hangja, valami más volt... Ő nem Tan! De akkor kicsoda? Megkötözte a kezeimet, majd szembe fordult velem. Minden szó, amit a gyilkosnak akartam mondani, amikor egymással szemben állunk, most elkezdett kiszállni a fejemből, miután rájöttem, hogy ő nem Tan volt.

Hirtelen észrevettem valamit a szemem sarkából, annyit láttam, hogy valaki csendben közelít felénk, a támadóm nem vette észre. Az illető az egyik nappaliból lévő vázát tartotta a kezében, rám nézett és jelzett, hogy maradjak csöndben, hogy ne hívjam fel a maszkos figyelmét. De a tekintetem iránya nem verhette át: az idegen megfordult abba az irányba, ahova néztem. Amikor teljesen megfordult, Tan a feje felé irányította a vázát, hogy leüsse vele az idegent, de annak sikerült kitérnie előle, így csak a vállát találta el. Hallottam, ahogy a dísztárgy darabokra tört a támadó kiáltásával együtt, amikor eltalálta a váza, akkor leesett a szemüvege, "Vigyázz, fegyvere van!" figyelmeztettem Tant, miközben próbáltam kiszabadítani a kötélből a kezeimet, teljesen haszontalannak éreztem magam. A meglepetés valószínűleg megzavarta az idegent, mivel Tan könnyedén nekiment, hogy megpróbálja elvenni tőle a pisztolyt. Hasonló volt a testfelépítésük, így a harc intenzív volt, végül Tan sikeresen rátérdelt a támadó hasára, aki felhördült fájdalmában. Ezt kihasználva a fiatal tanár kirúgta az ismeretlen kezéből a fegyvert ami a szoba sarkába csúszott. Ezt látva odarohantam és felkaptam a nehéz fémet, hogy ne jussanak gyorsan hozzá.

-Meg foglak ölni!- morogta Tan a gyilkosnak. Hirtelen a kapucnis férfi felütött, én meg felkiáltottam, amikor észrevettem, hogy az ütés Tan állát érte, aki ettől hátralendült. Megtámaszkodott a polcon és ezt kihasználva elrohant a betolakodó. Tan sem vesztegette az időt és utána szaladt, egyedül hagyva engem a házban. Az erőm teljesen elhagyott engem, nem bírtam tovább állva maradni, nekidőltem a falnak és lassan lecsúsztam a padlóra.

Néhány perccel később Tan boldogtalanul tért vissza, miközben letörölte a vért a szája sarkából. -Elment. Az az idióta olyan gyors volt, mint egy majom, átugrott az utca végén lévő kerítésen, amikor megpróbáltam elkapni.- a földön ülve néztem, ahogy Tan felém siet, -Megsérültél?- kioldotta a csuklóimon lévő kötelet, de még mindig sokkos állapotban voltam. A testem minden részét megtapogatta, hogy lássa fáj-e valamim, mielőtt átölelt volna. Azt gondolta, hogy sokkosabb nem is lehetnék már, de tévedtem. -Nem érdekel, hogy elfogadod a segítségemet vagy nem, akkor sem foglak egyedül hagyni ebben.- erre a mondatra majdnem megállt a szívem.

***

Kinyitva a hűtőt vettem ki valami hideg borogatásnak valót és a konyhai széken ülőnek dobtam, "Tedd a sebedre, különben még jobban fel fog dagadni."

-Köszönöm.- Tan ránézet a borogatásra és óvatosan az állához tette. -Jó hogy felhívtál. Nem is tudom mit történt volna különben.-

-Honnan jöttél rá, hogy hol élek... vedd le egy picit.- ellenőriznem kellett az állsérülése mértékét. Kinyújtottam a kezemet és megtapogattam, hogy eltört-e, mire fájdalmában megugrott.

-Miután felhívtál, rögtön tudtam, hogy valami történt, ezért elmentem a kórházba és kikértem a címedet.-

Bólintottam és előrehajoltam, hogy elvegyek az asztalról egy zsebkendőt, -Nyisd ki a szádat.-

Tan készségesen engedelmeskedett. A mutató-, és a középső ujjaimat benyomtam a szájába a zsepivel együtt, hogy felszívja az anyag a felesleges nyálat. Megnyomkodtam a fogait és megmozgattam az állkapcsát törés nyomait keresve, de minden ép volt, -Ah..vár...hey!- Figyelmen kívül hagytam a tiltakozását és lehúztam az alsó ajkát, volt egy 12 mm vágása bal oldalt a szájnyálkahártyán, ami akkor keletkezhetett, amikor az ütés következtében a szájüreg oldala a fogaknak ütődött. Kivettem az ujjaimat Tan szájából, a zsepit pedig kidobtam, majd megmostam a kezemet. A kezét a szájához emelte kínos arckifejezést vágva, "Most már tudom milyen, ha valakit szexuálisan zaklatnak."

-Nem, az sokkal rosszabb.- válaszoltam, ahogyan leráztam a vizet a kezeimről a mosogató felett.

-Téged már zaklattak úgy?- kérdezte Tan döbbenten.

-Nem, de vizsgáltam már nemi erőszak áldozatát, mind a fizikai és lelki állapotuk is rossz.- Tan megkönnyebbülten nézett rám. -A szájsérülésedet elnézve össze kellene varrni a sebet. Menj el a sürgősségire.-

-Elkerülhetem? Mégis mit mondanának a nővérek, ha ilyen állapotban mennék vissza, miután átjöttem hozzád?-

-Akkor menj egy magánklinikára. A pénz nem lehet probléma neked.- miután a kezeim megszáradtak, visszamentem a verekedés helyszínéhez, a kerámiaváza darabja szerteszét voltak szóródva a padlón. A behatoló napszemüvege és a fegyver a szoba sarkában hevertek. Lehajoltam, hogy megvizsgáljam őket, reméltem, hogy találok bármi szövetet vagy nyomot, amit megvizsgáltathatok a laborban.

-Értesítenünk kellene a rendőrséget?- kérdezte Tan.

Vártam egy pillanatot, mielőtt válaszoltam volna, -Mi fog történni, ha felhívod őket? Még egy ember el fog tűnni.-

-Nem számít, hogy ki tűnik el, szerintem a biztonságod most elsőbbséget élvez.-

Az arcomat Tan felé fordítottam, aki aggódva nézett vissza rám. Azután, ami ma történt, rájöttem, hogy megbízhatok benne. Néhány kétségem ellenére is tudtam legalább annyit, hogy ő és a maszkos férfi nem ugyanaz. -Nem tudom ezt csinálni. Tűnnek el miattad emberek? Nem értheted meg.- közöltem vele a tényeket színtelen hangon. Tan csöndben maradt, mintha valami máson járna az agya.

Észrevettem egy csepp vért a földön, de lehetetlen lett volna megmondani, hogy a támadóé volt-e vagy Tané. Újra eszembe jutottak a jelenetek, amikor az a férfi megütötte, beismerem, hogy nagyon megijedtem akkor, aztán pedig megölelt engem. Ez nem volt szokványos gesztus két férfi között, kicsit olyan volt, mintha közelebb akart volna hozzám kerülni egy másik módon. Rejtett szándék volt a mozdulata mögött, akárcsak az étteremben a kéztartás és most az ölelés. Elkezdtem aggódni, mivel nem tudtam, hogy miként kellene éreznem. Beismertem, hogy valami különös volt, de egy ilyen helyzetben nem engedhettem meg ezt magamnak.

-Mit gondolsz erről?- kezdett bele Tan az ötlete elmagyarázásába egy kis csönd után, -Leadod a boncolási jegyzőkönyvet az öngyilkosságot beírva, hogy a gyilkos megnyugodjon, közben pedig mi is akcióba lendülünk és megpróbáljuk elkapni, így senkinek sem kell megsérülnie. Ha mi kapjuk el előbb, akkor elárulhatjuk, hogy meghamisítottad a jelentést, mert megfenyegetett.-

-Már tegnap is felvetettem ezt az autóban, de ellenezted a hamisítás részét.-

-Azt mondtad, hogy a rendőrségnek más nyomokat is kell találni Jane meggyilkosára. De itt most azt is belevettem, hogy nem fogjuk elmondani a rendőrségnek, csak te meg én leszünk. Talán nem vagyok olyan okos, mint te, de együtt tudunk jutni valamire. Vannak információim Janeről, te pedig törvényszéki orvos vagy, szerintem ez egy elég jó párosítás.-

Leültem, míg hallgattam Tan magyarázatát. Talán már azelőtt előállt egy tervvel, hogy én megtudtam volna, hogy ő és a támadó nem ugyanaz a személy, vagy meggyanúsítottam a hamisítás miatti fenyegetéssel? Normál körülmények között gyanúsnak találtam volna, de most hittem benne, nem teljesen ugyan, de ez elég volt. 

Felálltam, -Hadd aludjak rajta egy éjszakát és utána kitalálom, hogy mitévők legyünk. Egyébként tényleg el kellene menned a kórházba.-

-Nem megyek sehova nélküled.- válaszolta Tan határozottan, én hirtelen felé fordultam. 

-Nehogy azt mondd, hogy itt maradsz?!-

-A gyilkos betört a házadba és azt gondolod, hogy így egyedül hagylak?-

Összeráncoltam a homlokomat, -Hogy engedhetnék egy idegent a házamba aludni?-

Tan felkuncogott, -Mert mi idegenek vagyok, mi?- ha túl sokat beszél, akkor a száján lévő seb újra végezni fog. Idegesen felnéztem a plafonra.

-Szálljunk be a kocsiba.-

***

A központban lévő magánklinikára fuvaroztam Tant; kitettem az épület előtt, majd elmentem parkolóhelyet találni. Utána visszasétáltam és a váróban leültem egy székre. Az itt dolgozók nem tűntek olyan elfoglaltnak, mint egy állami kórházban, amit megszoktam. Néztem, ahogy a drága automata ajtó kinyílik, amikor elmennek előtte és éreztem a csomót megszűnni a torkomban. Olyan volt, mintha azért kezdene eltűnni a rossz érzés, mert kibeszéltem valakinek azt, ami eddig nyomta a lelkemet. Sosem gondoltam volna, hogy Tan lesz az a személy, de tudtam, hogy ő képes megérteni a történteket és segíteni fog. Ő volt az első számú gyanúsított partnerem? Úgy látszik, hogy a a gyilkos-radarom kezdett elromlani.

Fél órával később Tan kijött az egyik vizsgálóból egy papírzacskóval a kezében, zavartnak nézett ki. -Megint zaklattak.- mondta nekem eltakarva a száját. -Két öltést kaptam; azt mondta a doki, hogy mély volt a seb, ezért vérzett folyamatosan.-

-Mondtam, hogy össze kell varrni.- a parkoló autóhoz terelgettem.

-Most hova megyünk?- érdeklődött.

-Egy biztonságos helyre.- azt terveztem, hogy visszamegyünk a hotelhez.

-Szóval... az én házamba is mehetünk.- ajánlotta.

-Nem, köszönöm.-

-Akkor nálad maradunk, de veled töltöm az éjszakát. Mit fogsz csinálni egyedül, ha az a fickó visszajön?- Nem tudtam, hogy mitől féljek jobban, attól, hogy visszajön a támadó, vagy, hogy egy helyiségben aludjak egy férfival. Természetesen az első lehetőség volt a veszélyesebb, mivel Tan közelsége kevésbé teszi ijesztővé.

-Tégy, ahogy akarsz, de én vissza nem megyek a házamba!-

-Akkor irány az én házam. A belvárosban van, kicsivel biztonságosabb.-

Igazából se haza nem akartam menni, se pedig Tan előtt nem akartam felfedni a hotelbéli menedékemet. Azt teljes titokban akartam tartani végső fedezékként. Megnyomtam a nyitógombot a kocsikulcson. -Először hozzám megyünk, kellenek a ruháim.-

Tan bólintott, -Természetesen, ott tudok váltani az autómra.- Kinyitottam az ajtót és beültem a sofőrülésre, majd megvártam, hogy Tan is beüljön, hogy végre elindulhassunk. -Doki, a fegyver? Mit csináljunk vele?- kérdezte.

-Általában a törvényszékiek veszik át a fegyvereket, hogy a gyártási szám alapján azonosíthassuk a tulajdonosát. De, ha regisztrálatlan, akkor az sokkal nehezebb lesz. Majd vetek rá egy pillantást.-

-Szükségünk van a rendőrségre.- Tan megdörzsölte az állát két gondolat közt. -De ha ők is benne vannak, akkor a gyilkos tudni fogja, hogy felvettük velük a kapcsolatot és akkor még nagyobb veszélyben leszünk.- felsóhajtott, a fejét a fejtámlának döntötte. -Meg kellene tartanod a fegyvert, hogy megvédd magad, amíg nem találjuk meg a gyilkost.-

Az útra szegeztem a tekintetemet, -Gondolom....-

-Szedd majd össze otthon a ruháidat és a fegyvert is, majd gyere a házamhoz.- mondta.

-Hm...- válaszoltam, a tekintetemet továbbra sem vettem le az útról, csak elvétve figyeltem meg a kifejezését, ami meglehetősen nyugodt volt. Teljes mértékben meg akartam bízni benne, de valami továbbra is zavart. Amikor éreztem, hogy a bizalmatlanságom megint elhatalmasodni, próbáltam emlékeztetni magam, hogy ő nem a gyilkos; a saját szememmel láttam a harcukat. Vettem egy mély levegőt, hogy megnyugtassam magam. Tant magam mellett tudni talán a legbiztonságosabb volt, amit most tehettem.

***

Megállítottam az autómat az emeletes ház kerítése előtt. A ház különbözött a szomszédokétól, de jó értelemben, modern volt és stílusos. Kétség sem fért hozzá, hogy ez egy magániskola vezetőjének háza volt. Tan előttem haladva mutatta az utat. Kiszállt az autóból és felém sétált, lehúztam az ablakot.

-Járj be, kinyitom a garázst.- gyorsan kinyitotta a vaskaput. Miután beparkoltam, belépett a házba és felkapcsolta a lámpát. A földszintem lévő nappaliba mentünk, ami egyszerű volt, de elegáns. Csak néhány dísztárgy volt, amitől tágas és kényelmes maradt a helyiség. -A hálószoba fent van.- mutatott az emeletre -De ha félsz, akkor örömmel várlak az enyémben.-

-Köszönöm, de inkább nemet mondok.- válaszoltam, mire Tan elmosolyodott és elindult felfelé. Megragadtam a táskámat és követtem. A lépcsőn haladva éreztem a zsebemben a kemény, veszélyes tárgyat, ami sokkalta halálosabb volt, mint a szikém.

-Egyedül élsz?-

-Anyukám néha meglátogat, de amúgy igen.- Tan felkapcsolta a lámpát az emeleten és kinyitotta a jobb oldali ajtót. -Tessék, ha szükséged van valamire, akkor csak szólj.- Beléptem a szobába, volt bent egy egyszemélyes ágy, egy ruhásszekrény, légkondicionáló és hozzá tartozott egy fürdőszoba is. Tan felé fordultam, aki összefont karokkal dőlt az ajtókeretnek.

-Pihenj egy kicsit, majd később megbeszéljük. Jó éjt.- Tan felállt és becsukta a szobából kifelé menet maga mögött az ajtót. Pár másodpercig még nem mozdultam, mielőtt letettem volna a táskámat a földre. Az óra 01:30-at mutatott, én pedig kimerülten elterültem az ágyon.

A legbékésebb éjszaka volt hosszú idő óta először, sokkal nyugodtabb, mint az elmúlt pár éjjel.