Tan magas alakja megjelent a
konyhában, majd hozzám simult, amíg a rántottát készítettem.
-Már a szobámból érzem az illatát Doki.- lejjebb hajolt és megszagolta a nyakamat a tojás helyett, mire jóleső borzongás futott végig rajtam.
-Vidd el innen a
fejedet, mielőtt leütlek a serpenyővel.- megböktem a könyökömmel, -Vedd elő a tányérokat.-
-Igenis uram.- Tan
elsétált mögülem, mire elkeseredetten felsóhajtottam. Mostanában egyre többször
tört be a személyes terembe, azóta a bizonyos éjszaka óta. Emiatt mindig belé
kötöttem, ahol csak tudtam, de nem nagyon zavartatta magát. Mik is voltunk mi
most? Haverok? Szexpajtások? Barátok=szeretők? Ezt minél előbb
tisztáznunk kellett, hiszen ő sosem mondta ki, hogy kedvel vagy éppen szerelmes
belém. Csak annyit közölt, hogy meglehetősen érdekesnek talált.
-Valami haladás Tarral
kapcsolatban?- kérdezte Tan odaadva a tányérokat. Elmondtam neki a tegnap
esti részleteket, -Legalább eggyel kevesebb gyanúsítottunk van, a bosszú
elmélet pedig kiesett. Akkor marad a maffia.-
-Ki kell találnunk, hogy
ki is ez a Mr. Black.- kitettem a tojást az asztalra.
-És hogy haladsz a
boncolási jegyzőkönyvvel?-
-Kész van, ma fogom
elküldeni a rendőrségnek.- betettem a serpenyőt a mosogatóba.
-Oh, értem... még sosem
láttam ilyen jelentést. Megnézhetem?- azon voltam, hogy a kenyeret
berakjam a pirítóba, de félúton megálltam. Látni akarja a jelentést? Tan felé
fordultam, aki mosolyogva nézett rám. Miért akarja látni...? Csak kíváncsiságból,
vagy meg akar bizonyosodni, hogy a gyilkos kívánsága szerint írtam-e meg?
Folytattam a félbehagyott mozdulatomat és elkezdtem megpirítani a
kenyérszeleteket csendben. Ebben a pillanatban realizáltam, hogy még mindig nem
bízom benne teljesen. Igaz, hogy több volt a bizalom, mint 90%, ha számadatban
akartam kifejezni. Mindig voltak kétségeim, és ezek folyamatosan
erősödtek. Volt valami Tannal kapcsolatban, amire rá kellett jönnöm.
Megéreztem a kezét a derekamon -Bun, mi a baj?-
Anélkül válaszoltam, hogy
megfordultam volna, -Nem tudom megmutatni.-
-Rendben van, ha nem
akarod, hogy lássam. Ne nézz már ki ilyen lehangoltnak.- megfogta a
vállaimat és maga felé fordított, majd felemelte a kezét és kisimította a
hajamat a homlokomból. -Csak meg akarom ismerni, hogy mit csinálsz nap
mint nap. Próbállak jobban megismerni, ennyi az egész.-
-Sosem fogsz
ismerni.- végignéztem a gyönyörű arcvonásain, majd elidőztem a homlokán
lévő seben. Most már sárgás-zöld színű volt és alig látszott, -Mert én sem
ismerlek téged.-
Tan lefagyott egy pillanatra, -Tan Weerapong a nevem, 26 éves vagyok. Egy kisegítőiskolában tanítok. Itt
születtem és nevelkedtem, de 4 évig máshova jártam egyetemre.- nekilökött
a mosogatónak. -Egyke vagyok, anyukám nevelt, aki nincs jó egészségben.
Szorgalmasan megdolgoztam azért, hogy jó egyetemre mehessek és büszkévé tegyem
az édesanyámat. A célom az volt, hogy tanár legyek és kutatásokat végezzek. De
mivel anyukám állapota rosszabbodott, úgy döntöttem, hogy itt maradok.
Nyitottam egy iskolát, hogy biztosítsam a megélhetésemet és fizetni tudjam a
kórházi költségeket...- ledöbbentem, Nem hittem, hogy ezeket az
információkat megosztja velem. Próbáltam kiszökni Tan fogásából, de elkapott a
vállaimnál fogva. -Rájöttem, hogy hol érek el sikereket. Talán, mert
szeretek tanítani vagy csak kibaszott szerencsés vagyok. Elég pénzem van, hogy
anyukámat egy magánkórházban ápolhassák anélkül, hogy segítséget kellene kérnem
az apám családjától.- Az apja családja? A szemeim tágra nyíltak, amikor
rájöttem. Most már tudom, hogy miért nem említette sosem az apját... Tan anyja
egy szerető volt. -Van bármi más, amit tudni szeretnél rólam?- enyhén
elmosolyodott, -Bármit kérdezhetsz, nincs semmi rejtegetni valóm. Nem
akarom, hogy kétségei legyenek felém annak a férfinak, akit szeretek.- lehajtotta
a fejét a vállamra, a kezei pedig lecsúsztak az oldalamon, hogy megfogja az
enyéimet.
A férfi, akit szeretsz, azt
mondod? Lehunytam a szemeimet; a szívem még sosem dobogott ilyen gyorsan, a
gondolataim összekeveredtek. Olyan volt, mintha egy nagy fekete lyukba húztak
volna és sosem lennék képes onnan visszajönni. Miért őmiatta kell így éreznem?
Miért pont ő az első számú gyanúsított az én listámon? Nem tudtam, hogy tényleg
szeret-e engem, vagy csak csapdába akart csalni más okok miatt, de mégsem volt
számomra visszaút az érzéseimmel.
-Tan.- lenéztem a
padlóra és előre utáltam magam amiatt, amit mondani készültem, -Ha
átversz, biztosítani fogom, hogy a pokolban érezd magad és életed végig üldözni
foglak a haragommal.-
Micsoda meglepetés volt, hogy
nem ijedt meg a szavaimtól, csak felemelte a kezeit és szorosan átölelt
válaszként.
***
Ma úgy döntöttem nem engedem
meg Tannak, hogy elvigyen a munkába. Miután átadtam M felügyelőnek a jelentést,
elmentem a kórházba. Amikor leadtam a dokumentumot úgy éreztem, hogy nagy kő
esett le a szívemről; a gyomrom görcsbe rándult, megtettem, amit a gyilkos kért
tőlem.
Visszafele úton próbáltam
elképzelni, hogy mi fog történni. A mi kis titkos nyomozásunk folytatódni fog,
de ötletem sem volt, hogy a gyilkos békén fog-e hagyni az ígéretének
megfelelően. Lehettek még más módszerei is, hogy megtartsam a titkát. A félelem
megint kezdett felülkerekedni rajtam.
Visszamentem Tan házához,
adott kulcsot, hogy kedvem és időm szerint is be-ki mehessek a házban. Nem
láttam az autóját, ami azt jelentette, hogy valószínűleg az iskolában van.
Kinyitottam az ajtót és felmentem az emeletre. Már azon voltam, hogy belépjek a
szobámba, amikor egy ötlet suhant át a fejemen, talán vetnem kellene egy
pillantást Tan szobájára. Nem akartam őt gyanúsítani, csak meg akartam
bizonyosodni afelől, hogy nyugodtan szerethetem. Úgy döntöttem, hogy bemegyek a
szobájába, már jártam bent, hiszen felvitt oda, hogy folytassuk a kanapén
elkezdetteket azon az estén. Minden tárgyat alaposan végignéztem. Csodálkoztam,
hogy hol tartja a dolgait, mivel minden szép tiszta és rendezett volt. A
helyiség átvette a tulajdonosa illatát.
Semmi semmi tűnt gyanúsnak,
így leültem a dolgozószobája székére. Észrevettem egy narancssárga post-itot a
pulóverje zsebében és kivettem nem gondolva arra, hogy bármi lényegeset találok
rajta. A jegyzeten egy telefonszám volt leírva a hozzátartozó névvel együtt:
Nath, mellé egy szívecske volt rajzolva. Miért tűnik ismerősnek nekem?
Megfordítottam a lapot és még
egy számot találtam rajta, azonnal felismertem. Csak azért ismertem fel
azonnal, mert az az én számom volt, vagyis az ellopott telefonomé és én írtam
rá arra a post-itra.
Éjfél körül Janejire
meggyilkolásakor valaki felhívott egy vonalas telefonról egy bizonyos Nathot
keresve. Azt mondta, hogy téves szám és kinyomtam, így már nem emlékeztem a
férfi hangjára, de arra igen, hogy mit mondott:
[-Uhm...-] szólalt
meg egy férfihang a vonal túlsó felén. [-Nathtel
beszélek?-]
Ki az a Nath? Azonnal tudtam, hogy téves szám, -Nem, rossz számot tárcsázott.-
[-He?-] a
férfi elcsendesedett pár pillanatra, [-Éppen ellenkezőleg,
szerintem ez a jó. Megtudhatom, hogy kivel beszélek?-]
...Tan hívott aznap este...
Próbáltam kitalálni, hogy
honnan szerezte azt a post-itot és miért volt rajta az én kézírásom és ez a
bizonyos Nath neve és száma.
Várjunk, most már emlékszem!
Akkor adtam ezt a cetlit Pertnek, amikor először találkoztam vele a bíróságon.
Arra nem emlékeztem, hogy miért ezt adta ráírni a számomat, amikor már
szerepelt rajta ez a bizonyos Nath. Még jót is nevettem akkor, hogy az én
számomat is begyűjthette.
Mi a fene történik itt?! És
hogyan szerezte meg a post-itot Tan?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése