Manner of Death 18.fejezet

 

Tan pov.

-Tisztázni?!- kiáltottam. Amikor láttam, hogy nem váltottam ki a mellettem ülőből reakciót, elbizonytalanodtam.

-Hm, Hm...- Bun felköhögött, miután válaszolt a kérdésemre. lenézett a bal kezében lévő papírhalomra. Az autóban ülve haladtunk a város felé, Bun az anyósülésen ült és teljesen belefeledkezett a listán lévő nevek és adataik átbogarászásába.

-Ugye nem azért, mert velem... úgy értem velem akartál aludni, mert te... te szeretsz engem?-

-A szex nem szerelem.- fordult felém a doki kifejezéstelen arccal, -Vezess inkább.-

A tekintetemet visszavezettem az útra az utasításának engedelmeskedve. A  szex megközelítése az ő szemszögéből kegyetlen volt és egyszerű. Amit a hálószobában műveltünk, az folyton újrajátszódott a fejemben, egyszerűen nem tudtam kiverni onnan. Utáltam, hogy mindig elvesztem a gondolataimban miatta, mert ennyire hidegen viselkedett velem szemben, mintha soha nem történt volna semmi, -Rendben, ahogyan mondtad, leütöttelek.-

-Ha még egyszer így mondod, akkor be fogom verni a fejedet és megszabadulok a testedtől.- valami azt súgta nekem, hogy nem viccelt.

-Le tudnál lőni? Akkor hátrányban vagyok. Megcsókoltál és most meg vagy fázni. Ez eléggé veszélyes az egészségre nézve, tudod?-

-Akkor remélem szeptikus sokkot* kapsz és én nem fogok szívmasszázst végezni rajtad és hagylak meghalni.- Bun egy kört rajzolt az egyik lapra, de nem láttam pontosan, hogy mit csinál. -Kíváncsi vagyok, hogy nyilvánosságra tudjuk-e hozni Pert állapotát. Bizonyítékokat kell keresnünk, hogy ő ölte meg Janejirát és börtönbe kell küldeni. Annak ellenére, hogy a rendőrség is benne van, bízom benne, hogy nem tudnak eltüntetni egyértelmű bizonyítékokat.-

*A szepszis legsúlyosabb esete: alacsony vérnyomás, zavarodottság, szervi működési zavar, vérkeringési problémák.

-Mi van az apámmal és Paullal? Ha elfogják Pertet, akkor kettőjük ellen kell megküzdeni az életben maradásért.-

-Zsarolás, illegális szerencsejáték, megfélemlítés, zaklatás és a többi. Neked csak le kell leplezni az illegális üzletet és börtönbe juttatni őket.-

-De ezzel én is megyek velük, nemde? Én vagyok Mr. Black, Mr. Odd fia és jobbkeze, emlékszel?- ezt a becenevet még a korábbi ügyeim alatt kaptam, mivel mindig feketét viseltem, hogy elrejtsem a személyazonosságomat. -Nem hiszem, hogy ez olyan könnyű lenne. Nagyon könnyen le lehet fizetni a hivatalnokokat és évek fognak eltelni, mire egyáltalán valamit mondanak a bíróságon. Még ha börtönben is végzik, az apám és a testvéreim biztosan fel fognak fogadni valakit, hogy öljön meg téged.- ez a módszer nem volt biztonságos. Vetettem egy gyors pillantást a mellettem ülőre, majd visszanéztem az útra.

-Mivel anyukáddal kényszerítenek a munkára, ha el is menekülsz sem biztos, hogy élni hagynak titeket.- Bun fáradtam nekidőlt a támlának. -Igazából nincs ötletem, hogy mihez kellene kezdenünk.- összegyűrte a papírokat ás kihajította őket az ablakon.

-Oké, majd kitalálunk valamit. Legalább most biztonságban vagy a tervem miatt.- a vállára tettem a kezemet, hogy kimutassam a támogatásomat, -De velem maradsz?-

-Igen.- erősítette meg Bun. -Most mindenki úgy tudja, hogy Bunnakit halott, azaz egy szellem vagyok. Ha meg akarsz ölni egy tigrist, akkor a barlangjában kell meglepned. Ők is le fogják engedni a védelmüket.-

-De ez veszélyes...-

-Tudom, hogy nem fogod engedni, hogy bármi baj történjen velem, igaz Tan?-

Az arcom egyből felforrósodott, a szívem meg majdnem lyukat ütött a bordáimon. Teljes izgatottságot váltott ki belőlem az, hogy a nevemet használta. Arra kért, hogy védjem meg, jól értettem? Nem tudtam, hogy miért hangzott csábítóan a mondata, de egy dologban biztos voltam: visszavonhatatlanul beleszerettem, -Persze, természetesen.-

-Így már jobb.- Bun az utat kezdte el figyelni. -Ha van valami ötleted, akkor nyögd ki. Majd pro és kontra listát állítunk össze, hogy minél jobb tervet tudjunk kitalálni.-

Néhány másodpercre elgondolkoztam, -Említetted a szellemet az előbb. Álcázni fogod magad, hogy üldözhesd Pertet és Pault, amíg rá nem jönnek, hogy mit akarsz. Mondd meg nekik, hogy jobban teszik, ha futnak vagy különben a pokolban fogják végezni, vagy valami hasonló...-

Bun idegesen kifújta a levegőt, -Azt gondolod, hogy egy szellem meg fog védeni minket tőlük?-

Ezután átbeszéltük a lehetséges terveket. A legtöbbször én mondtam az érveket, mivel én ismertem jobban a családot, Bun pedig kontrázott rájuk. Az egyik utcai étkezdében vettem ragacsos rizst és leparkoltunk egy fa alatt, hogy nyugodtan ehessünk, aztán vettem gyógyszereket a doki lázára is. Végül beérve a városba leparkoltam a házam előtt, az úton csend volt, nyoma sem volt gyalogosoknak vagy járműveknek. A mellettem ülőhöz fordultam, aki elaludt a láza miatt. -Bun...- gyengéden megráztam, hogy felkeltsem. -Nyitom a kaput, majd csak akkor szállj ki, ha beálltam a garázsba, rendben?-

Az orvos lassan kinyitotta a szemeit, fáradtnak tűnt, -Hm.-

Miután beparkoltam, gyorsan a szobámba vittem Bunt, mielőtt bárki megláthatta volna, majd felvittem a táskáját is, amit akkor ejtett el, amikor menekülni próbált. A doki egyenesen az ágyhoz sétált és összeesett rajta, lehet annyira kimerült volt, hogy legszívesebben meghalt volna.  -Hívd fel Pertet és viselkedj természetesen. Mondd el neki, hogy visszajöttél a városba, miután elégettél vagy mit tudom én. Kérdezd meg, hogy hol van és csalogasd bele a csapdába azzal, hogy nincs több akadály az útjában és nem lesz nyomozás Janejira halálának ügyében.- magyarázta a részleteket csukott szemmel. -Vedd fel a beszélgetést egy másik telefonnal és hangosítsd ki, hogy én is halljam.-

-Rendben.- az ágyhoz sétálva megnyomtam a felvétel gombot Pert fehér telefonján, aztán tárcsáztam a bátyám számát és felhangosítottam. Olyan gyorsan fogadta a hívást, mintha csak rám várt volna. -Pert...-

[-Tan.-] a testvérem hangja nagyon fáradtnak tűnt, elgondolkodtam, hogy mi történhetett vele [-Hol van Dr. Bun...?-]

A szemeim tágra nyíltak és meghökkenve néztem a mellettem ülőre, aki azonnal felült és idegesen bámult rám, de csendben jelzett, hogy beszéljek, -Mire gondolsz?-

[-Hol van a teste? Vagy hol égetted el? A vendégház mögötti erdőben?-] furcsa volt a hangszíne.

-Nem, az erdőn kívül hamvasztottam el, ahova apa vitt minket megmutatni egy potenciális szántóföldet.- természetesen hazudnom kellett.

[-Megfelelő pózba tetted a testét, mielőtt elégetted volna?-]

Mégis honnan jött ez neki? -Nézd, nem volt erre időm, valaki meg is láthatott volna.-

[-Ez igaz...-] Pert savanyúan felnevetett [-Hogyan csináltad? Sosem gondoltam volna, hogy szorult beléd ennyi könyörtelenség. Értem én, hogy jól ki lettél tanítva, de ez? Kérésre meg tudsz most már ölni valakit?-]

Láttam, hogy Bun azt tátogja csendben: 'Folytasd a játékot'. -Igen, hiszen meg kellett tennem. Tudod nem volt más választásom, mint engedelmeskedni Paul parancsának, így most nem fenyeget téged a börtön. Nem vagy boldog? Paul elrendelte a koronatanú halálát, hogy ne legyen további gond Janejira ügyében.-

[-Tudod, hogy miért... miért akartam csak megfenyegettetni őt? Vagy kínzás, erőszakolás vagy bármi más, amit mondtam neked!?-] kiabálni kezdett [-Azért tettem, hogy ne haljon meg. Amikor Paul látta, hogy a dolgok kezdenek bonyolódni, meg kellett öletni. Nem kellett volna így végeznie, ha te csak megfenyegeted!-]

Ledöbbenten ültem. Emlékeztem  rá, hogy Pertnek Bun volt az egyetlen igazi barátja, sosem hittem volna, hogy a bátyám képes lenne közeli kapcsolatot kialakítani bárkivel is. -Ez az időn múlott. Talán Paul alapból végzett volna vele.-

Hallottam Pert hangján, hogy egyre frusztráltabb, [-Meg foglak ölni ezért, te fasz!-] szándékosan akart inzultálni.

-Nyugodj le! Csak követtem a parancsokat, mégis ma a baj ezzel?- Bunra néztem, aki a telefont bámulta.

[-Elvetted tőlem azt a férfit, akit szerettem!-]  

Szótlanul ledermedtem -Wáo... Mi van?!- a meglepődött Bunra szegeztem a tekintetemet, aki eltakarta a száját, hogy ne tudjon hangot adni a döbbenetének.

[-Véget vetettél az életének, még ha Paul parancsára is tetted! Miért nem jössz már rá, te idióta!?-]

Istenem, olyan nehéz volt követni a bátyám zavaros gondolkodását. Pert különös viselkedése miatti meglepődöttség és a féltékenységgel párosult harag között ingáztam. Semmi joga nem volt az övének nevezni Bunt, miután parancsba adta, hogy támadjam meg. A kitörni készülő indulataimat érzékelve a doki szorosan megragadta a kezemet, majd hozzám hajolt és belesuttogott a fülembe, -Nyugodj meg.- észben kellett tartanom, hogy a győzelem az enyém volt, mivel a kórboncnok nem az övén, hanem az én oldalamon állt és Pert nem tudta, hogy Bun él. -Tudod mit? Ez a te hibád, te parancsoltad meg, hogy verjem meg őt. Tudtommal ő a te úgynevezett legjobb barátod, nem? Ha ezt tudtam volna, akkor másként intézem a dolgokat. Baszd meg! Ha tényleg szeretnéd, akkor miért fenyegettetted meg és miért nem védted meg helyette?!- Bun erősen megrángatta a ruhaujjamat jelezve, hogy álljak le.

[-Fenyegetsz, te köcsög?-]

Túl késő volt, túlcsordult bennem a harag, -Tudod mit, igen! Egy kibaszott idióta vagy! És tudod nem az én, vagy Paul hibája az, hogy Dr. Bun így végezte, hanem a tiéd! Ha nem ölted volna meg Janet, akkor a orvosnak sem kellett volna meghalnia!- nem gondolom, hogy Pert hallotta az utolsó mondatomat, mivel a doki elvette tőlem a telefont és bontotta a vonalat.

-Tan!- Bun megragadott a galléromnál fogva és magához húzott. Lehajtottam a fejemet és nem ellenkeztem, -Mondtam, hogy nyugodj le! Most azt sem tudjuk, hogy hol van és mikor fog visszajönni!- elengedett és próbálta csillapítani a légzését. Egy valami nem hagyott nyugodni, mégpedig a doki reakciója, amikor a bátyám említette, hogy szereti.

-Bun, szereted Pertet, igaz?- vettem egy mély levegőt. Kérlek ne mondj igent. Magamban könyörögtem neki, hogy nemmel válaszoljon, de nem szólt semmit. De emiatt a szívem csak még jobban kezdett darabokra törni, a doki pedig csak bámult rám.

-Mindegy, hogy kedvelem-e vagy nem, nem ad okot semmire. Pert nem akart engem holtan látni és ezt fel tudjuk használni a legidősebb testvéretek ellen.- Bun nagyon nyugodt volt és a logikus gondolatai tovább cikáztak a fejében, nem úgy, mint én. Az agyam tele volt negatív érzésekkel. -Úgy látszik, hogy Pert és Paul között sok nézeteltérés van, igaz? Ne is említsük azt, hogy az ügyész elvesztette az irányítást és megölt valakit. Nem gondolom, hogy a beleavatkozásod feltétlen szükséges lenne. A vallomása velem kapcsolatban rögzítve van Jane esetével együtt, előnyben vagyunk.-

Hirtelen égő érzés lepte el az arcomat, amit az érzelmi pofon okozott. Sosem éreztem magamat ilyen rosszul egész életemben. Nem tudtam miként kellene folytatnom ezt tudván, hogy a férfi, aki iránt mély érzéseim vannak és itt van előttem, más felé kacsintgat, ráadásul a harmadik fél Pert és ez még inkább levitte a hangulatomat.

-Tan.- Bun közelebb hajolt, a tenyerét az arcomra fektette. A belőle áradó meleg segített lenyugodni egy kicsit, -Tudom, hogy mi kell tennünk. Szedd össze magad és figyelj rám. Kérlek.-

A kezemet az övére helyeztem. -Ha túljutunk ezen, akkor utána is velem maradsz?- Bun halványan elmosolyodott válaszként, -Hol maradhatok?- egy leírhatatlan érzés kerített hatalmába, amikor átöleltem a dokit. Nem tudom, hogy Bun komolyan gondolta-e vagy csak bátorítani akart, vagy csak kihasználni. De még ha ez csak ürügy is volt a számára, akkor én egy javíthatatlan idióta vagyok. -Állok szolgálatodra, mit kell tennem?-

***

'Songak Sawangkul ügyész rejtélyes eltűnése miatti nyomozása mellett egy újabb ügy került kivizsgálásra. Dr. Bunnakit Songsakdina, törvényszéki patológus a helyi kórházból december 17-én eltűnt, miután átadott egy boncolási jegyzőkönyvet a rendőrségnek. A hatóságok átkutatták az eltűnt orvos otthonát, ahol dulakodás nyomait fedezték fel, fenn áll a valószínűsége az emberrablásnak. A helyszínen talált nyomokat elküldték DNS vizsgálatra...'  megfogtam a távirányítót és kikapcsoltam a TV-t a földszinten. Bun eltűnése átvette a vezető hírt pár nappal Pert 'elrablása' után. Az egyik padon ültem, ahol a diákok gyakran várakoztak a szüleikre. Az utolsó gyerekre vártam, hogy elhagyja az épületet a nap zárása előtt. A csengő megszólalt a bejáratnál, ahol egy fiatal lány állt. -További jó estét Tan Professzor.- meghajolt, mielőtt távozott volna. A tekintetemmel követtem, amíg be nem szállt a szülei autójába.

Lekapcsoltam a lámpákat, a terveim szerint a szupermarketbe akartam elmenni, hogy hozzávalókat és gyógyszert vegyek. Aggódtam Bunn miatt, de megtiltotta, hogy felhívjam.

-Nem kellene kapcsolatba lépned velem telefonon keresztül. Ha a testvéreid belenéznek a hívásnaplóba vagy az üzeneteidbe, akkor gyanút fognak. És ha nem vagy otthon, akkor kapcsoljuk le az összes fényt.- adta utasításba Bun -Először is a szokásos módon csináld végig az esti óráidat. Viselkedj úgy, mintha semmi nem történt volna.-

Majdnem leoltottam az utolsó villanyt is, amikor hallottam, hogy valaki besétált az épületbe. Középmagas volt, egy éj fekete inget viselt szürke farmerrel. A haja enyhén hullámos volt, a kifejezése nyugodt és magabiztos. A fekete keretes szemüvegén keresztül nézett rám, az arcvonásai nagyon ismerősek voltak.

-Te vagy Tan Professzor?- kérdezte a bariton hangján.

-Igen, én.- néztem idegesen az ismeretlen látogatóra, -Van kérdése esetleg a kurzusokkal kapcsolatban?-

-Nem.- válaszolta. Az aggodalmaim egyre csak nőttek.

-Oh, szóval más oka van, hogy látni akart?- próbáltam kontrollálni az érzéseimet, amennyire csak lehetett.

-Hát, igen van...- pár másodpercre elcsendesedett. -A kórház személyzete azt mondta, hogy Dr. Bunnakit barátja vagy, sokszor láttak titeket együtt.-

A szívem megállt egy pillanatra. Ki ez a srác és miért kérdez a dokiról?

-Kivettem két nap szabadságot, hogy meglátogassam Bunt. Amilyen hamar meghallottam, hogy eltűnt, azonnal foglaltam jegyet egy Bangkokból tartó repülőre.- magyarázta az ismeretlen nyugodtan, -Boonlert vagyok, Bunnakit testvére.-