Manner of Death 25.fejezet

 

Már órák óta ültem a számítógép előtt és a Pert holttestéről készült fotókat bámultam, amiket a boncoláskor csináltak. Mindegyiket alaposan áttanulmányoztam és átolvastam a kórboncnok jegyzeteit. Próbáltam rájönni, hogy a kollégám mit hagyott ki, ami segíthetne kideríteni több mindent a halála körülményeiről: elszíneződés, koponyasérülés, mellkas, tüdő, szív, has és lábak boncolási képei.

Hátra dőltem a széken és lehunytam a szemeimet, hogy pihenhessek egy kicsit. Ugyanabban a hotelben laktam, ahová Tan támadása után jelentkeztem be, a hálószobám csendes volt, tökéletes volt, hogy dolgozni tudjak. Ha igaz, amit Boon gondolt, akkor Pert Line hívása tényleg egy titkos találkozó leegyeztetését tartalmazta annak a nőnek a hangjával, aki megmérgezte.

De mégis ki akarta őt  megölni? Kétség nélkül minden nő a Földön szívesen a kezelésébe vette volna Pertet, ha tudnák, hogy milyen ember volt valójában, de ez sosem fajult volna odáig, hogy egy pszichopatát fogott volna ki magának. 

Pszichopatákról beszélve, eszembe jutott Janejira sajnálatos esete, ahol azt a szegény nőt brutálisan meggyilkolták és felakasztották a saját fürdőszobájában. Hirtelen eszembe jutott az a nap, amikor kimentem a helyszínre és találkoztam Tannal; kimagaslott a többiek közül és alig látszott rajta érzelem, amitől őt kezdtem gyanúsítani, a mellette síró nő, Janejira nővére meg sem fordult a fejemben. Mintha felgyulladt volna a villanykörte az agyamban, hirtelen kiegyenesedtem és újra Pert fotójára néztem. Ha egy nő holtan akarta látni a tettéért, akkor neki volt a legtöbb oka. Elővettem a telefonomat az ötlet miatt. Kit kéne hívnom, Boont, M felügyelőt vagy Tant? Gondolom az utolsó volt a legjobb választás, mivel valószínűleg ismerte az áldozat nővérét., de le kell szögeznem, hogy nem azért hívom őt, mert hiányzik vagy hallani akarom a hangját.

[-Igen Bun?-] gyorsan fogadta a hívást.

-Tan, megvan Janejira nővérének a száma?-

[-Gondolom... meg. Miért kell?-]

-Lehetséges lenne, hogy ismeri a részleteket?-

[-Huh?-] meglepettnek hangzott [-Az a nő?-]

-Pert eltűnésének idején egy nő kapcsolatba lépett vele egy nappal a halála előtt. Szerencsétlenségünkre hívás volt, így nem tudom, hogy miről volt szó benne, de különös, hogy egy idegennel beszélt, holott az elrablását akarta megrendezni.-

[-Ah...-] rájöttem, hogy Tan hangja olyan volt, mintha most kelt volna fel, úgyhogy megnéztem az időt... 02:18...

-Francba!- kiáltottam, -Sajnálom, felkeltettelek.-

[-Semmi baj.-] hallottam, hogy megfordult az ágyon [-Amúgy sem tudtam aludni... mit is mondtál? Pert egy nővel beszélt az eltűnése alatt?-]

-Igen, és ő lehetett Jane nővére. Talán rájött, hogy Pert ölte meg a húgát és menekülni próbált, így elment hozzá és megölte.-

[-Lehetetlen, hiszen azok ketten már ismerték egymást.-] ez megállította a gondolatmenetemet [-Ha tényleg találkoztak, akkor Jane nővére tudott Pert terveiről, de nem tudták egymásról pontosan, hogy ki a másik, mivel hamis nevet használtak.-]

-Ez elég fura.- megvakartam az államat, -Rendben, először is kapcsolatba lépek a nővel. Ha beszélek vele, talán találok valamit.-

[-Elküldöm a számát, de...-] szünetet tartott [-Megint veszélybe sodrod magadat Bun?-]

-Ezúttal más lesz.-

[-Tudom, de bármi történhet veled. Ha igazad van, akkor ez kockázatos vállalkozás.-] válaszolt Tan aggódva.

-Te nem akarod tudni, hogy ki ölte meg Pertet?- kicsit csalódott voltam. Miért volt mindenki ellene a magánnyomozásomnak, főleg Tannal az élen, akinek a pártomat kellett volna fognia?

[-Nem az van, hogy nem akarom tudni, de a tudás semmit sem fog megváltoztatni. A halott mindig is halott marad és te emiatt akarsz veszélyt a fejedre. Nem akarom, hogy további gyilkossági esetbe bonyolódj bele.-]

Kicsit megsértődtem, -Azt szeretnéd, ha hagynám a csudába?-

[-Azt akarod? Mármint, hogy megkérjelek rá?-] kérdezte Tan.

-Nem.- hezitálás nélkül rávágtam.

Kényszeredetten felnevetett [-Tudom, hogy nem tudnálak megállítani. Gondolom én csak hátramaradok és aggódhatok érted ilyenek miatt.-]

-Csak küldd át a számát, a többit pedig majd megoldom úgy, ahogyan akarom.- a kezemet az arcomra tettem, már le akartam zárni ezt a beszélgetést. -Amúgy menj vissza aludni, sajnálom, hogy felzörgettelek.-

[-Elküldöm, de kaphatok egy 'Jó éjt.' kívánságot cserébe?-]

Mi a fene van vele?

Vajon jó döntés felhívni a nőt? Felsóhajtottam, hogy lenyugodjak, -Jó éjt.-

[-Neked is.-] bontotta a vonalat. Letettem a telefonomat az asztalra, a kezemet pedig visszatettem az arcomra. A fejemben megdorgáltam magamat, amiért hajnali kettőkor álltam neki telefonálgatni vele. Talán Boont kellett volna hívnom és hallgatnom a panaszkodásait, talán jobb lett volna hízelegni neki. Azt vettem észre, hogy észrevétlenül is elmosolyodom, akárhányszor Tan aranyosságait hallgatom, minden kibaszott alkalommal!

***

Az első dolog, amit megláttam a szobába belépve egy táskányi Khao Tom Mud volt. Tik, a főnővér az asztalhoz vezetett, pontosítsunk felsorakoztatta előttem az édességeket és a thai fogásokat. 

-Oh, hála az égnek! Köszönöm Istenem, hogy a doktor életben van!- megragadott az ingem gallérjánál fogva, -Hogy van? Megsérült?-

-Megvagyok.- felemeltem a tekintetemet az asztalról és végignéztem a többi nővéren, majd megakadt a szemem Kai-on, az ex-barátnőmön. A tavalyi szakításunk óta minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy elkerüljük egymást, de most előttem állt és a megkönnyebbülés tisztán látszott az arcán, amiért jól voltam. Küldtem felé egy halvány mosolyt, legalább jó emlékeink vannak együtt.

-Doktor Bun, jöjjön és egyen. Direkt Önnek készítettük elő ezeket üdvözlésképpen. Egyen, amennyit csak akar, ezután úgyis vissza kell mennie dolgozni.- Tik a karomnál fogva lehúzott a székre. Gyanakodva pillantottam a Khao Tom Mud-ra.

-Kifejezetten ismerősnek tűnik ennek a táskának a tartalma, nem?-

-Sorrawittől van, még reggel hagyta itt Önnek.- Kit odaadta az evőeszközöket. -El sem tudja képzelni, hogy mennyire aggódott, amikor eltűnt, nem is tudtam tőle dolgozni. Csak imádkozni tudtam, hogy épen és egészségesen lássuk újra.-

A táskányi édességre néztem és visszaemlékeztem arra a fiúra. A magas, vékony, kedves fiú ezek szerint jól volt, ha ezeket elhozta, -Nem tudnám ezt mind egyedül megenni, segítsetek benne.-

Suthat, az egyik nővér kivett egy Khao Tom Mudot, -Azt a gyereket említve jut eszembe, hogy nem egyedül jött, valaki ült vele a motorján.-

-Na mit mondjunk? Valaki túllépett a mi drága doktorunkon.- a nővérek felnevettek.

-Talán a lelke megnyugtatásáért hozott ennyit belőle.- csatlakoztam hozzájuk. A szoba légköre kellemes és vicces volt, boldog voltam a munkatársaim körében. Nem tudom, hogy az új munkahelyemen képes leszek- ilyen jó hangulatot átélni. Boon azt akarja, hogy tanítsak az egyetemen és ha megteszem, akkor onnantól minden más lesz.

Mielőtt mindenki visszament volna a dolgára, csináltam velük egy csoportfotót, hogy mindig emlékezzek erre a pillanatra.

***

Nem volt meglepő, hogy mennyien mentek el a város legnagyobb bevásárlóközpontjába, ahol mindent meg tudtál találni. Az egyik étterem emeletén ültem és néztem a tömeget, itt mások voltak az emberek, mint Bangkokban: senki sem aggódott az öltözete miatt, sokan öltöztek egyszerűen, de voltak, akik phasint* viseltek vagy éppen pizsamaszerűséget. Nem akartam belegondolni abba, hogy vissza kell mennem oda és folytassam az életem azokkal a férfiakkal és nőkkel körbevéve, akik mindig szépen öltözködtek és az arcuk erősen ki volt sminkelve.

*Hagyományos thai női öltözet, nem találtam magyar megfelelőt neki.

A magassarkú kopogásának hallatán elfordultam és észrevettem egy fiatal nőt felém jönni. Egy egyszerű, térdig érő fehér ruha volt rajta, az arcán enyhe smink. Felálltam, hogy üdvözöljem. -Ön Rungthiwa?- kérdeztem, mire bólintott. Megjegyeztem magamban, hogy kerüli a pillantásomat, -Szeretne rendelni valamit?-

-Nem igazán vagyok éhes.- leült az előttem lévő székre. -Miről akart volna beszélni velem? Vannak délután megtartandó óráim még, úgyhogy nincs sok időm.- felemelte a kezét és az órájára nézett, mintha máris jelezni akarta volna, hogy ennyi beszélgetés elég is volt neki.

Végig néztem rajta, ő volt Janejira vér szerinti testvére. A Tan által megadott telefonszámon hívtam fel azzal az indokkal, hogy újravizsgáltam a húga boncolását és néhány dolgot meg kellene beszélnünk. Élből elutasította a találkozót mondván, hogy telefonon is el tudom mondani neki a dolgokat. Különös volt, hogy ennyire nem akart Jane haláláról beszélni. -Akkor nem kertelek. A húga, Janerjira gyilkosság áldozata volt, tudta ezt?-

A szemei nagyra nyíltak, -Micsoda?-

-Az első pillanatban meg lehetett állapítani, hogy megfojtották. De megfenyegettek az ügyész emberei, hogy öngyilkosságnak állítsam be és emiatt raboltak el néhány nappal ezelőtt.- alaposan megnéztem a rezdüléseit, hogy mit is reagál az elhangzottakra. -Pert eltűnése alatt kapcsolatba tudott vele lépni?-

-Kapcsolat... Mégis hogyan?- összeráncolta a homlokát -De Pert meghalt.-

-Életben volt, amikor eltűnt.-

-Miért hiszi azt, hogy beszéltem vele ez idő tájt?- újra az órájára nézett és felkelt, -Mennek kell.-

Néhány másodpercre pszichológus akartam lenni, hogy tudjam, mikor hazudnak az emberek. Bárcsak nem aludtam volna végig azokat az órákat... Viszont laikus szemmel sem kerülte el a figyelmemet az, hogy nem lepődött meg a húga meggyilkolása hallatán. -Várjon Rungthiwa.-

Felém fordult, -Igen?-

-Szerintem csörög a telefonja.- mondtam és rámutattam a táskájára.

-Oh, köszönöm.- kinyitotta a táskáját és elkezdett kutakodni benne. -Elnézést, ha van ideje, akkor folytassuk később a beszélgetésünket... Janeről. Majd a rendőrséget is megkeresem.- Rungthiwa  elsétált a telefonját nézegetve, de hirtelen megállt és visszafordult felém ijedten. Felkeltem a székemről és a reakcióját figyeltem, majd a szám széle apró mosolyra kunkorodott a győzelmem tudatára. A nő gyorsan sarkon fordult és kisietett az étteremből, de egy közeli asztalnál ülő férfi figyelemmel kísérte, majd levette a napszemüvegét, a kezében az a fehér telefon volt, amit annak idején Perttől kaptam.

-A rendőrségtől vagyok.-  M bemutatkozott Rungthiwának mély hangon, -Kérem adja át a telefonját.- Egy technikailag fejlett világban nehéz volt felvenni a versenyt az idővel, ráadásul nagyon óvatosnak kellett lennünk, amikor valakivel olyanról beszélgettünk, ami a visszafelé sülhet el. Igazából nem tudtam, hogy meg van-e a nőnek a Line profilja még, amin Perttel beszélgetett, talán blokkolta a profilokat, de megérte kockáztatni és felkérni M-et segíteni, hogy hívja fel a rejtélyes profilt az ügyész telefonjáról. Akkor lehettünk itt szerencsések, ha a telefonja csörögni kezd, de ha tévedtünk, akkor mással kellett volna próbálkoznom. Még mindig nem tudtam biztosra, hogy volt-e köze Pert vagy Janejira halálához, de legalább megbizonyosodtam arról, hogy hazudott a beszélgetésekről. Gondolom innentől tényleg hagynom kell a rendőröket dolgozni, majd holnap felhívom M-et miatta.

***

[-Rungthiwa bevallotta, hogy ő tette a cianidot Pert kávéjába.-]

-Szép munka M.- folytattam az előttem lévő boncolási jegyzőkönyv megírását, amíg a rendőrrel beszélgettem. Az agyi artériákban nem nőtt meg a vérmennyiség , nem volt jele annak, hogy beverte a fejét és semmi jel sem utalt arra, hogy elrabolták volna, mint ahogyan azt a hírek állították. A 85 éves nő a kórházi szobájában hunyt el természetes módon. -Miért mérgezte meg Pertet, ha ismerték egymást?-

[-Kiderült, hogy összedolgoztak, hogy elrejtsék Jane halálát.-]

Ledermedtem a szavak hallatén, -Mit mondtál?-

[-Ezt mondta nekem. December 10-én meglátogatta Janejirát este 7-kor. Kopogott, de nem kapott választ, így a pótkulcsot használta. Aztán meglátta Pertet, hogy megpróbálta felakasztani a nő testét és segítséget akart hívni, de az ügyész megfenyegette azzal, hogy ha elmondja bárkinek is, akkor a családjával is végez. Emiatt titokban tartotta..-]

M abbahagyta a magyarázást, amikor meghallotta a nevetésemet, -Sajnálom, folytasd csak.-

[-Nem tudta, hogy mit tegyen, így hazament és megvárta, hogy Tan megtalálja a testet és értesítsen minket az esetről. Félt elmondani, hogy Pert tette és később értesült az eltűnéséről. Felhívta az ügyészt, hogy találkozzanak és megfenyegette, hogy ha nem teszi, akkor kitálal nekünk, azután a vendégházat beszélték meg a találkozó helyszínének, majd a nő megkínálta a kávéval, amiben benne volt a cianid.-]

-Milyen pokolian szar mese!- megráztam a fejemet.

[-Mit gondolsz doki?-]

-Randi, amikor az életed egy hajszálon függ? Mármint nem hiszem, hogy lenne kedvem elmenni kávét venni neki, és ha Pert lennék, akkor nem merném merném meginni azt. M...- letettem a tollamat az asztalra és Anunre néztem, aki éppen a holttest koponyáját tette vissza.

[-Tessék?-]

-Rungthiwa azt mondta hogy 7-kor ment a húgához át és addigra már halott volt.- megálltam egy pillanatra, -De a halál időpontja 8 és 12 óra között volt, ami azt jelenti, hogy Jane még nem lehetett halott akkor.-

M felkuncogott [-Talán nem tudja, hogy a halottkém képes megállapítani a halál időpontját. Mindegy mi az igazság, hamarosan úgyis kiderül. Biztosan hazudik, mivel az első pillantásra is látszik, hogy több minden van azon a telefonon, mint gondoltuk.-]

Undorodtam azoktól, akik nem bírták kontrollálni magukat szexuális téren, akárcsak Pert, végül rossz véget ért a történetük, -Továbbra is értesíts a fejleményekről.-

[-Természetesen. Hova mész?-]

-Január közepéig várok, hogy a kórház találjon helyettem valakit és van egy jelentkezőnk, ismered? Női törvényszéki orvos, teszem hozzá.- tudtam, hogy nyíltan szereti bámulni a szép nőket, hiszen csak ezt tudta csinálni, mivel már házas volt.

[-Ah... De olyan jól dolgozik, mint te?-] kérdezte.

-Aggódsz a munkám miatt? Le merem fogadni, hogy most vigyorogsz a tudatra, hogy egy nő fog helyettesíteni engem valószínűleg.- valahogy bosszút kellett állnom rajta, amiért folyton a Tannal való kapcsolatommal csesztetett.

M megköszörülte a torkát [-Kaptam, egy belső fülest, miszerint a korábbi meghatalmazott elköltözhet. Van egy gyanúm, hogy nagy átalakítások várhatók a rendőrségen és be kell vallanom, hogy félek annak ellenére, hogy nem voltam belevonva az ügybe teljesen.-]

-Tedd a tőled telhető legjobbat.- ezután pár percig még az esőről és az időjárásról beszélgettünk, aztán bontottuk a vonalat. A papírhalmot az asztal másik végébe csúsztattam. Éreztem, hogy nagy kő esett le a szívemről most, hogy tudtam ki ölte meg Pertet, most már nem volt több ok aggódni és békében nyugodhatott. Reméltem, hogy a barátom ugyanolyan gyönyörű kinézettel fog újjászületni, mint ahogyan éltében nézett ki, csak legyen tisztelettudóbb a barátnőivel és ne öljön meg senkit, különben elég hamar a sírba fogom juttatni. Elakadt a lélegzetem, ahogy a szemem elé kúszott a képe, így vennem kellett pár mély lélegzetet, hogy lenyugtassam magamat, mielőtt elköszöntem volna Anuntól és kimentem a boncteremből. Kiérve észrevettem Tant a szemben lévő épület falának dőlve, megálltam és őt kezdtem el figyelni, mindig figyelmeztetés nélkül bukkant fel. Észrevett és hozzám sétált, 

-Kész?-

-Igen.- válaszoltam ránézve, -Miért vagy itt? Miért nem hívtál?-

-Hívtalak, de nem vetted fel, megkérdeztem a munkatársaidat és azt mondták, hogy még mindig itt vagy, így megvártalak.-

-Oh.- biztosan akkor próbált keresni, amikor M-mel beszéltem, -Mit csinálsz itt?-

-El szeretnék veled menni a sétálóutcába, mivel péntek van és még sosem voltunk ott.- megfogta a kezemet, -Gyere velem, kérlek.-

Lefagytam pár pillanatra, aztán belegondoltam, hogy Tannal sosem mentünk el együtt sehova. Amióta ideköltöztem csak 2-szer voltam ott és abból az egyik alkalommal az exemmel voltam, Kaijal. -Rendben, miért is ne, már egy jó ideje nem voltam ott.-

Elmosolyodott, -Menjünk akkor az én autómmal, aztán hazadoblak.-

***

Eléggé értékeltem azt az 'ötletet', hogy akadjunk egy forgalmi dugóban az utca közepén. Szerettem ezt a légkört és figyelni a pénzköltő embereket és a megélhetésükért dolgozó eladókat. Hallottam a beszélgetéseket és az utcán egy kis banda játszott, amitől csak még hangulatosabb lett a séta. Tannal éppen egy ételes stand előtt álltunk, ahol étvágygerjesztő osztrigás omlettet csináltak. 

-Két osztrigás omlettet kérnék.- adta le a rendelést Tan gondolkodás nélkül, hiába volt tele a két keze ételes táskákkal és nem fért már el több nála.

-Adj át párat, hadd segítsek.- próbáltam elvenni tőle néhány táskát, de makacs volt és csak szorongatta őket.

-Neked most csak enni kell.- elfordult tőlem, hogy semmiképp se tudjam megfogni a csomagokat, én pedig idegesen puffogtam magamban. Keresztbe font kezekkel néztem a serpenyőben sülő ételt, aminek az illata körbelengett minket.

-Szét fog durranni a hasam, ha én ezt mind megeszem.- ránéztem a sok táskára.

-Nem baj.- mondta, én pedig reméltem, hogy a 180 cm-es magasságával megegyezett a gyomra mérete is. -Ha túl sokat eszel és nem fogsz tudni menni, akkor majd cipellek.-

-Ember vagyok, nem pedig egy piton, hogy ne tudjak menni evés után.- kifizettem az omletteket, mielőtt Tan átvette volna tőlem a táskákat, -Ennyi bőven elég lesz, inkább találjunk szabad helyet és üljünk le.-

Egy parkhoz irányított a folyó mentén, ami nem messze volt a zsúfolt utcától. Leültünk a fűbe a víz mellé, amin megcsillantak a lámpák fényei. Tan odaadta a grillezett húsgolyós táskát, majd egy pálcikával felszúrtam az egyiket és a számba tettem. Ugyan nem volt más íze, mint amit az autóutak menték adtak, de mégis jobban esett. A víz felszínét néztem, amiben tükröződött a hold, a lágy szellő miatt megborzongtam.

-Bun...- törte meg a csendet Tan, -Holnap elmész... Elvihetlek a reptérre?-

-Igen. Feszült vagy emiatt?-

Tan meghökkenve nézett rám, -Mire gondolsz?-

-Az egyezség miatt és, hogy mit fogsz most csinálni?-

Elgondolkodott, -Természetesen igen. Mindenki ezt tenné egy ilyen helyzetben.-

Felszúrtam egy újabb húsgolyót és Tan szájához tettem, -Akkor egyél.-

Felnevetett, -Mi van veled?-

Magam sem tudtam, csak annyit, hogy boldogabbá akartam tenni a mellettem ülő férfit. -Na akkor akarsz belőle vagy nem?-

-Igen.- Tan lejjebb hajolt és elvette a húsgolyót tőlem; az őt körülvevő sötét aura feloldódni látszott. Ettünk és beszélgettünk, majd észrevettem, hogy nem akart beszélni a bírósági tárgyalásokról, inkább a parkhoz közei templom történetéről mesélt. Mégis mit tehetnék, hogy boldogabb legyen? A tartós kapcsolatot kivéve talán egy ideiglenes vigasz is jobb lenne, mint  a semmi.

-Veled maradhatok éjszakára?- kérdeztem hirtelen, megszakítva ezzel Tan mondandóját, mire döbbenten fordult felém.

-Furcsán viselkedsz ma, szerintem beteg vagy.-

-Eltört a vízmelegítő otthon.-

-De hideg vízzel is le tudsz zuhanyozni.-

-Igen, de túl hűvös az idő.- felkaptam az osztrigás omlettet és enni kezdtem, hogy ne kelljen folytatnom a beszélgetést, hallottam Tan sértődött morgását.

-Mit fogok én csinálni veled?- nézett rám érzelmileg kimerülten, láttam rajta a csalódottságot. -Amikor már végre elfogadtam, hogy nem leszel a pasim, akkor ezt csinálod velem. Miért? Mit akarsz?- felkelt, a szemeimmel pedig követtem.

-Várj, várj...- megragadtam a karját. Miért reagál így, nem kellene ettől boldognak lennie? -Sajnálom.- Tan engem figyelt és bár nem láttam tisztán, éreztem a fájdalmát. És is felkeltem, majd átöleltem a derekát, a homlokomat a mellkasának döntöttem. -Azt akarom, hogy tudd sosem szerettem még ezelőtt senkit, de most csak rád tudok gondolni. Gondolj bele, hogy nekem mennyire fájna, ha hamar véget érne kapcsolatunk. A szerelmi életem mindig is romokban hevert és nem akarok csalódni, azt szeretném, hogy te legyél az egyetlen ember mellettem az életem hátralévő részében.-

Érzetem, hogy Tan lélegzete megakadt, -Ha nem lenne az egyezség, az anyám nem lenne beteg... akkor a barátom lennél?- közelebb húztam magamhoz.

-Igen.-

-Szeretsz engem?- kérdezte Tan, de alig hallottam a szavakat. Zavaromban ránéztem és erősen megragadtam az ingét.

-Igen.-

Az éjszaka elmúlt, bennünk pedig rengeteg érzés kavargott. Megmutattam Tannak, hogy az érzéseink kölcsönösek egymás iránt és valósak. Minden szó, minden érzelem, minden érintés, amit az éjszaka adtam neki türelemre intették, amíg az útjaink újra nem keresztezik egymást.

***

Felemeltem a bőröndömet és a mérlegre tettem, hogy le tudják ellenőrizni a súlyát a repülőtéren. Megkönnyebbültem sóhajtottam fel, amikor láttam, hogy nem haladtam meg a limitet. Rámosolyogtam a nőre, aki visszaadta az útlevelemet, majd megköszöntem neki és elsétáltam a székekhez. Az elhaladó embereket figyeltem, mindenkin kabát volt, de én levettem és a táskába gyömöszöltem tudván, hogy a célállomásom melegebb.

A szívem a torkomban dobogott. Tényleg elmegyek?

Felvettem az aktatáskámat, még fél órám volt a beszállásig. Lehajtott fejjel vártam Tanra, ki éppen parkolóhelyet keresett, talán hamarosan ideér.

-Bun!- meghallottam az ismerős hangot. Felnéztem és megláttam az emlegetett szamarat a kezében egy-egy fagylalttal.

-Kint hideg van és te fagyit akarsz enni?-

-Nem tudod, hogy ez a legjobb idő rá?- leült mellém.

Felnevettem és a fejemet rázva elvettem az édességet, -Honnan vetted ezt a furcsa ötletet?-

-Akkor úgy fogalmazok, hogy a legjobb az általad szeretett férfival enni.- továbbra sem akart sok érzelmet mutatni.

-Nem érzed magad kínosan, ha ilyeneket mondasz?-

-Ha így lenne, akkor nem tenném.- beleharapott a fagylaltjába, közben az utasokat figyelte, -Mivel nem vagy a pasim, meg kell szoknom, hogy így viselkedjek veled.-

-De már nem vagyunk gimisek. Megfontolt vagyok és nem irányítanak az érzelmeim.- édes és frissítő volt a fagyi.

Tan elmosolyodott végre, -Bun... Ne felejtsd el az egyezségünket.-

Felé fordultam, szomorúnak nézett ki. Gyengéén oldalba böktem, -Ne vágj kiskutyaszemeket. Ha azt akarod, hogy megtartsam az ígéretemet, akkor tégy úgy, ahogy mondtam: szerezd vissza az irányítást az életed felett és tedd azt, amit szeretsz. Csak legyél boldog.- megálltam egy pillanatra, -Úgy nézek ki, mint egy nagypapa, aki kiadja az útját az unokájának?-

Felnevetett, -Olyan vagy, mint egy szülő, aki átadja a gyerekének az újévi kívánságokat.-

Elmosolyodtam, -Akkor mondj köszönetet az ősödnek.-

Tan összetette a kezeit, -Köszönöm.-

-Olyan jó fiú vagy.- nevetve megráztam a fejemet, -Mennem kell az indulási kapuhoz.- felkeltem és a másik felé fordultam, aki szomorú tekintettel vizslatott, de nem mondott semmit. Néhány pillanatig csak szavak nélkül néztünk egymásra, mintha minden megállt volna körülöttünk. Valami kellemetlen érzés kezdte ellepni a mellkasomat... Vajon ő hogyan érezhet, ha belőlem ezt váltja ki, hiába lépett be az életembe csak nemsokkal ezelőtt?

-Legyen jó utad.- mondta, majd megfogta az ujjbegyeimet, mintha tudta volna, hogy a kezem még nem tartozott hozzá. -Hívj fel, ha Bangkokba értél, jó?-

-Rendben.- nem bírtam elnyomni a késztetést, hogy végig simítsak a haján, -Hamarosan látjuk egymást.-

-Majd látlak a bíróságon is?-

-Persze...- elvettem a kezemet a hajáról, -Szervusz.- a lehető leggyorsabban akartam elmenni onnan, bár nem is tudtam, hogy miért megyek olyan gyorsan, ha még nem is volt itt az idő a beszálláshoz. Talán, mert... nem bírtam tovább az arcát figyelni. Képes lettem volna különben a karjai közé vetni magamat és azt mondani, hogy 'Semmit sem veszítek!', 'Legyünk együtt a sok probléma és a távolság ellenére is!', 'Sajnálom, hogy ennyit kértem tőled.', 'Sajnálom, hogy ennyire nehéz eset vagyok.', 'Bocsánat, hogy az agyammal gondolkodtam és nem a szívemmel.'

Megtorpantam egy pillanatra és felnéztem a plafonon lévő lámpákra. Nagyon sok erőfeszítésembe telt, hogy ne forduljak vissza. Ezt felfoghattam úgyis, mint egy teszt vagy büntetés Tan számára, amiért elárult. Ha átmegy rajta, akkor nem lesz mitől félnem, de ha eltávolodunk egymástól bármilyen okból kifolyólag, akkor az nem lesz olyan fájdalmas, mint az ismerettségünk kezdete.

Legyél erős Bunnakit... maradj kitartó.