Tan
pov
Néhány hónappal a kezelés után az apám 70 éves korában elhunyt. Az EKG egyenes vonalát bámultam elég vegyes érzelmekkel. A teste mindig izmos volt és az emberek fölé magasodott, de most csont és bőr volt a rák miatt, ahogy néztem úgy tűnt, mintha csak aludna. Egy csepp könnyet sem ejtettem érte. Halott... az életem utolsó ellensége.
...
-Részvétem
a veszteségért Tan.- mondta M, éppen az egyik rendőrség előtti padon
ültem. Felé fordultam és köszöntöttem az újonnan érkezőt, mire intett és leült
mellém. Amikor rájött, hogy visszajöttem az apám miatt, megkért, hogy
találkozzak vele, így a temetés előtt eljöttem ide.
-Köszönöm,
de igazából nem vagyok szomorú.- rámosolyogtam a rendőrre, -Remélem
megérted.-
-Hát,
sosem gondoltam volna, hogy a saját szememmel fogom látni a Sawangkul család
bukását.- engem figyelt, -Oh és emellett nem vagyok többé felügyelő,
most már parancsnok vagyok.-
Le
voltam lenyűgözve és poénosan szalutáltam neki, -Wow, gratulálok.-
Elmosolyodott, -Valójában azért hívtalak ide, hogy elmondjam milyen haladásokat értünk el
Rungthiwa ügyében. A csapatom talált egy biztonsági kamerafelvételt, amit
Janejire apartmanának korábbi biztonsági őre adott át, aki pénzt kapott
Perttől, hogy semmisítse meg a felvételt, amin jól látszik, hogy a gyilkosság
idején ő bent tartózkodott. Az őr ezután kilépett a munkájából, így kellett egy
kis idő, mire rátaláltunk.- figyelmesen hallgattam, a szívverésem
felgyorsult, -Runghtiwa azt hazudta, hogy egyedül látogatta meg Janet, de
a videón látszik, hogy együtt volt Perttel este 7-kor. Mivel a felvételen nem
látszanak néhol és emiatt vitatott, de a nő azt állította, hogy 7-kor bement és
akkor akasztotta fel Janet Pert, de végül bevallotta, hogy együtt ölték meg,
mivel rájött, hogy illegális ügyleteket folytatnak.-
-Ez
igaz?- kiáltottam fel döbbenten, -Ezért ölte meg a húgát?-
-A
testvérpár jó ideje konfliktusban volt egymással, Pert és Jane a vége felé
folyton veszekedtek és mivel Rungthiwa közel állt az ügyészhez, ez arra
biztatta a húgát, hogy tegyen rosszat vele azzal, hogy lerombolja a hírnevét. A
gyilkosság éjjelén Pert és a nő együtt mentek fel Jane lakására, hogy
tárgyaljanak vele, de nem működött, mivel Janet megfojtották és felakasztották,
hogy öngyilkosságnak álcázzák, majd írtak egy búcsúlevelet. Mivel a
nyilvánosság előtt te játszottad Janejira barátjának a szerepét, így senki sem
gyanakodott Pertre, aki el tudott menekülni.-
-Nem
ezért csináltam...-
-Pert
eltűnése alatt Rungthiwa nem kereste fel az ügyészt, csak akkor, amikor ő maga
elő nem jött a rejtekhelyéről és vissza nem jött ide, talán bűntudata volt
ismeretlen okokból. Rungthiwa félt, hogy mindent le fog leplezni, ezért
megmérgezte.- M megrázta a fejét, -Ennyit tudunk egyelőre. A további
információkat később eljuttatom hozzád, de először egy hosszú listányi
tanúvallomást kell felvennem, köztük a tiédet is.-
-Örömmel
megadok bármilyen infót, ha kell. A tanítási óráim Bangkokban elég
rugalmasak.- felkeltem, -Köszönöm M parancsnok.-
-Mi
van Bunnal?- kérdezte, -Értem én, hogy most az Egyesült Államokban
van, de vissza tud jönni tanúvallomást tenni?-
-Megkérdezem.
Jelenleg leginkább vele élek itt, majd értesítem, hogy mikorra szól az
idézése.-
M
nyugodtan nézett rám, -Hihetetlen, hogy randiztok. Mindig azt hittem, hogy
Bun hetero, mármint volt barátnője és sosem gondoltam volna róla, hogy meleg, mivel
annyira jól játszott.-
-Nem
annyira meglepő, tudod.- felkuncogtam, -De most mennem kell, mivel
még a temetésre is el kell mennem.-
-Persze,
majd még találkozunk. De ha én te lennék, akkor nem mennék oda, végül is te
vagy az oka a család bukásának és nem hiszem, hogy olyan boldogok lennének, ha
látnak.-
-Gyors
leszek. Az apám nevelt fel a tinédzser éveimben, úgyhogy még utoljára
tiszteletemet kellene tennem előtte.- elköszöntem tőle, -Viszlát.-
Az
autómhoz sétáltam, könnyebbnek éreztem a szívemet. Pert sosem mesélt
Rungthiwáról, még csak utalást sem tett rá, amikor bevallotta a gyilkosságot,
akkor is magát állította be az egyedüli bűnösnek. Talán a lehető legjobban el
akarta kerülni a nővel való konfliktust és annak ellenére, hogy ismeretlen volt
a kapcsolatuk, biztos vagyok abban, hogy volt közöttük valami titkos viszony.
Végül is nem lenne meglepő Pertet ismerve, azt sem tudtam, hogy hány felesége
volt már, de csak nagyon nagyon kevés. Ha én szeretek valakit, akkor a gondját
viselem és csak ő lebeg a szemeim előtt, nem pedig fűvel fával csalnám.
Ha
készen állok, akkor megkérem, hogy legyen csak az enyém örökre.
***
Bun
pov
Nem
gondoltam volna, hogy egy ilyen kis dolog miatt ki tudok borulni, de ha törődöm
valakivel, akkor egész végig csak ő jár a fejemben és kezdtem megőrülni, mivel
a szeretett férfim most eltűnt: egy egész nap telt el anélkül, hogy üzent vagy
hívott volna. Ezt én is eljátszottam vele, amikor az ügyeleti kocsiban
elejtettem a telefonomat, de azonnal felkerestem, amint visszaszereztem a készüléket.
Tan
csendességének második napján a méreg aggódásba váltott. Talán történt vele
valami? Az első dolog volt, amit tettem hazaérve, hogy felhívtam Boont.
...
[-Oh,
Tan?-] kérdezte [-Két
nappal ezelőtt láttam az egyetem előtt a diákjaival.-]
-És
utána? Nézd, nem tudom elérni. Hol van? Talán valami történt vele, segíts
megtalálni kérlek.-
[-Nyugalom.
Talán csak a telefonjával van a probléma, vagy nincs térerő.-] válaszolta Boon,
mintha az aggodalmaim teljesen alaptalanok lennének,
-Már
két napja nincs hír felőle, a pokolba is!- annyira ideges lettem rá,
egyszerűen nem veszi észre, hogy mennyire aggódom.
[-Rendben,
megpróbálom elérni, de biztos vagyok, hogy semmiség. Ne aggódj, hiszen csak
most végeztél a munkával, igaz?-]
-Igen,
most értem haza.-
[-Vannak
terveid estére? El akarsz menni élvezni a kilátást a tetőről?-]
Felvontam
a szemöldökömet, -Milyen tető? Mármint New Yorkban?-
[-Igen,
mondtad, hogy elmentél az Empire State Buildinghez, de ez nagyobb, már
megvettem a belépődet. Menj és csinálj nekem néhány képet, hátha én is elviszem
egyszer a családomat oda.-]
-Várjál, most mi van?- teljesen össze voltam zavarodva a gyanúsan nagylelkű ajánlatától, mi lelte? Ránéztem az órámra: 17:30. -De már otthon vagyok.-
[-Menjél,
már megvan a jegyed és elég drága volt.-]
-Nem
megyek sehova, amíg rá nem jövök, hogy hol van a barátom.- válaszolta.
[-Nem
tűnt el, higgy nekem. Menj és élvezd a kilátást, mérges leszek, ha nem
mész.-]
Mondhatom,
hogy ez nagyon nem volt normális. Boon sokkal jobban aggódna, ha valaki eltűnne
és még egy belépőt is vett nekem egy látványosságra azt remélve, hogy ott
találok valamit.... vagy valakit. -Boon, te most szórakozol velem?- kérdeztem.
[-Gyerünk
már. Ne aggódj ennyit. Van egy páciensem, úgyhogy megyek. Szia.-] mielőtt
bármit mondhattam volna letette. Idegesen bámultam a telefont annak ellenére,
hogy nagyon zavarodott voltam a helyzettel kapcsolatban. Van egy gyanúm,
hogy mit fogok ott találni. Úgy látszik Boon nem volt túlzottan meglepett, hogy
nem tudom elérni Tant és siettetett, hogy menjek el, talán ő tudja, hogy hol
van. Ez azt jelentheti, hogy elment valahova és ezért nem értem el? A szívem
erősen vert, mindenféle eshetőség megfordult a fejemben. Talán...? Csak egy
módja van, hogy kiderüljön: oda kell mennem. Megnyitottam az emailjeimet, ahol
már ott volt a bátyámtól kapott jegy ezzel a tárggyal: ODA-KELL-MENNED!. Elég
természetellenes volt ez az egész, gondolom Boon és Tan mindent kiterveltek
együtt. Jobb, ha imádkozik, hogy ne találjam meg különben ki fogom csavarni a
füleit, hogy egész Amerika hallhassa a sikolyát.
***
A
boldogság pillanata mindig gyorsan elszáll. Amikor megszoktam a tanulást itt,
azon kaptam magamat, hogy élvezem az iskolát. Barátaim lettek, akikkel tanítás
után elmentem szórakozni néha. Néhány rezidens segítséget kért tőlem és
az egyik amerikai professzor közeledett felém, de visszautasítottam. 5
hónap telt el mióta idejöttem és észre sem vettem. Megszoktam a környezetet és
a tömeget magam körül. Ránéztem a térképre, hogy eltaláljak a célomhoz, 7 órára
járt már az idő.
A
jeges szél az arcomnak csapódott, szorosabbra fogtam magam körül a kabátomat és
türelmetlenül körbenéztem: Manhattan tele volt a felhőkarcolókkal. A
tekintetemmel a kivilágított Empire State Buildinget figyeltem, majd felemeltem
a telefonomat és live módban megörökítettem a látványt. Boonnak igaza volt,
innen jobb a kilátás.
Amíg
vártam, hogy átmenjen a bátyámnak a fotó, valaki megbökte a vállamat hátulról.
Biztosan nem látott tőlem rendesen, ezért bocsánatot kértem és megfordultam, de
egy barna hajú amerikaival találtam szemben magamat, aki egy csokor fehér
rózsát nyújtott felém. Magamra mutattam, hogy az enyém-e.
-Egy
úriember kért meg, hogy ezt adjam át.- odaadta a virágokat, -Egy
helyes ázsiai küldi. Ismeritek egymást, éppen ott áll?- maga mögé
mutatott. Követtem az ujja irányát, de nem láttam oda, ezért zavarodottan
elfogadtam a csokrot. A férfi elsétált, majd észrevettem egy apró kék kártyát a
virágok között. Kivettem és elolvastam az ismerős kézírást.
'Összetört
valakinek a szíve, keresd meg azt a szegény férfit, doki.'
Eltakartam
a számat, ahogyan felnevettem. Hiába sejtettem, hogy mi folyik itt, nem tudtam
megálljt parancsolni az endorfintermelésemnek. Elléptem a korláttól és
átlavíroztam a tömegen, majd lábujjhegyre álltam, hátha meglátom ki küldte a
virágot. El ne kapjalak Tan, különben beverem azt a csinos ki pofidat. Miért
nem mondta el, hogy jön? Nem csak az, milyen idióta terv már ez? Azt gondolta,
hogy odaleszek érte?
Észrevettem
egy barna dzsekis, szürke nadrágos férfialakot, ahogyan a Cetral Parkot nézte.
Nem voltam biztos abban, hogy ő az, de az alkatát és a stílusát nézve ő
lehetett. Már emeltem volna fel a kezemet, hogy megérintsem a hátát, de valaki
megszólalt és nem az előttem lévő, hanem a hátam mögül jött a hang.
-Bun...- ez Tan volt. Megfordultam és tényleg a hátam mögött lévő volt az. -Hogyan
tehetted ezt velem? Más férfira akartál ráköszönni?-
-Bocsi,
elhibáztam.- most először nem tudtam, hogy mit csináljak vele. Boldognak
kellene lennem, vagy félénknek vagy át kéne ölelnem? Az érzelmi túltengés
lebénított, amin Tan csak jót mosolygott. Egy szürke kabát volt rajta és egy
fekete sál, be kell vallanom, hogy nagyon vonzó volt ebben a szettben.
-Rendben,
megbocsátok,- elém lépett, -Szereted a virágokat?-
A
kezemben lévő csokorra néztem, -Hogy kerülsz ide? Miért nem mondtad el
nekem?-
-Meglepetés.- megfogta a kezemet.
-Miért?- morogtam, -Akkor azért nem értelek el, mert a repülőn voltál, mi?
Elmondhattad volna. Azt hittem meghaltál vagy valami! Felhívtam Boont, de ő a
te beépített ügynököd volt! Miért kellett ennyire aggódnom érted? Miért kellett
ezt tenned?-
Tant
nem érdekelte a panaszkodásom, -Befejezted?-
-Tagadod?- elengedtem a kezét és felmutattam a csokrot, -És miért kellett ezt egy
idegennél hagyni?"
-Azt
akartam, hogy megkeress. Nem volt izgalmas?- Tan kezdte elveszíteni a
türelmét, -Nem vagyok biztos abban, hogy azért vagyok itt, hogy boldoggá
vagy éppen mérgessé tegyelek.-
Egy
darabig kifejezéstelen arccal néztem rá, majd elmosolyodtam, -Tudod, ez
így fair. Csak azt kaptad, amit érdemelsz miatta.-
-Jaj
te!- kiáltotta, mielőtt átölelt volna. Felnevettem és visszaöleltem, -Mégis hányszor akarod ezt csinálni velem?! Mindig beveszem, megijesztesz.
De gondolom a tervem is rossz volt.-
-Tökéletes.
Tényleg megleptél.- az arcomat a mellkasába rejtettem és élveztem minden
érintését, olyan régen nem láttam.
-Tényleg?
Akkor megkönnyebbültem.- megsimogatta a hajamat, csodálatos érzés volt.
Elléptem
tőle és felnézte rá. A helyes barátomat végre visszakaptam, a vonzó arca most
is ragyogott, -Hol van az a bizonyos összetört szívű illető?-
-Itt.- mutatott Tan magára, -Tudod, hogy miként tört össze a szívem?- Felemeltem a kezemet és az egyik ujjamat végighúztam a kulcscsontján, mire
megragadta a kezemet, szétterpesztette az ujjaimat... a tekintetem a kezében
lévő gyűrűre esett. Úgy éreztem, hogy eláll a lélegzetem, amikor az ékszer
rácsúszott az ujjamra. Elég... elég. Úgy érzem megfulladok, a kezeim
kontrollálhatatlanul remegni kezdtek. -Viccesnek hangozhat, de Boonlert
volt a próbababa. Nagyon hasonló a felépítésetek, így gondoltam, hogy ez a
méret is stimmelhet.- magyarázta Tan, -Látnod kellett volna a
bátyádat, amikor az ujjára tettem a gyűrűt: eltakarta a száját és műsírást
rendezett. Nem is tudom meddig nevettem rajta.-
Az
ezüst színű ékszert néztem, aminek egyértelmű volt a jelentése: eljegyezve vagy
házas. Annak idején még reméltem, hogy ezt én fogom megcsinálni egy lánnyal, akivel
életem végéig együtt maradok, összeházasodunk és gyerekeink lesznek, így a
szüleim büszkék lehetnek rám, akárcsak a bátyámra és akkor a társadalom is
elfogadna rendes férfiként. Ámbár az elhatározás után nemsokkal később már nem
tudtam a házasságra gondolni.
-Velem
maradsz örökre?-
Gyorsan
pislogtam és nem tudtam, hogy mit kellene csinálnom. Nem képzeltem semmi
ilyesmit Tantól... -Mi... Mi?!- a válaszom végül kérdésként ért
véget.
-Gyűrű
neked... Azt akarom, hogy mindenki tudja, hogy hozzám tartozol. Nem akarok
agonizálni miattad.- Tan elém emelte a kezemet, amin a gyűrű volt, -És nem akarok aggódni a diákjaink miatt, hogy elvesznek tőlem.-
Most
jöttem rá, hogy mit kell tennem: megragadtam a nyakát és magamhoz húztam egy
csókra. Tan megfogta a derekamat, majd gyorsan átvette az irányítást. Itt New
Yorkban, a tömeg előtt nyugodtan megcsókolhattuk egymást, ez nem volt olyan
kínos, mint a nyugati országokban, vagy éppen Thaiföldön, ahol ez tabunak
számított. Itt nagyon sok párt lehetett látni az utcán, a metrón vagy a
parkban, ahogy egymásba vannak gabalyodva. Nem érdekeltek a felénk lövellt
pillantások, most csak Tan számított.
-Menjetek
szobára!- kiáltotta egy nő, aki mellettünk állt nem messze, lehet, hogy
hozzánk beszélt. Elléptem Tantól és letöröltem a számról az apró nyálcsíkot.
-Hova
akarsz menni?- kérdezte, de én megráztam a fejemet, -Nekem a kingsize
ágyam jutott eszembe a hotelszobámban, ami túl nagy, hogy egyedül aludjak
rajta.-
-Nem
vagy gyerek már! Nem tudsz egyedül aludni?- zavaromban próbáltam megváltoztatni
a témát. -Honnan volt pénzed a repülőjegyre? Kitől kértél kölcsönt?-
Elmosolyodott, -Folytassuk az ágyamban.-
-Mi
a fene van veled és az ágyaddal?- motyogtam.
***
A
hotelszoba minden része gyönyörű volt, mint ahogyan azt Tan mondta, a Times Square
melletti legmagasabb szálloda egyik emeletén voltunk. A szoba nem volt
hatalmas, de ízléses volt a modern dekoráció. A széles ablakhoz sétáltam és a
város fényeit néztem. Tan nem volt hajlandó elárulni az árat, de a recepción
meg tudtam kérdezni. Ha kíváncsi vagyok valamire, akkor senki sem állíthat meg
és Tannak mindenkinél jobban kellene tudnia.
Attól
még, hogy a kilátást csodáltam, az nem azt jelentette, hogy nem vettem volna
észre a szoba minden részletét vagy, hogy ignoráltam volna a páromat.
Tan
gyorsan mögém lépett és szembe fordított magával. A szemébe néztem, amikor a
hátamat az ablaknak préselte, nem bírtam tovább várni. Felemelte az államat,
mire kissé szétnyitottam a számat és vártam a csókot, amit meg is kaptam erős
és vad formában, a testemben leírhatatlan érzések cikáztak végig. Pár
pillanattal később el kellett húzódnom tőle, hogy levegőhöz jussak. -Hiányoztál Bun.- Tan az ujjával végigsimított az arcomon.
-Hallottad
már azt a sztorit, hogy egy pár éppen az ablaknál akarta csinálni, de az nem
bírta megtartani őket és darabokra tört a biztos halálba küldve ezzel a
fiatalokat?- kérdeztem tőle, de csak nevetést váltottam ki belőle.
-Próbálod
megtörni a hangulatot?-
-Csak
mondom...- a kezeimet átfontam a nyaka körül. -Kell néhány
perc, hogy lezuhanyozzak, aztán majd kiválasztom, hogy az ágy jobb vagy bal
felén alszom, rendben?- éreztem, hogy ruhán keresztül valami a
csípőmnek nyomódott.
-Nem
hiszem, hogy tudok várni annyit.-
Felsóhajtottam
és elengedtem a nyakát, majd a derekára fogtam. Kicsatoltam az övét és
elkezdtem kigombolni a nadrágját. A légzése felgyorsult az izgatottságtól,
ahogyan előtte térdeltem. Évekkel ezelőtt csináltam ilyet utoljára, amikor
tinédzser voltam és fogalmam sem volt, hogy tetszik-e majd neki... nem voltam
valami szakártő ebben.
De
ennek ellenére akartam őt. Csak mi ketten voltunk a szobában és égtünk a
vágytól. Sok óra és perc telt el, minden csók, minden lélegzet, ami a tarkómat
érte, minden ütemes mozdulat, amikor belém hatolt nem hagyott ép gondolatot a fejemben,
semmire sem tudtam gondolni, csak az euforikus érzésre.
***
Nehéz
volt kinyitnom a szemeimet, mintha egész éjjel nem aludtam volna. Csukott
szemekkel felültem, majd lelöktem magamról a meleg takarót. Kiszálltam az
ágyból, felvettem a földről szállodai köntöst és magamra terítettem, majd az
ablakhoz sétáltam, amin be volt húzva a függöny. Széthúztam őket és a
reggeli fény besütött a szobába. Jó volt a magas manhattani kilátással kezdeni
a napot. Az ágyban fekvő felmordult a hirtelen fény miatt, felé fordultam,
éppen a takarót húzta a fejére. Visszafordultam a városkép felé és egy mosoly
terült szét az arcomon a boldogságtól.
Tan
elmondta, hogy lassan megnyitja a saját iskoláját, elég pénzt gyűjtött össze
ahhoz, hogy legalább 2-szer meglátogasson, amíg vissza nem megyek
Thaiföldre. Szerencsére egy modellügynökség felfigyelt rá és megkérték,
hogy dolgozzon nekik, amit Tan nem utasított el, mivel jó fizetést ajánlottak.
Nem volt még híres, de nem ezt akarta csinálni, hiszen csak az iskoláért tette.
Azt ígérte, hogy elvisz majd valami szebb helyre, ha visszamegyek, de
figyelmeztettem, hogy ne vigye túlzásba.
A
közös jövőnkre gondolva jóleső borzongás futott végig a gerincem mentén.
Kinyitottam az üvegajtót és kiléptem a teraszra, ahonnan hallhattam a város
zajait, majd egy sikításra lettem figyelmes. Lenéztem a földre és észrevette
egy férfit arccal lefelé a járdán, a lábai természetellenes módon ki voltak
csavarodva és a csontjai néhány helyen átszakították a bőrét, a vér kezdett
felgyűlni mellette: valahonnan kiesett.
Belegondoltam,
hogy valószínűleg a hotel tetejéről lábbal előre ugrott le és ez okozta a
súlyos lábsérüléseket. Az becsapódás ereje miatt a koponyája betört, az orrából
és a füleiből vér szivárgott. Azonnal meghalt, ez biztos és nem messze az
erkélyünk szélével párhozamosan ért földet, azaz nem feltétlen ugrott le
magától, különben messzebbre esett volna.
Felnéztem
az égre és eszembe jutott a legviccesebb kérdés: Öngyilkos lett vagy valaki
lelökte?
Gondolom
ezt a törvényszéki nyomozókra kell hagyni, hogy kiderítsék és meghallgassák,
hogy a holttest mit akar elmondani nekik és azt továbbítaniuk kell majd a
rendőrségnek és a többit nekik kell kitalálni.
De
tudni akarjátok, hogy én mit gondolok? Azt mondanám, hogy a halál oka
gyilkosság...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése