Manner of Death VÉGE- Sorrawit bónusz

 

Anyukám egyszer azt mondta, hogy az utca tele van rossz emberekkel, akik folyton bajt csinálnak. Ezt egészen máig nem hittem el.

20:45-kor végeztem Tan professzor óráján és úgy döntöttem, hogy teszek egy kitérőt a szupermarket felé, be akartam vásárolni, mielőtt az anyám hazaér. A levegő majdhogynem csontig hatolóan hideg volt, különösen amíg a motoron ültem. Lelassítottam, hogy a szembe szél ne legyen annyira csípős. Erősen vágytam arra, hogy kötelezővé tegyék a hosszú nadrágú iskolai egyenruhát itt.

Észrevettem egy út szélén álló csoportot a motorjaik mellett. Ellenőriztem a visszapillantó tükörben, hogy tiszta-e mögöttem az út, hátha menekülnöm  kellene. Amikor elfordítottam a kormányt az egyikük baseball ütővel a kezében kezdett felém rohanni.

-Aahh!- felkiáltottam a meglepetéstől és felemeltem a karimat, hogy blokkoljam az ütést. Túl gyorsan történt minden, nem tudom hogyan találtam magamat hirtelen a földön fekve pár méterre a motoromtól. Felültem, a hirtelen jött fájdalom belehasított a testembe, majd ijedten körbenéztem.

-Úgy látszik egy diákot fogtunk ki.- meghallottam valaki hangját magam mögül és a forrása felé fordítottam a fejemet: egy pólót és fekete farmert viselő fiatal fiúval találtam szemben magamat. Felém sétált, én pedig próbáltam felállni, de kővé dermedtem, amikor egy másik is előrébb lépett- az, aki a baseball ütővel rám csapott. -Miért vágsz ilyen vicces arcot kölyök?-

Csendben maradtam, egész testemben remegtem a félelemtől. -Nem csináltam semmit, én...-

-Shh, láttam, hogy rajtam nevetsz ott.- elmosolyodott, mintha jó kedve lenne. 

-Mit akartok?- kérdeztem. A szüleimre gondoltam, vissza fogok jutni hozzájuk?

-Szép motor.- a baseball ütős a motorom felé mutatott, ami az út szélén hevert, -Mi lenne, ha mi vigyáznánk rá?-

Azt az anyámtól kaptam, aki a Khao Tom Mud eladásából spórolta össze az árát. Miért adnám oda egy idegennek? -Nem!-

A csapat egyszerre nevetett fel. Körbenézve megpróbáltam megszámolni, hogy hányan is vannak, nagyjából hármat találtam, -Nézzenek oda, csak nincs egy kis kurázsi a gatyájában? Mások már fület, farkat behúzva kotródtak volna már el innen.-

-Elvisszük.- a baseball ütős a galléromnál fogva ragadott meg, majd felemelte az ütőt készen arra, hogy megint megüssön. Gyorsan felemeltem a karjaimat védekezés gyanánt és összeszorított szemekkel vártam a fájdalmat.

-Hey, Kang!- egy rekedt hang szólalt meg nem messze tőlünk, mire az ütni készülő megállt. Lassan kinyitottam a szemeimet, -Mi a fenét csinálsz te itt?-

Ez az úgynevezett Kang az újonnan érkező felé fordult, láthatóan ideges volt, -Ez a seggfej kezdte.-

-Mi a faszról beszélsz? Egy szót sem szólt.- az idegen hozzánk sétált, tetőtől talpig feketében volt, az arcát félhomály fedte, így nehéz volt látni az arcvonásait, -Hagyjátok békén!- Volt egy érzésem, hogy én ismerem őt, talán találkoztunk már.

Kang felsóhajtott, majd elengedett. Hirtelen rájöttem, hogy miért volt annyira ismerős: az iskolában láttam. -Mit csinálsz itt Thad?-

-Mr. Black látni akar minket, most!-

-Oké, oké.- Kang rám nézett, majd az ütőjét az arcomhoz emelte, -Ha elmondod ezt a rendőrségnek, akkor nagy bajban leszel.-

Igyekeztem feltápászkodni a földről és a csapat után néztem, ahogyan elhajtottak a motorjaikkal, majd az újonnan érkezőre néztem. Ezek szerint ő volt a vezető és be kellett vallanom, hogy aranyosnak tűnt. A haja rövidre volt vágva és sokkal kedvesebbnek tűnt, mint a másik három, de az is biztos volt, hogy sokkalta könyörtelenebb, mint a többiek együttvéve. 

A motoromhoz bicegtem, szerencsémre Thad semmit sem akart tőlem. Egyértelmű volt, hogy soha többet nem jövök ezen az úton.

***

-Jaj, jaj, jaj, asszonyom ez fáj!- próbáltam elhúzódni a nővértől, aki a sebeimet tisztította egy vattával, ami fertőtlenítővel volt átitatva és nagyon csípett.

-Előbb kellett volna jönnöd fiatalúr, hiszen tegnap történt a baleset, igaz?- hogy nyomatékosítsa a szavait, erősebben kezdte el dörzsölni a sebeket.

-Hjaj, nem tudtam, hogy ennyire fog fájni, így egyből elmentem lefeküdni.- néhány könnycsepp feltolult a szemem sarkában. 

-Nézd csak meg, most már azt sem tudom, hogy száradt vér vagy piszok. Mindent át kéne sikálni, nem gondolod?- úgy látszott élvezi a helyzetet, de én csak remélni tudtam hogy blöfföl. Elnéztem és igyekeztem elterelni a figyelmemet; láttam egy doktornőt, aki éppen egy beteggel volt elfoglalva,  az egyik nővér vért vett egy idős nénitől és volt még egy férfi is, aki bejött a balesetire, -Dr. Bun!- Szóval orvos... Miért ennyire vonzó? Volt egy sejtésem, hogy ő más beosztásban dolgozik, mint a többi orvos. -Jéé, visszajött dolgozni?- kérdezte kíváncsian a nővér, aki a sebeimet ápolta le.

-Ő egy pszichológus?- kérdeztem, mire a szívverésem valamiért felgyorsult.

-Kórboncnok. Azt hittem, hogy beteg... miért van itt?- a nővér bekötözte a sérüléseket. Felsóhajtottam megkönnyebbülésemben, hogy vége a megpróbáltatásimnak. -Nemsokára találkozol vele, majd ő ad igazolást.-

-Vele?- Miért vagyok ennyire izgatott miatta, nem értem magamat? -Tényleg?-

A nővér felnevetett, -Nyugalom, először felírlak a várólistára. A következő páciense nem jött el.-

Nem tudtam, hogy ma lesz az a nap, amikor megtalálom magamnak a hajtóerőt a kemény munkához és ő lesz a példaképem, hogy milyen felnőtt szeretnék majd lenni. Önbizalomhiányos voltam, de az volt az álmom, hogy segíthessek másoknak és ő benne minden megvolt, amilyen lenni akartam: lenyűgöző, érett, óvatos, tisztelettudó és tekintélyt parancsoló. Mégis hogyan lehetett meg benne minden?

...

-Mi a neved doki? Helyes vagy, tudod?- nem kellett volna ezt mondanom, ennyit a szerencsémről.

***

Felvettem a táskámat és elköszöntem Tan professzortól. Ez volt az utolsó óránk a Kvóta Teszt előtt és én nem tudtam a tanulásra koncentrálni, hiszen a fejemben folyton a két nappal ezelőtti hírek mentek, amik szerint a kedvenc orvosom eltűnt és senki sem tudta, hogy életben van-e vagy halott. Mi a fene folyik itt?

Annyit tudtam, hogy a huligánbanda után kérdezősködött, csodálkoztam is, hogy miért érdeklik a támadóim. Biztos voltam abban, hogy ez kapcsolódott az eltűnéséhez, Dr. Bun találhatott valamit, hogy leállítsa őket, nehogy újabb ártatlanokat bántsanak. Az én hibám, nem kellett volna mesélnem neki róluk. El sem kellett volna mennem a kórházba és akkor nem is tudott volna róluk. Megmasszíroztam a halántékomat a gondolatáradat miatt. Miért kellett ennek történnie? Hogyan tudnék ilyenkor a tanulmányaimra összpontosítani?

Lehajtott fejjel sétáltam a lépcsőig. Hallottam az enyémtől eltérő nehéz lépteket, de nem fordítottam rá különös figyelmet, amíg valakinek neki nem mentem a vállammal. Idegesen néztem a másikra, de ő csak egy pillantást vetett rám, mielőtt folytatta volna az útját. Mi volt ez? Egy bocsátkérés sem hangzott el. 

Hirtelen eszembe jutott valami és visszafordultam az idegen felé. Szürke póló volt rajta és emiatt látszott, hogy hiába nem magas, attól még izmos. Azon az ajtón kopogott be, ahonnan én kijöttem, közelebb menten és a szívverésem gyorsabb lett, amikor az emlékek beugrottak arról a bizonyos estéről, amikor megtámadtak, ő volt az a csapatvezető, aki megállította Kangot, mielőtt beverhette volna a fejemet. Óvatosan mentem az ajtóhoz, amíg meg nem hallottam, hogy bezárták. Megtámaszkodtam a fehér faajtón, majd odatapasztottam a fülemet is. Tan professzor vajon ismeri ezt az illetőt? Ő is az egyik diákja, vagy a családtagja vagy...?

-Sorrawit!- akkorát ugrottam, mint még soha, amikor hátulról megszólított valaki. Megfordultam és megláttam a zavarodott barátomat, Kort, -Mit csinálsz itt? Gyerünk, menjünk már.-

Eszembe jutott, hogy megkért vigyem haza, -Kor, haza tudsz menni egyedül? Valami közbejött az utolsó percben és itt kéne maradnom még egy kicsit.-

Kor csalódottan nézett rám, -Jó, akkor megyek. Legközelebb hamarabb szólj, hogy nem tudsz elvinni.-

-Sajnálom.- az otthona igazából nem volt messze az iskolától, de mivel előttük mentem el hazafelé, így gyakran felkért a fuvarra. A barátom intett nekem, majd megfordult és a kijárat felé ment. A figyelmemet újra az ajtónak szenteltem. Ki kell találnom, hogy milyen kapcsolat van a srác és Tan professzor között.

***

Próbáltam normálisan viselkedni, amikor kijöttem az iskolából, de titokban figyeltem Thadot, ahogy a motorjához ment. Én is a sajátomhoz siettem és egyből beindítottam a járművet. Biztos távolságból követtem, mindig arra fordultam, amerre ő is. Azt gondoltam, hogy az egyik kocsma lesz az úti célja, de a város egyik kisebb övezetébe ment. Leparkoltam az egyik háznál és figyeltem, ahogyan a másik leszállt a motorjáról és beszáll egy régi, kicsi, piros autóba, majd megvártam, amíg kiér az útra.

-Hova megy?- motyogtam magamban és követtem. Szerencsére az autó piros színe egyszerűvé tette, hogy ne veszítsem el a nyomát. Egy idő után a házak kezdtek ritkulni és elgondolkodtam, hogy merre is mehet. A város egy távoli részénél jártunk már és a Nap lemenőben volt. A piros autó megállt, amikor az egyik házhoz ért. Az egyik közeli sikátorba parkoltam le és biztos távolságból figyeltem. Észrevettem, hogy a  srác az előtte álló autóhoz megy, majd ránézett a kék tetejű házra ijedten. Gyorsan visszament az autójához és az egyik szűk mellékutcába hajtott. Kijöttem a rejtekhelyemről, teljesen meg voltam zavarodva a viselkedésétől, de amikor ránéztem az említett házra, egyből megértettem, hogy miért nézett ki olyan zaklatottnak. Egy négy főből álló csapat állt az ajtó előtt, mind feketében voltak és eléggé rémisztően néztek ki. Először nem esett le, de aztán rájöttem, hogy fegyver van a kezükben.  Az egyikük észrevett és egyenesen a szemembe nézett. A szívverésem felgyorsult és minden porcikám azt üzentem hogy fussak, nem is értettem, hogy miért állok még mindig ott. A fenébe hát! Sosem kellett volna utána jönnöm. Amíg a tekintetemmel a visszautat kerestem, valaki megragadott a galléromnál fogva.  A meglepetéstől felkiáltottam, de az idegen keze befogta a számat. Sikítani akartam, de a megszólalt és egyből elvette a kedvemet a tervemtől.

-Fogd be, ha élni akarsz.-

A hang forrása felé fordítottam a fejemet, hogy lássam ki kapott el: a huligáncsapat vezetője.

-Ki... kik ezek az emberek?- suttogtam idegesen, amikor levette a kezét a számról. 

Szúrósan nézett rám, de így is észrevettem, hogy mennyire vonzó volt, a bőre cserzett volt a napon töltött óráktól... -Nekem kéne ezt kérdeznem. Ki vagy te és miért követsz?- Már éppen válaszolni akartam volna, de a mutatóujját a szájához emelte, hogy elcsendesítse. Próbáltam átnézni a bokrok fölött, de hasztalan volt. Fogalmam sem volt, hogy mi a fene folyt ott. -Kövess!- hirtelen megragadta a karomat és maga után húzott. Átvágtunk a kerten és átszaladtunk az utcán a srác autójához, -Szállj be a kocsiba.-

-Mi?- le voltam döbbenve a helyzettől ugyan, de beszálltam az anyósülésre. A srác is beszállt, majd letekerte az ablakot és úgy nézett a kék tetős házra. Elővette a telefonját és valakit tárcsázni kezdett.

-Mr. Black, megérkeztem, de Zom emberei már itt vannak. Alig tudtam elbújni, még szerencse, hogy nem motorral jöttem. Nem néz ki jól a helyzet. Paul biztosan megtalálta már az anyját. Zom és az emberei átkutatják a házakat... Ott  a legrosszabb. Hárman vagy négyen állnak az ajtó előtt.- felsóhajtott, -Nem tudom, hogy hogyan tudták meg, hogy az édesanyja itt van. Nem voltam elég gyors, sajnálom.- a szemeim nagyra nyíltak, a főnökével beszélt, -Miért tenném, most komolyan?! Éppen az autóban bujkálok, majd visszahívom.- bontotta a vonalat és rám nézett, -Láttalak Tan prof iskolájában. Ha nem siettem volna, akkor még az idefele úton elütöttelek volna. Miért követsz?-

-Ki.. Kicsoda ez a Mr. Black?- a hangom enyhén remegett a srác hideg pillantására.

-Nem kell kérdezned semmit. Válaszolj nekem, miért követsz? Ha nem beszélsz, akkor vannak módszereim, hogy szóra bírjalak.-

Nem tudtam, hogy mit mondhatnék. Igen, féltem a haláltól, de a kíváncsiságom erősebb volt. Nem tudom miért, de közelebb húzódtam a fiúhoz, a félelmem érdekes módon alábbhagyott, -Tudni akarom, hogy kinek dolgozol és ki ez a Mr. Black. Lehet, hogy köze van Dr. Bunnakit eltűnéséhez.-

Hideg pillantást lövellt felém, majd az ülésnek lökött. -Meg kellene ölnöm téged, csak azért mentettelek ki onnan, mert könnyű célpontot nyújtottál. Ha követtek volna téged ide és meglátnak minket együtt, akkor cseszhettük volna.-

Idegesen néztem rá, -Miért kell elbújnunk?-

A másik egy ideges pillantást vetett rám és éppen mondani akart valamit, amikor valakik a látóterünkbe sétáltak: két férfi sétált egyenesen felénk, az egyikük kezében fegyver volt. Felkiáltottam és a lehető legjobban lebuktam a műszerfal felé.

-Francba!- a srác beindította a motort és rátaposott a gázra. A hely nem volt valami nagy és az egyik fa is belógott a képbe. Nem tudtam mást tenni, csak sikítottam és lehunytam a szemeimet arra gondolva, hogy bármikor eldörrenhet egy lövés, ami becsapódik az autóba pont, mint a filmekben, de semmi sem hallatszott a motor zaján kívül. Kiértünk a főútra, az ég már sötét volt és a lámpaoszlopok adtak némi fényt.

-A motorom!- kiáltottam fel és hátranéztem. Mégis hogyan szerezzem vissza?

-Hagyjad.- mondta a mellettem ülő éles hangon.

-Hogyan menjek iskolába holnap?- megvakartam a fejemet, -A picsába!-

-Hűtsd le magad idióta. Ha most visszamész, akkor halott vagy.- idegesen nézett rám. -Mivel nem teljesítettem a parancsot, a főnököm irtó dühös lesz, az biztos.-

Hozzá fordultam, -A főnököd küldött ide, igaz? Tan professzor az, nem?-

Felém fordította a fejét és úgy nézett rám, mintha le akarna ütni. -Nem ő az. Mondjad csak tovább és elvágom a torkodat.-

Volt egy érzésem, hogy nem hazudik, így inkább befogtam a számat. Az út további részében folyton rá-rápillantottam azon gondolkodva, hogy a nyers hangszíne inkább teszi ijesztővé, mintsem a kinézete, az inkább vonzó és ha mosolyogna, akkor nagyon aranyosan nézne ki.

A pillantásunk egyszer csak találkozott és ijedten kinéztem az ablakon. Hogyan terelődtek el ennyire a gondolataim? Nekem az a célom, hogy megtudjam hol van Dr. Bunnakit. -Hova viszel?- kérdeztem.

-Túl sokat láttál. Elviszlek a főnökömhöz és ő majd eldönti mi legyen veled.- mondta, mire hirtelen elöntött a félelem.

-Rácsesztem...!- körbenéztem és próbáltam módot találni arra, hogy kijussak az autóból. Ki kéne nyitnom az ajtót és kiugrani? A srác nem mondott többet, csak elővette a mobilját és felhívott valakit.

-Hey, hogy vagy... mit mondtál?!- döbbentnek nézett ki, -Hol vagy? Odamegyek... nem... hogyan mehetnél oda egyedül?! Hey!- idegesen nézett a telefonjára és újrahívta a másikat, -Bassza meg, hogy nem válaszol!-

-Thad!- azt hiszem ez volt a neve. Talán mégsem fogok találkozni a főnökével, hiszen eléggé rosszul nézett ki a hívás miatt. Aggódhatott a hívott félért, ugyanis harmadjára próbálta újrahívni, majd a műszerfal tetejére dobta a készüléket. -Nyugodj le kérlek.- nem tudtam, hogy miért reméljek ettől.

-Hol laksz?- kérdezte hirtelen.

-Én.. Nai Viangban élek.- válaszoltam vonakodva.

-Mutasd az utat.- Haza fog vinni!? Jól hallottam?

Thad ezek után nem szentelt nekem több figyelmet. Nem furcsa ez az egész? Ha ez a Mr. Black tényleg Tan professzor volt, akkor az megmagyarázná, hogy miért tudja ennyire kerülni az iskolát különösebb baj nélkül. De ha ez nem igaz, akkor milyen kapcsolat van közöttük?

Amikor beértünk a városközpontba, elirányítottam a házunkhoz, ami a főút mellett feküdt, előtte pedig egy tábla volt: 'Tradicionális recept alapján: Khao Tom Mud', a felirat fölött pedig egy telefonszám, amin rendelni is lehetett. Amikor az autó megállt az otthonom előtt hezitáltam kiszállni és az édesanyához menni. Nem tudtam hogyan magyarázzam meg neki, hogy nincs meg a motorom és ilyen későn értem haza.

-Gyerünk már, mire vársz? Ne vesztegesd tovább az időmet!- a sürgető hangjára egyből kinyitottam az ajtót, majd a kapu előtt állva figyeltem, hogy a piros autó eltűnik a látóteremből. Elveszettnek éreztem magamat: a táskám, a könyveim, a pénztárcám, minden a motorom tartójában volt.

-Sorrawit! Itthon vagy végre?- meghallottam az anyám hangját. Lehunytam a szemeimet, nem találtam egyetlen épkézláb magyarázatot sem. Lassan megfordultam és ránéztem egy műmosoly kíséretében a tornácon álló anyámra.

-Itthon vagyok anya...-

***

Tudtam, hogy anya gyorsan rá fog jönni, hogy nem Kor vette kölcsön a motoromat, úgyhogy gyorsan meg kellett találnom ma. Amikor anya kirakott az iskolánál csatlakoztam Pachez, az egyik barátomhoz és könyörögtem neki, hogy vigyen el oda, ahol a motoromat hagytam. 

-Rendben, nincs messze. Elviszlek.- szerencsémre a drága barátom beleegyezett. Ezután felmentem a harmadik emeletre az osztályomhoz, amit úgy is ismertek, mint tehetségek osztálya. Én voltam ott a legjobb tanuló egyértelműen, mivel megszállottam orvos akartam lenni, minden tantárgyból keményen tanultam a felvételi vizsgák miatt. A padom a terem hátuljában volt a magasságom végett. Miután leültem, a semmibe kezdtem bámulni az ablakon át a tegnap történteken gondolkodva és, hogy mi történ Dr. Bunnakittel, illetve Thad találkozott-e a főnökével. Az egyhangú diákéletben semmi izgalmas nincs, de a tegnapi meglepetés volt. Órák után a parkolóba mentem Packel és észrevettem, hogy a motorom ott áll.

-Hey!- kiáltottam fel olyan magas hangszínen, ami nagyobb volt a kelleténél. Pac felém fordult, nem értette, hogy mi bajom van. -Ott van a motorom!-

-Akkor nem kell fuvar, igaz?-

-De hogyan?- odafutottam és ellenőriztem a rendszámtáblát és a matricákat, hogy biztosra menjek. -Ki hozta ide?-

Egyetlen személyt 'ismertem', aki tudta, hogy hol volt...

***

Hogy mindenki szeressen, az anyám megtanította a helyes viselkedést és, hogy mutassak szimpátiát másokkal szemben, akik szintén kedvesek velem. Amikor hazamentem, megragadtam egy tasaknyi Khao Tom Mudot és Thad háza felé igyekeztem. Ránéztem a régi kétemeletes házra, nem parkolt előtte a motorja, csak a piros autó. Sosem gondolt volna, hogy egy banda vezetője ilyen kedves is lehet és annak ellenére, hogy kegyetlen, volt benne kedvesség és jó modor, mégis el kell követnie azt a sok szörnyűséget, hogy ne látszódjon ez az oldala.

Már így is késő volt, de 18 óráig akartam várni, ha addig nem jön, akkor felakasztom a táskát a kapura és majd máskor visszajövök. A motoromon ültem és a laptopomon a Facebookon böngésztem a posztokat és az egyik felkeltette az érdeklődésemet. 'A népszerű korrepetálótanárt tartóztatták le a törvényszéki orvos elrablásáért. Fennáll a gyilkosság lehetősége is.', mellé Tan professzor fotója volt csatolva. Elképzelhetetlen lett volna, hogy a tanárom, aki valamilyen kapcsolatban állt Thaddal, ilyenbe keveredjen bele, de ezek szerint mégis igaz volt. És az a törvényszéki orvos biztosan Dr. Bunnakit volt. A szívem megtelt méreggel, ahogyan vártam, hogy megnyíljon a cikk: mindig rossz volt az internetkapcsolat, de most a szokottnál is szörnyűbb volt. Nem tudtam koncentrálni a szöveg tartalmára, csak az volt bennem, hogy Dr. Bun él és biztonságban van, nem lehet halott.

-Mit csinálsz itt?- szólalt meg hirtelen egy mély hang. Megfordultam és természetesen a csoport vezetőjével találtam szemben magamat bevásárlótáskával a kezében.

-Én...- elkezdtem dadogni és ettől zavarba jöttem, végül sikerült a Khao Tom Mudot az előttem állónak nyújtani. -Csak azért jöttem, hogy megköszönjem, hogy visszahoztad a motoromat.-

Thad a kezemben lévő táskára nézett, majd a ház felé sétált, mintha mi sem történt volna. Felszisszentem a viselkedése láttán, ha valaki ajándékot ad, akkor azt el kell fogadni. Utánamentem és megragadtam a karját, nehogy tovább mehessen. -Vedd el, kérlek.-

Thad ellökte a karomat, majd felemelte a kezét, mintha meg akarna ütni. Felemeltem a karjaimat magam elé, hogy megvédjem a fejemet, különben eléggé fájna... De semmi sem jött,  a kezét gyengéden a fejemre tette az ütés helyett, én pedig leengedtem a karjaimat és zavarodottan néztem az előttem állóra.

-Köszönöm.- Thad hangja még mindig nyers volt, de most érződött benne egy cseppnyi  kedvesség. Elvette tőlem a táskát, mielőtt bement volna a házba. Ledermedve álltam egy helyben, a számat ki-be csukogattam és éreztem valami jóleső érzést a gyomromban. A kezemmel eltakartam a számat, az arcom úgy felforrósodott, mintha lázam lenne.

Sosem gondoltam, hogy valaki vonzóbb lehet Dr. Bunnakitnél és pont egy suhancbanda vezetője? Hogyan lehetséges ez?!

***

Két év különbség volt Thaddal közöttünk és mechanika szakon csinálta a diplomáját, de csak ennyit tudtam róla. Nem tudom, hogy hogyan került bele ebbe a sötét dologba vagy, hogy tényleg Tan professzor egyik embere-e, de többet akartam róla tudni. Valahogy elnyűgözött a kemény modora mögött megbúvó aranyosság és vonzerő. A kegyetlen bandavezetőnek sosem lenne ennyire kedves és gyengéd oldala, egyszerűen lehetetlen lenne.

Meg akartam látogatni Dr. Bunt, de helyette a Mérnöki Kar felé vettem az irányt, hogy megvárjam Thadot. A légkör másnak tűnt, mint más karokon, valahogyan sokkal érettebbeknek tűntek a diákok. Ha lediplomáznak, akkor el tudnak majd helyezkedni a választott területükön, de én legalább négy évig fogok sínylődni az alapképzésen és utána még évek várnak rám a szakosodás miatt és a diploma után sem biztos, hogy fogok munkát találni magamnak.

Kisimítottam az egyenruhámat és rápillantottam az épületre. Amikor utoljára beszéltünk elfelejtettem elkérni a számát vagy a Line azonosítóját, de most nem hagyom ki.

-Fiatalember, vár valakire?- egy fiatal nő szólított meg, mire idegesen felé fordultam. Egyenruha volt rajta: hosszú ujjú ing és szürke szoknya, ami a térde fölé ért kicsivel. Gyönyörű volt...

-Egy barátomra.- válaszoltam röviden.

-Tényleg? Én is a barátomra várok, ma későn értek véget az órái.- ránézett a karórájára, -Várjunk együtt rájuk?-

-Oh... rendben.- követtem őt az egyik márványasztalhoz, majd elővette a telefonját, amikor leültünk. Én is elővettem a saját mobilomat és új hírek után kutattam Tan professzorról. Kevesebb, mint 5 perc múlva felhangzottak a beszélgetések. Felálltam, de a fiatal nő gyorsabb volt és az egyik diákhoz szaladt, majd szorosan átölelte. Megfordultak és jobb rálátásom nyílt a fiúra... Thad volt az. Hát Sorrawit offoltak rendesen. Csalódottságomban nagyot nyeltem. Néha elfelejtettem, hogy a helyes és szép emberek általában nem egyedülállók, különösképpen ha az illető úgy néz ki, mint Thad. Megérdemel egy szép barátnőt és nem egy olyan idiótának kell mellette lennie, mint én. Ahogy lemerevedve álltam, a tekintetünk találkozott egy röpke pillanatra, mire gyorsan elfordultam és a fejemet lehajtva otthagytam az épület környékét.

***

Nem bírtam felfogni az előttem lévő könyvet, így inkább felnéztem a plafonra. Elvesztettem a tanulásra való koncentrálást, amikor Dr. Bunnakit eltűnt és most Thad barátnője miatt történt ugyanez, ha ezt elmeséltem volna a barátaimnak, akkor biztosan őrültnek tartottak volna.

De akkoriban Thad miért hozta vissza a motoromat és miért érintette meg a fejemet olyan finomat és zavarta össze az érzéseimet? A kezeimbe temettem az arcomat... egyszerűen nem értettem. Beszélnem kell vele. Felkeltem a székről és ránéztem az órára, ami 20:45-öt mutatott. Az anyám biztosan előkészül a főzéshez, apám pedig a kanapán nézi a TV-t. Csendben leosontam a lépcsőn és próbáltam halkan elmenni a kanapé mögött, majd kinyitottam az ajtót és a motoromhoz rohantam. Tudtam, hogy hol lakik, de sötét volt és a motorját nem találtam. Így egy bizonyos helyhez hajtottam és ha igazam van, akkor meg fogom találni egy csapat suhanc társaságában. Az út kihalt volt és hiába voltam határozott, az ösztöneim mégis azt sugallták, hogy menjek el onnan. Ugyanarra a helyre mentem, ahol annak idején megtámadt az a csapat, de csalódottságomra senki sem volt ott. Várjak holnapig? Idióta! Annyiszor láttam már, de egyszer sem kértem el a számát. A telefonom elkezdett rezegni a zsebemben: az anyám hívott valószínűleg és lám, tényleg ő volt az. -Szia anya.-

-Hol vagy Wit?- mérgesnek tűnt.

-Eljöttem, de nemsokára otthon vagyok.-

-Siess, az egyik barátod, Thad vár rád.-

-...- nem bírtam megszólalni, -Mit mondtál?-

-Atyám, még a fiam is megsüketült. Gyere már haza!- bontotta a vonalat. Néhányszor pislogtam és próbáltam kitalálni, hogy mi folyik itt. Thad elment a házunkhoz? Akkor ezért nem tudtam megtalálni.

10 percbe telt hazaérnem és mondhatom, hogy ez volt az életem legizgatottabb útja. Majdnem betörtem az ajtót és megláttam a nappaliban Thadot az apámmal beszélgetni, majd abbahagyták, amikor észrevettek. A srác kifejezése semmit sem változott, amikor rám nézett, egy fekete póló és egy éj fekete sportnadrág volt rajta. Vettem egy mély levegőt.

-Végre itt vagy fiam, a barátod már vár rád.- azon kaptam magamat, hogy idegesen bámulok Thadra nem tudván, hogy mit csináljak vagy mondjak, -Ne csak állj ott, vidd fel magadhoz.-

Lassan bólintottam, mire a srác felkelt és a lépcsőhöz sétált, majd megállt, mintha azt akarta volna, hogy vezessem fel. Hozzá léptem és tetőtől talpig végignéztem rajta, majd megragadtam a csuklójánál fogva és felhúztam az emeletre egyenesen a szobámba bezárva magunk után az ajtót, -Mit csinálsz te itt?!-

Mielőtt még folytathattam volna, egy erős pofon érte az arcomat, mire leestem az ágyra, a kezemmel pedig döbbenten fogtam meg a fájó részt. -Miért kerülsz?- kérdezte Thad dühösen.

-Mégis mikor tettem én ilyet?- kiáltottam.

-Korábban, amikor megláttál és elszaladtál. Ne gondold azt, hogy nem láttalak.-

Emiatt mérges?! Szent szar... -És miért vagy dühös?-

Thad összeráncolta a homlokát, -Nem egyértelmű?- Hosszú csend állt be közénk és én jó néhányszor csak tátogni tudtam. Mégis mi lenne egyértelmű? Thad hosszan felsóhajtott, -Felejtsd el.-

 Próbáltam felállni, de zavart voltam és szédültem, -Azért mentem el, mert a barátnőddel voltál.- figyeltem a reakcióját és elhúzódtam tőle a biztonság kedvéért, nehogy megint megüssön. -Akkor tudtam meg, hogy van valakid.- Thad csendesen nézett rám, -Igen, azért menten oda, hogy lássalak, de nem tudom miért. Aztán láttalak a barátnőddel, miért kellett volna ott maradnom?-

-Kedvelsz engem?- a kérdése nagyobb hatással volt rám, mint az ütése. Az arcom felforrósodott, mintha lázam lenne. Aztán valami olyat láttam, amit sosem gondoltam volna, hogy a tanúja leszek: egy elégedett mosoly jelent meg az arcán. Bejött a személyes terembe és semmit sem tudtam csinálni, csak addig hátráltam, amíg a hátam az ajtónak ütközött. -Szóval kedvelsz engem vagy nem?-

Lehunytam a szemeimet és remegni kezdtem, -Talán?! Lehet?!-

-Vicces vagy, ha elpirulsz.- megcsípte az arcomat, mire gyorsan pislogni kezdtem. -Emlékszem, amikor az embereim körül legyeskedtél és azt mondták, hogy próbáltad kitalálni ki is az a Mr. Black, így szemmel tartottalak egy darabig arra az esetre, ha túl sokat tudnál meg. Igazából egyből meg kellett volna ölnünk még azelőtt, hogy kutakodni kezdtél volna.-

-Komolyan?- teljes pánik lett úrrá rajtam.

-De, ha kíváncsi vagy, még akkor is aranyos vagy.- elhúzódott tőlem, de nem engedtem túl távol magamtól. Megragadtam a csuklóját és visszahúztam magamhoz, mire Thad meglepetten nézett rám.

-És ki volt az a nő?-

-A rokonom. Az egyik barátom ismerőse.-

A felfedezés miatt a lábaim kocsonyává váltak, -Szóval ő nem a barátnőd?-

-Nem.-

-Akkor lehetsz a pasim?-

Thad felnevetett, -Tudod egyáltalán a nevemet?-

-Thad! Thad a neved!- válaszoltam magabiztosan, -Nem tudom a teljes nevedet, a korodat, a születési dátumodat és a számodat. Azt sem tudom, hogy kinek dolgozol és pontosan mit, de tudom, hogy meg fogom találni rájuk a választ.-

-Ha tudnád az utolsó kettőt, akkor elmondanád a rendőrségnek?- kérdezte.

-Persze, hogy nem. Ha bezárnak, akkor nekem sem lenne barátom.- idiótának éreztem magam a rám vetett pillantása miatt.

Thad megragadta a galléromat, -Emlékezz arra, amit most mondtál. Ha elmész a rendőrségre, miután elárultam neked, akkor megöllek attól függetlenül, hogy a barátom leszel-e vagy nem.

Nem tudom miért, de a fenyegetése valamiért beindított, mintsem megijesztett volna.

***

Kiléptem a kórházból és a parkoló felé vettem az irányt, ahol a motorom állt. Le voltam törve, amiért nem tudtam találkozni Dr. Bunnal, de mégis fel voltam villanyozódva a tudattól, hogy épségben előkerült. Thad a motorom mellett várt rám, egy szürke hosszú ujjú volt rajta, hogy abban menjen iskolába. Először elvittem őt a suliba, aztán mentem én is, ezt játszottuk minden nap, de ma először be akartam jönni a kórházba, hogy hozzak Dr. Bunnak Khao Tom Mudot és ez látszólag nem zavarta Thadot.

-Találkoztatok?- kérdezte. 

-A nővér azt mondta, hogy még nem jött be, de nem akarok elkésni, nem várom meg.- felszálltam a motoromra, -Menjünk.-

Thad felmászott mögém, majd felvettük a sisakokat és beindítottam a motort, már éppen indulni akartam, amikor Thad megszólalt. -Felhívtam Tan professzort és elmondta, hogy Dr. Bun eltűnése idején együtt töltötték az éjjelt olyan értelemben.-

Majdnem félrenyeltem a saját nyálamat, -Túl sok infó!-

Thad most rombolta le a tökéletes képet a dokiról, nem bírtam nem belegondolni abba, hogy mit csinálhat más férfiakkal és a képek egyre csak ömlöttek a hormontúltengéses agyamba. A képzelgésem akkor szakadt meg, amikor Thad rávágott a sisakomra, mintha tudta volna, hogy mi jár a fejemben.  Két nappal ezelőtt vallottam be neki az érzéseimet Dr. Bunnal kapcsolatban és ezért akartam mindent megtudni a huligánbandáról, hogy lenyűgözhessem.

-Maradj távol tőle, megvan ő egyedül is. Nem kellene többet idejönnöd miatta.-

-De...- tiltakozni akartam volna, de megint rácsapott a sisakomra. -Re... rendben, nem jövök többet ide.- 15 percem maradt, hogy 8-at mutasson az óra, így száguldoztam az úton, hogy még Thadot is ki tudjam tenni időben. 

Sosem gondoltam, hogy érezhetek ilyet egy másik srác iránt, de öröm volt megosztani vele az életem egyes pillanatait. Nem figyeltem a megvető pillantásokra, amikor megtudták, hogy egy fiúval randizom, szerintem nem probléma, hogy most egy lányt vagy egy fiút kedvelek. Addig minden rendben, amíg boldoggá tesz és akkor egy bizonyos személlyel fogok maradni.

A reggeli szél az arcomba csapódott, amin a jövőbe vetett hitem tükröződött. Minden visszatért a normális kerékvágásba, továbbra is hajtottam az orvosiért és most már nem csak a betegek meggyógyítása, hanem a családom és a társam támogatása is a célom volt.

Sajnálom Dr. Bunnakit, félek, hogy el kell hagynom a feléd irányuló érzéseimet, hogy egy rosszfiúval legyek.