-Suthep....- szólítom meg a férfit mellettem. Teljes hangerővel szólt a sziréna, gyorsan szállguldott az autó és az irányváltásoknál én is el-eldőltem, ezek mind csak ráerősítettek a fejfájásomra. Indulás előtt rátettek a hordágyra, hogy egyszerűbb legyen velem.
-Igen
Doktor Úr.- aggódva fordult hozzám. -Rövidesen beérünk a
kórházba.-
-Van
egy 30 éves férfi sérültünk.- zavart meg az egyik mentős hangja, amikor
beszélni akartam. Az autós rádión keresztül értesítette a balesetit az
érkezésünk miatt. -Az egyik szomszéd elmondása alapján a beteg beütötte a
fejét, amikor elesett és az eszméletét vesztette. Amikor megérkeztünk, már
magánál volt. Nyílt seb a homlok bal oldalán...-
Szomszéd?
Beütöttem a fejem, amikor elestem? Összeráncoltam a homlokom.
-Suthep...- szóltam neki megint, -Ki hívott ki?-
Megrázta
a fejét, -Nem tudom, meg kell kérdezni a diszpécsert. Annyit tudok, hogy
az egyik szomszéd, aki végig Önnel volt. Nem emlékszik?-
Természetesen
emlékszem, hogy is ne tudnék? De ő nem a szomszédom, hanem a gyilkos. -Amikor odaértetek, akkor láttátok az illetőt?-
-Nem,
egyedül volt, de ez kicsit különös.- Suthep, csak néhány évvel volt
fiatalabb nálam, gyanakodva nézett rám, -Történt valami?-
Elég
boldog vagyok, hogy valaki végre rájött, hogy valami nem stimmel, -Nem
ájultam el, megtámadtak.-
Suthep
szemei nagyra nyíltak -Komolyan mondja?-
Mivel
nem lakom messze a kórháztól, az út sem tartott sokáig, néhány perc alatt
megérkeztünk. Félbeszakították a beszélgetésünket, amikor a kocsi ajtaja
kinyílt. Suthep és a többi mentős sem vesztegette az idejét, hogy a baleseti
részlegre vigyenek. Az utána következő dolgok káoszba fulladtak. Gyorsan
bevittek az egyik vizsgálószobába és egy gyakornok rohant hozzám két nővérrel.
Becsuktam a szemem, nem bírtam már látni a tömeget.
-Bun
Professzor!- megpróbáltam kinyitni a szememet, amikor a gyakornok
megszólított, közben az egyik nővér felhúzta a pulóverem ujját, hogy vért
vegyen. -Professzor Úr, hall engem?-
-Hm...- válaszoltam csendesen. Elkezdett átvizsgálni tetőtől talpig és, amikor
megbizonyosodott arról, hogy nincs semmilyen halálos sérülésem, ami prioritást
élvezne, kérdőn felém fordult.
-Mi
történt?-
A
fejemet megtámasztottam a kezeimben, magammal vitatkozva, hogy el kellene-e
mondani a történetet vagy nem? De mivel az életem volt a tét, jobbnak láttam,
ha legalább egy valaki tudja, hogy nem baleset volt. Ebbe belegondolva viszont
biztosabb lettem, hogy az én támadóm ölhette meg Janejirát és ezt jobb volna
magamban tartani, amíg értesítem a rendőrséget. "Valaki megtámadott a
házamban és beleverte a földbe a fejem..."
Sokkosan
nézett rám, -A nővér azt mondta, hogy elesett és úgy verte be a fejét. Nem
az történt? Professzor, emlékszik az arcára?-
Megráztam
a fejem, majd be kellett csuknom a szememet a borzalmas kombináció miatt:
fejfájás és hányinger. A gyakornok belevilágított a szemembe, hogy
megbizonyosodjon, hogy a pupilláim megfelelően reagálnak.
-Hogy
érzi magát? Fejfájás? Émelygés? Homályos látás?-
-Erős
fájdalom és... hányinger is. Párszor már hánytam a mentőautóban.-
Bólintott, -Csinálnunk kell egy röntgent. Le is foglalom gyorsan, ha a személyzet
tudja, hogy Ön az, akkor elsőbbséget adnak, várjon egy kicsit.- ezután
gyorsan elhagyta a vizsgálót és értesítette a nővért, a szemeimmel követtem.
Per pillanat jobban féltem a támadómtól, mint a sérülésemtől. A tünetek alapján
fent állt a veszélye az intracerebrális vérzésnek*, ami miatt muszáj volt CT-t
végezni. Lehet, hogy egy kicsit bent kell maradnom a kórházban a kezelés miatt.
*Az
agyi érkatasztrófa, másik nevén stroke leggyakoribb fajtája, az agyban lévő
egyik véredény felrobban, a vér pedig a környező agyszövetekbe szivárog, ez
sejtelhalást és az érintett terület nem megfelelő működését eredményezi.
Itt
kellene maradnom és ha kipihentem magam, akkor megszüntetem a telefonos
elérhetőségem és találok egy másik utat, hogy elérjem M felügyelőt. A
legegyszerűbb lenne személyesen beszélni vele, ő az egyetlen talán, aki meg
tudná érteni a helyzetet.
-És ne gondold, hogy megbízhatsz a zsarukban.-
Visszaemlékeztem
erre a mondatra és kezdtem lassan megérteni...
***
Átszállítottak
egy csendes és hideg szobába, az egyetlen hangforrás a légkondi búgása volt. A
homlokomon lévő vágást összevarrták, a bal kezembe volt bevezetve a kanül. A CT
felvételek átnézése után beraktak az eredetileg a sebészetnek fenntartott
szobába. Szerencsére nem volt nyoma vérzésnek, csak pihennem kellett,
amennyiben nem fognak komplikációk fellépni. Megnyugodtam, hogy itt maradhatok,
hiszen a kórházban biztonságban voltam és senki sem fenyegethetett gyanútlanul.
Úgy
terveztem, hogy az egyik orvostól elkérem a telefonját, hogy kivitelezzem a
tervemet, még annak is utánanéztem, hogy miként kell felfüggesztenem a
telefonomat. A fejtámlánál lévő nővérhívó gombhoz nyúltam és már azon voltam,
hogy benyomjam, amikor kopogtak. Megugrottam a hirtelen zajra, az ajtó kinyílt
és megjelent mögötte egy ismerős, helyes férfi.
-Pert?- meg voltam lepődve. Ránéztem az órára, ami már éjfélt mutatott, -Mit
csinálsz itt?-
-Miért
ne lehetnék bent a legjobb barátommal a kórházban?- Pert kihúzta az ágy
alatti széket és leült. -Azt mondtam a nővérnek, hogy a családtagod
vagyok.-
-Komolyan,
honnan tudtad, hogy itt vagyok?- kérdeztem.
-Próbáltalak
hívni. El akartalak hívni inni az egyik barátom éttermébe. Igaz, utolsó
pillanatos lett volna este 11-kor, de nem értelek el. 5-ször vagy 6-szor
próbáltalak elérni, de nem vetted fel. Aggódni kezdtem és elmentem hozzád,
aztán találkoztam a házad előtt álló szomszédoddal, aki azt mondta, hogy elvitt
a mentő. Megijedtem és idesiettem.- Pert kisöpörte a hajamat a homlokom
elől és a sebet tanulmányozta. Lefagytam egy pillanatra, -Mi történt?
Mondd el.-
Itt
volt az esélyem. Ha elmondom neki, hogy mi történt, akkor ő tud majd segíteni.
Ha a gyanúsított tényleg a rendőrség védelmét élvezte, akkor azt ő sem fogja
tudni, hogy külsős segítséget kértem. Pert volt most az, akiben a legjobban
bíztam. -Hallottál a nőről, aki felakasztotta magát az egyik belvárosi
lakásban?-
-Igen,
már informáltak. A neten is olvastam a hírt. Te csinálod a boncolást,
igaz?- Pert elővette a telefonját és elkezdett valamit keresni benne, -A rendőrkapitány azt mondta ,hogy öngyilkosság volt, miután összeveszett
a barátjával. Erős depresszió, búcsúlevél. Mi volt még?-
-Mit
mondanak a hírek?- kivettem a telefont a kezéből. A főcím ez volt: 'Depressziós
középiskolai tanár felakasztotta magát az otthonában, miután szakított a
párjával'. A cikkben volt egy kép Janejira fehér lepedővel letakart
testéről, amikor a mentősök kivitték az épületből. Végigfutottam a szöveget, '...a
testet elszállították a kórházba azonosítani a halál pontos
körülményeit.' A cikk nem említette a gyilkosság lehetőségének
fennállását. M felügyelő ha hívott volna, hogy érdeklődjön a jelentésről, ami
tartalmazta az eredményeket, akkor azt mondhatta, hogy a gyanúm ellenére nem
tudnak foglalkozni a tettes kérdésével Janejira halálának valódi oka miatt.
Emiatt a gyilkos azt fogja gondolni, hogy sikeres volt a terve és könnyebb lesz
elfogni.
-Tulajdonképpen...- vettem egy nagy levegőt, ahogy előhívtam minden eseményt. Pert tekintete a
komolyról a sokkosra váltott, ahogy meséltem. Amikor elértem ahhoz a részhez,
hogy miként szereztem a fejsérülést, a fiatal ügyész káromkodott az orra alatt.
-Szent
Szar! Te aztán bajban vagy Bun.- Pert gyorsan kivett valamit a zsebéből és
odaadta. Egy kis fehér telefon volt, régebbi modell volt, mint ami neki volt,
zavarodva elvettem, -Tessék. Ha bármi történik, akkor hívj fel engem vagy
a rendőrséget. Meg van Ithipol Kapitány száma is.-
Ez
volt az, amit akartam, -Mindig két telefonnal a zsebedben
sétálgatsz?-
-Igen,
az egyik a lányok hajkurászása miatt van, nincs is szükségem rá igazán.- válaszolta Pert nemtörődöm stílusban.
-Gondolod,
hogy hívnom kellene a kapitányt? Tudni fogja, ha megteszem? Lehet, hogy nemcsak
szeme, hanem füle is van.- rájöttem, hogy teljes pánikban voltam.
Pert
pár pillanatig gondolkodott, aztán megszólalt, -Rendben, ide hallgass! Nem
kell semmit sem tenned, csak maradj nyugodt. Írd meg a boncolási jegyzőkönyvet,
ahogy akarja, én pedig keresek egy utat, hogy értesítsük a rendőrséget. Sok
kapcsolatom van a törvényhozásnál és egyéb körökben is. Nyomokat kell találnom,
de addig is elküldöm valamelyik emberemet, hogy megvédjen.- sosem láttam
Pertet ilyennek, kivéve, amikor dolgozott. Közelebb jött és átkarolta a
vállamat, -Nyugi, nem engedem meg senkinek, hogy bántson.-
-Sajnálom,
hogy ezzel zavartalak.- kicsivel könnyebbnek éreztem magam, hogy erről
beszélhettem. Annál csodálatosabb nincs is, mint a biztonságérzet. Pert
bólintott, mielőtt felkelt volna.
-Ez
élet-halál kérdés. Nem ülhetek tétlenül. Ha valami történik, azonnal szólj Bun,
rendben? Most megyek és keresek valaki megfelelőt a védelmedre.-
-Köszönöm
Pert.- igazán hálás voltam neki. Amint ennek vége lesz, hezitálás nélkül
meghívom egy hatalmas lakomára.
Nem
sokkal később, miután Pert elhagyta a szobát, egy fiatal nővér jött be
ellenőrizni a hőmérsékletemet és a vérnyomásomat. Megkértem, hogy kapcsolja le
a lámpát, mielőtt kiment. Most már csak egy apró fénysugár jött be a szobába a
folyosóról az ajtó alól, így láthattam a szobát is. Sikeresen blokkoltam a
telefonomat, ezután Pert telefonját tartva igyekeztem elaludni. A fejfájásom
lassacskán tűrhető lett, de így sem éreztem jobban magam. Biztos voltam, hogy
az éjjel lassan fog telni.
Egy
rezdülésre ébredtem később, az ajtó alól beszűrődő fényben láttam, hogy az óra
2:45-öt mutatott. Enyhén fájt még a fejem, de egyre jobb volt. Felültem,
zavartnak éreztem magam majdnem képtelen voltam megtartani az egyensúlyomat.
Egy papírdarab esett le a mellkasomról a lábamra...
A
szívverésem felgyorsult. Mi ez? Remegő kézzel felvettem alapot és lassan
kihajtogattam. Ugyanaz volt a kézírás.
Mondtam,
hogy ne mondd el senkinek. Nem szereted, ha kedves vagyok? Meg kell
fegyelmezzelek, úgyhogy mondj búcsút Mr. Ügyésznek.
Oh,
nem... a szívem kihagyott egy ütemet és megtelt félelemmel. Körbenéztem és
megláttam a kanapén egy alak vonalait. Gyorsan el kell tűnnöm innen és segítséget
hívni. Fel akartam kelni, de éreztem, hogy valami baj van. Minden erőm eltűnt
és a látásom homályos volt, álmos lettem. A legjobb igyekezetem ellenére sem
tudtam kiszállni az ágyból. A sziluett gyorsan odaért hozzám. Próbáltam
megnyomni a nővérhívót, de az árny elkapta a kezemet és a vállamnál fogja
lenyomott az ágyra. Megpróbáltam sikítani, de eltakarta a számat.
-Ha
nem akarsz meghalni, akkor csönd.- le voltam bénulva a félelemtől. Ugyanaz
a személy volt, aki a házamba is betört. Emlékeztem a hangjára és az elrejtett
arcára.
Mégis
miért akarok egy ilyen helyzetben aludni?! A tekintetemet levezettem a kanülre.
Ne mondd nekem, hogy...
-Csak,
hogy tudd, nem akartalak bántani, ez a te hibád.- láttam, hogy a szabad
keze a kanülhöz ért, a másikat elvette a számtól. Ezután kiesett valami a
zsebéből, egy fecskendő volt, benne valami áttetsző folyadék volt. Megragadta a
karom és megcsavarta, hogy rendesen elérje az alkaromban lévő katétert. A
számtalan sikertelen szabadulási kísérlet után befecskendezte az ismeretlen
anyagot a vénába.
A
szemhéjaim kezdtek elnehezülni. Nyugtató? Diazepam? Midazomal? Kezdtem
elveszteni az eszméletemet a szer hatása miatt.
-Van
egy titkod Doki, amit senki sem tud.- a férfi hangja távolról hallatszott, -De én ismerem és fel is fogom használni ellened.-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése