Besétáltam az osztályterembe egy győzelemittas mosollyal az arcomon, a diákok ámulattal néztek rám. Egyenesen az ablak melletti helyemre mentem és keresztbe tett lábbal helyet foglaltam. Vettem egy mély, büszke lélegzetet.
-Bun!- Whinn, az egyik osztálytársam hangosan kiáltva felült az asztalomra, -Francba Bun! Megcsináltad!-
Tettetett értetlenkedéssel fordultam felé, -Miről beszélsz Whinn?-
Nem ő volt az egyetlen körülöttem és hamarosan Poon, Thid és a csapat többi tagja is csatlakozott kiabálva. -Hogy csináltad?!-
-Ha nem tévedünk, fociztunk a vizsga előtt!-
-Mégis mikor volt időd tanulni?!-
Felemeltem a kezem, hogy
elcsendesítsem őket. -Srácok, nyugi van. Köszönöm a gratulációkat, nagyon
meghatott, de tényleg.- mondtam nekik ironikusan.
Folytatták az izgatott
csacsogást, amíg Ms. Phannee, az igazgató meg nem érkezett. A barátaim gyorsan
lenyugodtak és visszaültek a helyükre, mielőtt a nő dühös lett volna.
-Mindenki álljon
fel!- mondta Narmfo, a gyönyörű osztályfelelős. Minden diák összetette a
kezét üdvözlésképpen, Ms. Phannee pedig bólintott viszonzásként.
-Üdv mindenkinek.
Először is gratulálni szeretnék azoknak, akiknek elfogadták az egyetemi
jelentkezését.- rám pillantott -Különösen Ön, Mr. Bunnakit. Szép
munka. Ön az egyetlen idén, akit felvettek az orvosi egyetemre.-
A kellemetlen dicséretek
ellenére álltam a nő pillantását. Én és Ms. Phannee meglehetősen közel álltunk
egymáshoz, ugyanis rendszeresen látogattam az irodáját, hogy megrovást kapjak.
Egy olyan diák voltam, akit úgy lehetett leírni, mint problémás diák. Nem
tiszteltem a szabályokat, kihagytam az órákat, nem viseltem az egyenruhámat
megfelelően, ne is említsük, hogy gyakran keveredtem verekedésbe a diákokkal.
De annak ellenére, hogy volt
néhány hibám, senki sem tagadhatta a kitűnő iskolai eredményeimet. Szerettem
tanulni és még a sportóráktól is izgatott voltam. Szerettem az első lenni, aki
rájön egy bonyolult egyenlet megoldására. A végeredmény jobb is lehetett volna,
mivel a viselkedésem következtében mindig vontak le pontot, de mind ezek
ellenére is a legjobb tanuló voltam az osztályban és emiatt nem rúghattak ki a
magániskolából.
Ezzel a viselkedéssel képes
voltam elrejteni dolgokat és még különlegessé is tett. Úgy kell játszanom, mint
egy vezér és senki sem akart a magánéletemben vájkálni.
Az óra végén lebattyogtam a
lépcsőn a táskámmal a vállamon. A szüleimmel akartuk megünnepelni a hírt, már
csak a tudat, hogy bekerültem egy orvosi egyetemre, boldoggá tette őket.
Gondoljatok erre, mint egy bocsánatkérés apa, anya.
-Bun!- megálltam a
kiáltásra, de nem fordultam meg. Hallottam a közeledő lépteket, majd az illető
megragadta a csuklómat.
A szemem sarkából ránéztem, -Mi van?-
-Bun, sajnálom.- szorított a fogásán, én pedig megpróbáltam kihúzni a fogságából a kezem és
kiengedtem egy fáradt sóhajt. Szerencsére senki sem járt éppen arra. Tarr
volt a neve, egy diáktárs egy másik osztályból; a gyönyörű arcára mégis hidegen
tekintettem.
-Vége van Tarr.- mondtam szárazan, -Nincs semmi, amiért bocsánatot kellene kérned.-
-De én nem akarom, hogy vége legyen. Idióta voltam és ezt tudom. Jóvá teszek mindent. Megmondom a többieknek, hogy az csak egy rossz vicc volt.-
-Attól még nem fogom jobban érezni magam.- felé fordultam, a kezeimet a zsebembe süllyesztettem. Félrebiccentett fejjel néztem az ex-barátomat, -Csinálj, amit akarsz. Menj és kiabáld el az egész iskolának, hogy meleg vagyok. Hamarosan úgyis máshol fogok lakni, nem aggódom.-
Tarr lehajtotta a fejét, mérgében csak erősödött a szorítása a kezemen, -Nem gondolod, hogy szakítasz velem, mert meséltem valakinek kettőnkről. Én nem akarom eltitkolni.-
-Most arra gondolok, hogy mondtad, ki akarod javítani a hibád. Mindenkinek el akartad mondani korábban, mi a probléma? Most nem akarsz semmit se mondani?- közelebb hajoltam hozzá, -Vége van, Tarr.-
Mindig is próbáltam elrejteni
a szexuális beállítottságomat. Tarr és én egy évvel ezelőtt kezdtünk randizni.
Első kézből tudtam, hogy ő korábbról is érdeklődött irántam és csak akkor
kezdett közeledni, amikor itt kezdtem el tanulni. Ő volt az első elég bátor
fiú, aki elhívott randizni. Kedveltem a kurázsiját, úgyhogy titokban elkezdtünk
randizni, egészen 3 nappal ezelőttig. Nem értettem, hogy mi késztette arra,
hogy meséljen rólunk az osztálytársainak, ők pedig egyenesen hozzám jöttek,
hogy megkérdezzék igaz-e. Különös volt ugyan, de nem voltam mérges; közben
boldog is voltam, hogy így volt okom elhagyni őt. Nem szerettem, az igazat
megvallva sosem voltam szerelmes.
Én ugyan nem voltam dühös, de
az előttem lévőről nem mondhattam el ugyanezt. -Ne gondold, hogy mindenki
elől el fogod tudni rejteni az egyetemen. Néhány dolog elől el tudsz rejtőzni,
de ez elől nem.- mondta Tarr.
Hangosan felsóhajtottam, -Nem ez a probléma, ennek semmi köze hozzánk.- megfordultam és
otthagytam őt figyelemre sem méltatva. Tudtam, hogy ezzel fájdalmat okozok neki,
de egy fiú ilyen arccal biztosan hamar tud találni magának valaki mást.
Hamarosan megrendezik az év végi partit, mindenki itt hagyja az iskolát és új
kihívások elé néz. Eldöntöttem, hogy létrehozok egy új személyazonosságot
azzal, hogy orvostanhallgató leszek. Bunnakit, a rakoncátlan, káros hatású fiú
el fog tűnni és utat kell adnia egy új Bunnak, aki a nőkkel kavar.
Miért? Fel lehet tenni a
kérdést. Hát, a társadalom, amiben élünk, sokkal könnyebben elfogadja a
megszokott típusú kapcsolatokat, hát ezért.
Kiértem az iskola melletti
buszmegállóba és leültem a padra egy egyenruhás fiú mellé. Kinézetre azt
mondtam volna, hogy egyetemista. Bámultam rá pár pillanat erejéig, mielőtt a
forgalmat kezdtem volna el tanulmányozni, elmerengtem a múlton. Ezelőtt az iskola
előtt egy presztízses főiskolán tanultam és randiztam egy seniorral, de
katasztrófa volt. Hiába voltam jó tanuló, nem bírtam a folytonos kommenteket,
diszkriminációt és a diákok zaklatását, emiatt otthagytam azt és jöttem ide.
Miért...? Mert meleg vagyok.
Amikor randiztam egy fiúval, mindig nagyon komolyan vettem. De emiatt is a
földbe döngölt a társadalom és odadobtak a nőfalók csesztetésének. Az emberek
miatt lettem ilyen, emiatt rejtettem el a valódi személyiségemet mélyen
magamban. Ez csak egy trükk volt, és még a diplomáig és a felnőtté válásig is
fenntartottam. Ez egy jól elrejtett titok volt és néha már én sem tudtam, hogy
ki vagyok.
-Dr. Bun! Dr. Bun!- valaki rázogatni kezdett. Felébredtem és gyorsan kinyitottam a szemeimet, de a
fény olyan erős volt, hogy vissza is csuktam, felnyögve takartam el a kezeimmel
a szememet. -Dr. Bun, felébredt?- mondta valaki megkönnyebbülve.
Kényszeredetten felnyitottam
a szemeimet és vártam egy kicsit, hogy megszokjam a lámpából jövő fényt. A
nővér épp készült megmérni a pulzusom. Zavarodottan néztem rá, ahogy a
vérnyomásmérőt tartotta, -Mennyi az idő?-
-Hajnali 4 Doktor
Úr.- mondta, -Ellenőrizni jöttem Önt és láttam, hogy nagyon mélyen
alszik, túlságosan is; azt gondoltam, hogy leestek az értékei. Elnézést, hogy megijesztettem.-
-Oké.- a kezeimet a
fejemre tettem, olyan érzésem volt, mintha valamit elfelejtettem volna. A
fekete pulcsis férfi alakja ugrott fel. Bejött a szobámba, de a jelenet
részletei homályosak voltak, mint a köd. A bal karomban lévő kanülre néztem.
Álom lett volna? -Bejött éjjel valaki a szobámba?- kérdeztem a
nővért, miközben a vérnyomásomat ellenőrizte.
-Uhm... Nem láttam
senkit, mármint a családtagján kívül, az a magas, helyes férfi, aki este
meglátogatta.-
Biztosan Pertről beszélt,
hiszen említette, hogy úgy tudta kijátszani a beteglátogatást, hogy a
rokonomnak mondta magát, -Bárki más?-
-Nem láttam mást
errefelé. Van valami probléma?- a hónom alá tette a hőmérőt. Kiengedtem
egy megkönnyebbült sóhajt. Végül is nem volt szokatlan a rémálom ilyen
tapasztalatok után. A gyilkos amúgy sem lenne képes ide bejutni. A nővér
beállította az infúziót, valahogy deja vu-m lett ettől. A hőmérő jelzett és a
nővér megnézte a számot. -Nincs láza, pihenjen Doktor Úr. Dr. Surasak
reggel 8 körül fog jönni ellenőrizni Önt.-
-Rendben.- lecsuktam a szemhéjamat, egyre nehezebbnek éreztem őket. Dr. Surasak egy
sebészkollégám volt, elég közel álltunk egymáshoz. Megkértem a nővért, hogy
hagyja égve a lámpát, majd amilyen hamar távozott, Pert közelben lévő
telefonjáért nyúltam. Csendben feloldottam a képernyőzárat. Egy hirtelen jött,
gyenge érzés ment végig az elmémen, amitől megkönnyebbültem. Nem voltam Pert
fanja az iskolában, de most már mindketten felnőttünk és jó volt őt magam
mellett tudni. Jó barátok voltunk és gyakran kisegítettük egymást. Ha nem lett
volna hetero, akkor még belé is zúgtam volna. Megráztam a fejem, hogy
elhessegessem a felesleges gondolatokat. Nem Bunnakit, nem lehet. Vedd
figyelembe a karrieredet, a megítélésedet, a családod feléd támasztott reményeit
és a kegyetlen társadalmat! Nem engedhetek meg magamnak efféle kilengéseket egy
férfi miatt sem. A személyi boldogságom nem lényeges.
***
Surasak és egy gyakornok a
megbeszéltek szerint 8-kor jöttek a vizitre. Megengedték, hogy elhagyjam a
kórházat, mivel nem volt jele vérzésnek és az állapotom is megfelelően javult,
de azért Surasak két nap off-work pihenést írt elő. Egyből, amint elhagyták a
szobát tárcsáztam Pertet, hogy megérdeklődjem van e valami fejlemény az ügyben.
A száma a telefon névjegyzékébe Pert Készülék No.1-ként volt elmentve
Számtalan alkalommal
kicsörgött, de néma maradt, majd rányomtam a visszahívás gombra. Egyszer csak
megcsapott a felismerés. Hát persze, Pert úton van a munkába és vezet.
Már azon voltam, hogy 3-jára
is hívjam, amikor az ajtó kinyílt és Fai kukkantott be. A gyakornok csendben az
ágyamhoz sétált és ijedt arckifejezéssel nézett rám. -Bun!- könnyekben tört ki, -Mi történt? Hogy érzed magad?-
Abbahagytam a
híváspróbálkozásokat és mosollyal az arcomon fordultam felé. -Sokkal
jobban érzem magam.-
-Úgy meg voltam ijedve!
Csak ma reggel hallottam a hírt, hogy megtámadtak! Igaz ez? A rendőrség már
járt itt?- bombázott Fai a kérdéseivel én meg csak megfogtam a kezét és
próbáltam lenyugtatni.
-El fogom rendezni,
miután kikerültem a kórházból. Ne aggódj, tudod, hogy sok barátom van a
rendőrségnél.-
Lehajtotta a fejét az
összekulcsolt kezeinkre és enyhén elpirulva bólintott, -Tudok valamiben
segíteni?-
-Esetleg tudsz hívni
valakit, hogy vigyen haza?-
***
Már dél volt, de még mindig
nem tudtam elérni Pertet. Abbahagytam a csörgetést és betettem a táskámat az
autó csomagtartójába. Úgy döntöttem, hogy a biztonságom érdekében egy hotelben
maradok; nem bírtam otthon megmaradni, amíg a gyilkost le nem tartóztatják.
Fai Suthepet kérte meg, hogy
fuvarozzon engem haza, a szerencsémre pedig éppen szabad volt. Az első dolog
volt, amit csináltam otthon, hogy lezuhanyoztam és felöltöztem. Utána egy
táskába pakoltam a szükséges holmikat és lefoglaltam egy szobát, majd beültem
az autómba és elhajtottam.
Amilyen hamar kinyitottam a
szobám ajtaját, megcsapott a város egyetlen luxusszállodája szobájának édes
illata. Letettem a táskámat az asztalra és fáradtan rávetettem magam a
nagyméretű ágyra. A homlokomon lévő sérülés még mindig sajgott, de már nem volt
fejfájásom és hányingerem. Elővettem a fehér telefont és újratárcsáztam Pertet.
Ha már felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, akkor nincs miért aggódnom. De
számomra most elsődleges volt, hogy meghúzzam magam és folytassam tovább a
munkámat, amíg az elkövetőt le nem tartóztatják.
'A hívott szám átmenetileg
nem elérhető...'
Aggodalmasan összeráncoltam a
homlokomat. Talán a bíróságon van. Megint megpróbálom majd felhívni, ha
végeztem a munkával.
Lementem a lifttel a
recepcióra; az utca végén lévő vegyeskereskedésbe akartam menni. Besétáltam a
hotel elegáns előterébe, csak néhány ember lézengett ott, ránézésre turisták.
-Valakit elrabolni
manapság már könnyű.- csíptem el a beszélgetés részletét két alkalmazott
között. Nem fordítottam rá figyelmet, amíg a másik is meg nem szólalt:
-Igen. És az, hogy egy
ügyészről beszélünk csak még ijesztőbb. Úgy látszik, hogy a környék napról
napra veszélyesebb lesz.- Most mi van?! Megállítottam a rohanó lépteimet
és a pultnál álló két alkalmazott felé vittem az irányt. Amikor észrevettek
gyorsan elléptek egymástól pár lépéssel és felvették a profi mosolyukat. -Mit tehetünk Önért uram?-
-Miről beszéltetek az
előbb?- kérdeztem idegesen. Kicsit sokkosan néztek rám.
-Uhm... a legutóbbi
hírről beszéltünk uram.-
-Milyen hír?- kicsit
felemeltem a hangomat.
-Az, hogy elrabolták az
egyik kerületi ügyészt, kevesebb, mint egy órája jött a hír. Nemrégiben
találták meg az autóját nyitott ajtókkal az út felé és a tulajdonosának nyoma
sem volt.-
***
Egy hűvös szellő fújt végig a
4. emeleti teraszon; az égen egy felhő sem látszott. Lehajtott fejjel álltam, a
kezeimet a korláton nyugtattam- hegynyi érzelem dúlt bennem és ez több volt,
mint amit kezelni tudtam. Megragadtam a Perttől kapott telefont és megnyitottam
egy új oldalt a keresőben.
'Egy ügyész rejtélyes
eltűnése. Valószínűleg köze van egy folyamatban lévő ügyhöz.'
A cikk egyértelműen
megnevezte, hogy 'Songsak Ügyész' tűnt el. Hajnalban találták meg az autóját az
út mentén. Senki sem vett észre semmi gyanúsat a parkoló autóban, amíg ki nem
derült, hogy az Pertté volt. Nem jelent meg a bíróságon és senki sem látta
egész nap. Nem hittem a szemeimnek. Semmi köze nem volt ennek a jelenlegi
ügyeihez, azaz miattam tűnt el. Lehet, hogy a gyilkos hallotta, amikor
beszéltem vele, vagy Pert elkezdett mozgolódni és a támadó pontosan azt
csinálta, amivel figyelmeztetett.
Vajon tényleg csak egy álom
volt az éjjel?
Egy ideges morgás tört fel a
torkomból. Annyira csapdába esettnek éreztem magam, hogy mentem fel tudtam
volna robbanni az idegtől. Fel kellene adnom? Talán tényleg csak azt kellene
tennem, amit a gyilkos kért, mielőtt még valakinek baja lesz. Vagy magam kéne
hívnom a rendőrséget?
De jelen pillanatban senkiben
sem bízhattam meg. A támadó olyan valaki volt, akinek mindenhol van szeme és
füle, talán még bűntársa is van, aki a rendőrségen dolgozik. Lehet, hogy a
kapitány egyik embere az? Vagy egy nyomozó? Vagy a kapitány maga?
Többé már nem értettem semmit
se. Fekete függönnyel voltam körülvéve, ami teljesen bekerített és
ellehetetlenített a mozgástól és olyan lettem, mint egy olyan játékban lévő
bábú, amit az elkövető rendezett meg. Először is meg kellett írnom a boncolási
jegyzőkönyvet, amiben Janejira halálát öngyilkosságnak állítom be, hiába ment
ellen az életfilozófiámmal; el kellett tüntetnem a bizonyítékokat, amik a nő
meggyilkolására utaltak. De, amikor felvágtam a nyakát, ott egyértelműen
látszott, hogy a halálának köze sincs az öngyilkossághoz, azaz meg kellett
hamisítanom az előzetes jegyzőkönyvet, de még ott voltak a fotók is, említeni sem
kell, hogy ezeket is meg kellett változtatnom.
Több időre volt szükségem. A
boncolás még nem volt teljesen befejezve. A laboreredmények kimutathatták a
vérében drogok nyomait, az vizeletvizsgálat és a körme alatt talált vérminták
tesztjének eredményei még nem érkeztek meg. A legjobb az lett volna, ha a
gyilkos semmilyen nyomot nem hagyott maga után, sem testnedvet, de még egy
szőrszálat sem.
Cselekednem kellett. Mindig
is bíztam az ösztöneimben és most sem lesz másképp. Először a főgyanúsítottal
kellett kezdenem és szilárd bizonyítékot kellett ellene találnom, mielőtt a
többi szerettemet is bántani akarja.
***
Egy üzletház előtt álltam egy
belvárosi részen. Egy hatalmas felirat volt az épület oldalán: 'Privát
órák Tan Professzortól: Intenzív órák a középiskolai anyagból és egyetemi
felvételi előkészítő /Matematika/ Fizika/ Kémia/ Biológia/'
Már majdnem este 6 volt, az
egyenruhás diákok és mások jöttek ki az épületben. Elővettem a telefonomat és
megbizonyosodtam arról, hogy jó helyre jöttem, mielőtt bemegyek.
Tan Professzor, avagy
Weerapong Yodsungnem, 26 éves volt, biokémiából doktorált egy nagyon jó északi
egyetem Tudományi Szakán. Egy évvel ezelőtt nyitotta ezt a magánpraxisát és
ezzel az információval nem volt nehéz megtalálni. Janejira kartonjába Weerapongot
írtam, mint ex-barát, ő fedezte fel a testet és ez volt az, ami megerősítette a
gyanúmat. Egy, az óráiról szóló hirdetés jött szembe velem a Facebookon:
Professzor Tan különórái'- le volt írva benne a cím, ami végül idevezetett. Az
épület bejáratánál különálló diákcsoportok álltak és várták a szüleiket. A hely
túl nagy volt számára, hogy eligazodjon benne, bementem egy elszeparált,
üvegajtós szobába, ami az állt, hogy INFORMÁCIÓ.
-Segíthetek?- üdvözölt egy kedves hang a helyi akcentussal, rögtön azután, hogy kinyitottam
az ajtót. A hang tulajdonosára néztem, aki a papírhalmok sokasága mögül nézett
ki az asztalnál ülve.
-Uh....- próbáltam
meggyőző lenni, -Szeretnék néhány dolgot megérdeklődni az órákkal
kapcsolatban az unokahúgom kapcsán.-
-Rendben, melyik órák
érdeklik?-
-Miket tanít Tan
Professzor?-
-Biológia és
kémia.- válaszolta a nő édesen mosolyogva.
-Ha szeretnék
személyesen beszélni vele, akkor azt megtehetem?-
A mosolya kicsit halványult, -Tan Professzornak jelen pillanatba órája van, nagyjából 7-kor ér
véget.- A barátnője csak most halt meg, de ő már tanít, ez egyre és egyre
gyanúsabb.
-Köszönöm. Kérem mondja
meg neki, hogy valaki szeretne vele beszélni. Az út túloldalán fogok
várni.- kisétáltam a teremből és leültem egy padra néhány diák mellé.
Száraz szájjal néztem a kezemben lévő telefont és elképzeltem, hogy a legjobb
barátom lehet, hogy mostanra halott. Tudtam, hogy rizikós játékot játszom és
nem hoztam magammal semmiféle fegyvert, de az előnyömre fordíthattam ezt a
zsúfolt és hangos helyet, mint egy pajzs. Látni akartam az arcát és hallani a
hangját ennek a Tannak. Ha tényleg ő a gyilkos, akkor a jelenlétem egy kicsit
fel fogja kavarni, én pedig nem fogok csendben ülni és várni. Börtönbe fogom
juttatni és visszahozom Pertet.
Az az egy óra lassan telt el,
közben néztem a diákokat, hogy egyesével szép komótosan elhagyják az épületet
és annak környékét, egyedül egy fiatal lány maradt, aki a sarokban játszott a
laptopján. A falióra 7-et mutatott, hallottam a lépcső felől jövő egyre erősödő
zsibongást, aztán megláttam egy csapat diákot, akik a felső emeletek egyikéről
jöttek le. Ezek szerint Tan Professzor befejezte az óráját; felkeltem és a
lépcsőre néztem. Megláttam egy férfit, ahogy a diákok mögött baktat; magas volt
és egy fekete inget viselt egy farmerral. Magyarázott valamit a mellette lévő
lánynak és amikor leértek a földszintre, akkor a lány elköszönt. A férfi egy
mosollyal viszonozta és az üvegajtós szoba felé vette az irányt.
Készen álltam. A zsebeimbe
süllyesztettem a kezeimet és az üvegajtót bámultam. Tan Professzor kilépett az
ajtón és körbenézett, mintha meg akarna találni valaki, majd a pillantása
megállapodott rajtam. Egy enyhe meglepődöttséget véltem átsuhanni az arcán,
ahogy egymással szemben álltunk. Nincs okod a meglepettségre. A szám sarka
felfelé görbült kicsit, tényleg nem hittem most már, hogy rossz helyre jöttem.
Egyenesen felém sétált én
pedig néhány lépést hátráltam öntudatlanul a testfelépítése miatt. A
magasságával és a testi erejével passzolt a gyilkos profiljába, a jó
személyisége és kinézete bizonyos mértékben vonzóvá, de kissé félelmetessé
tette; mindene megvolt, hogy jó tanár legyen. "Beszélni akart velem
uram?" végre hallottam. Mély és erőteljes hangja volt, ami felkelthette a
teljes nézőközönség figyelmét, hogy érdeklődéssel hallgassák minden szavát.
Megpróbáltam összehasonlítani a támadóval... nehéz megmondani. A hang, amire
emlékeztem mélyebb volt, de a maszk mögüli beszéde tompított volt és így csak
annyit tudtam megállapítani, hogy a hangszíne hasonló volt a betolakodóéhoz. Az
idegen kinézetének részleteire az ember nehezen emlékszik vissza, főleg egy
zavaros helyzetben egy fejsérüléssel; még az is csoda volt, hogy emlékeztem a
történtekre. -Uram?- Tan megpróbált újra megszólítani, amikor csöndbe
burkolóztam.
Észhez tértem és felnéztem
rá, közben rájöttem, hogy pár évvel ugyan fiatalabb volt nálam, de magasabb, -Tan Professzor, igaz...?-
-Igen, én vagyok.- válaszolt Tan. Láttam, hogy a tekintete a homlokomon lévő vágásra vándorol, de
gyorsan elnézett onnan.
-Lenne pár kérdésem az
óráival kapcsolatban...- folytattam a játékomat, miközben alaposan
megfigyeltem a viselkedését. Bármi megszokottól eltérő szösszenet sem kerüli el
egy olyan törvényszéki orvos figyelmét, mint én. -Az unokahúgom orvosnak
szeretne tanulni, ezért szeretnék több dolgot megtudni a biológiaóráról, a
tanítási programról és hasonlók.-
Észrevettem néhány dolgot Tan
bal halántékán. A haj takarásában is láttam a vízálló sebtapaszt, amin egy kis
vér átlátszott, a seb körül pedig 3 négyzetcentiméteres területen húzódott egy
zúzódás. A körvonalai nem voltak nagyon élesek, hiszen az ilyenfajta sérülések
tompa tárgytól keletkeztek, még nagyon frissnek tűnt, nagyjából 24 órán belül
keletkezett. Az arcvizsgálódásom után az egész testét szemügyre vettem tetőtől
talpig más sérülések után kutatva. Ha voltak sérülések a végtagjain, akkor azok
keletkezhettek balesettől is, másrészről, ha hasonló területeken, mint a fej
vannak még nyomok, akkor az már származhatott dulakodásból. Minden más részén,
amit nem takart ruha, nem volt seb.
Nem emlékszem, hogy a
támadómnak volt fejsérülése.
-Biológiát hétfő, szerda
és péntek délutánonként tartok, illetve hétvégén. Az iskolában vannak tanórán
kívüli foglalkozások is. Én leginkább a főbb anyagokra fordítok figyelmet, amik
a vizsgán is előkerülnek, de ha előkészítőiskolába szeretne menni az unokahúga,
akkor speciális órákat is tarthatok neki, ami hangsúlyban van a COTMES
felvételi vizsgájával.- Tan az órájára nézett, mintha sietnie kellene
valahova. -Ha érdekli Önt, akkor vegye fel a kapcsolatot Pimmel, a titkár
abban a szobába.- mutatott az üvegajtó felé.
-Köszönöm.- továbbra is az arcát bámultam. Ha tényleg ő a gyilkos, akkor nagyon meggyőzően
alakít.
-Ha megbocsájt, nekem
most mennem kell.- Tan enyhén meghajolt bocsátkérésképpen és elment.
Megfordultam és követtem az alakját, amíg vissza nem fordult felém, mire
megijedtem.
-Ön egy...- kezdte, -..rendőr, nemde bár?- még életemben nem voltam ennyire összezavarodva. -Nemsokkal ezelőtt láttam Önt. A kabátján a TÖRVÉNYSZÉKI felirat volt.
Nyomozó esetleg?- Tan visszajött hozzám és egy kis lapot adott át, -Itt a névjegykártyám. Nyugodtan kereshet, tényleg tudni akarom, hogy Jane
öngyilkosságot követett-e el.- Ez megmagyarázza, hogy miért nézett rám
meglepetten először. Szomorúság volt az a kifejezés, amit láttam az arcán. Nem
tudtam megszólalni, azt sem tudtam, hogy mit mondjak neki. Most, hogy
találkoztam vele, csak még kaotikusabb lett a megoldás megtalálása. Elfogadtam
a kártyát. -Megkért a rendőrség, hogy ma menjek be. Meg akarják kérdezni,
hogy hol voltam Jane halálának idején. Vannak tanúim, hogy a barátaimmal voltam
akkor. Máskülönben én lennék a első számú gyanúsított.- mondta Tan, -Engem gyanúsít Jane meggyilkolásával?- Nem válaszoltam. A
fogaskerekek az agyamban igyekeztek feldolgozni a gondolataimat. Mégis mi
történik? -De ez titok, nemde?- szólalt meg Tan feszengve, -Ha
van bármi információ, amit megosztana velem, akkor fel tudna keresni, nyomozó?
Vagy, ha segítségre van szüksége, akkor készségesen állok a szolgálatára.
Kérem, most bocsásson meg, tényleg mennem kell.-
Még mindig fogtam a
névjegykártyát, amikor a férfi elhagyta az épületet. Úgy éreztem, mintha
elvesztem volna a labirintusban egy zsákutca miatt. Rossz ösvényt választottam?
Lehunytam a szemeimet, hogy visszaszerezzem az irányítást a testem felett. Ez
az egész olyan volt, mint egy puzzle, aminek a darabjai minden irányba el
voltak szórva és nekem el kellett kezdenem összeszedni a részeket, de messze
voltam a végétől, nagyon messze.
Továbbra is hittem, hogy
valami nem stimmel Tannal. Ha ő a tettes, akkor tudnia kellene, hogy ki vagyok,
de tetteti, hogy nem ismer. Követni fogom őt, tudni akarom, hogy hova megy
ilyen sietősen; talán találok valamit, ami bizonyítékként szolgálhat ellene, de
az is lehet, hogy megpróbál elmenekülni.
Nem sokkal később én is
elhagytam az épületet mögötte menve. A lemenő nap majdnem teljesen eltűnt és a
levegő is lehűlt. Körbe néztem a célpontomat keresve. Tan egy fekete autóhoz
ment, ami nem messze parkolt az épülettől. Megjegyeztem az autó kinézetét és a
rendszámot, mielőtt beszállta volna a saját autómba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése