Until We Meet Again 1.kötet-19.fejezet

 

Köszönöm

Amikor az óra 5-öt mutatott, minden elsőéves diák bemenekült a szúnyogok elől a verandáról a nappaliba. Áttolták a kanapét a szoba másik oldalára, hogy helyet csináljanak mindenki számára. Néhányan körben lefeküdtek, valakik olvastak, a többiek meg pihentek. 

Pharm az utóbbiba tartozott. Csak letette a papírjait és felvette a telefonját, majd küldött egy üzenetet a mostanában visszahúzódóbb társának.

-Mit csinálsz?- ManNow próbált odakukucskálni, de leütötték egy párnahuzattal.

-Csak két órája találkoztatok, de tényleg és már egymásnak küldözgettek üzeneteket.- nyomorgatta meg Team az alacsonyabbat csillogó szemekkel.

-Csak aggódom.- ráncolta össze a homlokát Pharm. Beírt valamit és többször is törölte, végül csak egy rövid szót küldött el.

-Történt valami?- kapta el ManNow a barátja karját. Amikor meglátta a fiú aggodalmas arckifejezését, ő is aggódni kezdett.

-Nem igazán, csak túlgondolom.- fordult mosolyogva Pharm a lány felé és felsóhajtott, egyik kezével megdörzsölte a bőrét.

'Nem tudom miért aggódom.'

***

Ph@rm : Gyerünk.

Dean elmosolyodott a Pharmtól kapott üzenet láttán. Gondolkozott, hogy kellene e beszélnie a közelgő vizsgáról, csak mert  neki is sok könyvet kellett olvasnia miatta. Aztán a telefont visszatette a táskába, amikor az autó befordult a ház ajtaja elé. Már csak az ereszre nézve is öntudatlanul a hideg rázta. 

A szürkészöld szemek előtt újra játszódott néhány jelenet, bizonyos mértékben nosztalgikus volt, de ritkán volt különbség a házbeli emlékek között.

***

-Az udvarig elég, ha hazakísérsz.-

-De ki szeretném fejezni a tiszteletemet a szüleidnek, hogy megismerjem őket.-

-Nem...- In megrázta a fejét.

-Rendben... Jó éjt.- lehajolt és gyengéd csókot nyomott a homlokára. 

-Érj haza biztonságban.- mondta In válaszként a Korn által az állára adott csókra.

Intouch besétált a kétemeletes, fehér cementházba. Az ablakokon lévő kékeszöld zsalugáterek nyitva voltak, hogy kiszellőzzön az egész ház. Hyala tető (üveg), fa oszlopok, ereszről lecsöpögő víz. A finom minták egyértelműen mutatták, hogy idős a ház.

Gyönyörű, ...de sivár.

Nyugodt, ...de nem üdvözölte az idegeneket szívesen.

***

-P'Dean- a fiú megijedt, amikor a húga és az öccse kitessékelték az autóból. Dean csak mosolygott, közben felébredt a kábulatból. A ház iránti érzések erősödtek benne egy olyan módon, ami nem feltétlenül volt jó.

A ház előtt egy középkorú nő üdvözölte őket, ki lehetett találni, hogy ő a házvezetőnő. Kedves ismerősként köszöntötte Dont és Delt, de nem lett volna helyes ugyanúgy tenni a legidősebb gyermekkel. A három fiatal követte befelé a házvezetőt. A dekoráció egyszerű volt. A legtöbb bútor és dísz antik darab volt, főleg fából. Dean érdeklődve körbenézett, amíg átsétált a két szobát elválasztó ajtón. A képek a fejében homályossá tette a fiú látátát.

A nappaliból nyíló kertben ült egy vékony alak, szemüveget viselve olvasott csendben. Az egykor hosszú, egyenes, sötét haja most kényelmesen rövid volt és fehér. Az arcát ráncok keretezték a korában kifolyólag, de az egyértelmű volt, hogy alig lehet több 60-nál.

-Nagymama.- rohant Del a nőhöz és átölelte. Az asszony meglepődve letette a könyvet és szélesen elmosolyodott, majd szoros ölelésbe vonta az unokáját. Arcon csókolták egymást, majd Don is odasétált és kis irigységgel ő is adott egy puszit.

-Jöttetek meglátogatni?-

-Hoztunk egy speciális vendéget. El akart jönni találkozni veled.- vonta fel a szemöldökét Don és bólintott az ajtó felé, ami miatt az idős nő odafordult.

A magas, jó felépítésű, szürkészöld szemű fiú egy helyben állva nézett rájuk. Az arcvonásai élesek voltak, kissé zavarban volt és hezitált, mintha nem tudná, hogy hogyan viselkedjen. Az asszony tágra nyitotta a szemeit, felemelte a kezét és a mellette álló unokáira nézett, akik szélesen mosolyogtak, bólintva hangsúlyozták, hogy mennyire elgondolkozott.

Dean a nőre nézett, akit olyan erősen látni akart. Annak ellenére, hogy az arckifejezése nem volt egyértelmű, de a szemei boldogságtól csillogtak.

-Dean...- a nagymamája hangja megremegett. -Dean... Dean, igaz?- ismételte a nő folyamatosan. Két kezét kinyújtotta a legidősebb gyerek felé, az arca közben könnyektől volt nedves.

Dean tett néhány lépést előre, hogy odamenjen hozzá. Lehajolt és átölelte a vékony testet, közben simogatta a hátát, hogy nyugtassa a remegést.

-Eljöttél hozzám a Nongjaiddal?- nosztalgiázva ölelte magához a fiút. -Hiányoztál, úgy hiányoztál.- Dean hátrébb hajolt, rásimított a nő arcára és szemeihez. Több, mint 10 évig nem tudta az igazságot, -Felnőttél ez idő alatt.- mondta szipogva. 

Dean összeszorította az állkapcsát szomorúságában. Leült a földre, aztán hosszú ideig hajolt a földre, hajlongva a nagymamája előtt. -Sajnálom... sajnálom, hogy nem jöttem többet.- megfogta a nő vékony bokáját, közben felforrósodtak a szemei. Visszatartotta  a könnyeit, de majdnem összeomlott, amikor a nagymamája gyengéden megsimogatta a fejét.

-Rendben van... Ne aggódj.- könnyek csorogtak az arcán. A nagymama remegő kezeivel megérintette az unokáját.

A szoba csendes volt a szipogó hangokat leszámítva. Az idős nő letörölte a könnyeiket egy zsebkendővel, közben folytatta az unokája fejének a simogatását, mialatt a lány a bátyjához fordult könnyezve. Don, érezve a szomorúságát, próbált elfordulni a másik irányba, hogy elrejtse a piros szemeit. 

-Megértem, nem vagyok mérges.- mosolyogva letörölte az unokája további könnyeit, emiatt a fiú szíve megremegett a megkínzottságában.

'Sajnálom, sajnálom... Tényleg nagyon sajnálom.'

Dean zavarodottan a nagymamájára nézett. És most hogyan mondja el? Hogyan kezelje? Megint el fogja pusztítani a nő szívét ezzel vagy..... 'Ph@rm : Gyerünk.' a telefonjában lévő üzenet a feladó ragyogó mosolyával felugrott előtte, az aggodalma kezdett feloldódni.

'Nem fontos...'

-Sok mindenről kell beszélnünk nagyi.- Dean határozottan tartotta a nő kezét.

-Nekem is van sok mondanivalóm neked Dean.- paskolta meg az unokája kézfejének a tetejét. -Gyere és ülj le, de először együnk és igyunk.- a nő megvárta, amíg az unokája felkel és leül mellé. Felnevetett, megtörölte a saját és unokája arcát és a szemeit. Mindketten félénkek voltak a helyzet miatt.

Don és Del kimentették magukat, hogy kint várjanak. Megbeszélték, hogy mivel a bátyjuk beszélni szeretett volna a nagymamájukkal, akkor engedik nekik, hogy maguk közt beszéljenek.

A 60 év körüli nő arca csupa mosoly volt. Sok történetet mesélt a fiúnak arról, például, amikor Dean fiatal volt és a nagymamája elvitte egy partira, ahol eltűnt a fiú.

-Nagymama, megértem, hogy nem szereted anyát.- ahogy kimondta, a nő rásimított az unokája szemére. -Az anyánk nagyon korán lett terhes, mikor még nem is végzett az iskolával.-

-Akkor nagyapád nagyon mérges volt, majdnem hagyta is a rendőrségnek, hogy letartóztassák az apád, amiért egy kiskorúval kezdett.- Dean vétett egy hibát. Hallotta, hogy a nagymamája az apjukkal veszekedett, azt emlegetve, hogy az anyjuk akarta mondhatni elcsábítani a férfit, de ő nem fordított neki a végletekig figyelmet. Az volt az egyetlen alkalom, hogy hallotta a nagymamájukat rosszat mondani a lányáról, az anyjukról. -Végül megszülettél és megengedtük nekik, hogy összeházasodjanak. Olyan büszke voltam és már akkor szerettem az unokáimat.-

Dean szája apró mosolyra húzódott. Odanyújtott neki vizet, amikor látta, hogy a nagymamája elfáradt a beszédben. Hirtelen felsóhajtott és ránézett a magával cipelt műanyag táskára. Úgyhogy elővette a dobozt, kinyitotta és nagymamájának adta. -Desszert.-

A lótuszlevél illata elterjedt a levegőben. A nagymamája nagy szemekkel a kis csomagolt édességekre nézett. Amikor kinyitotta az egyik csomagot, kiszélesedett a mosolya. -Már régóta nem láttam ilyet. Sokkal bonyolultabb ilyet használni csomagolásként.- az ujjával gyengéden megérintette a szirmot. Ahogy megérintette, visszaemlékezett a régi időkre. -Amikor... csináltam az édességeket, én is ezt használtam csomagolásként. Ismertem valakit... aki szerette...- lehunyta a szemeit, visszagondolt a csökönyös öccsére.

***

-Lótuszsziromba csomagolt desszertet szeretnék enni.-

Trükkös... olyan, mint a hagyma.

***

Anthika elvett egy darabot, elégedett volt az ízével, amit már olyan régen nem érzett. Majd a figyelme visszafordult az evésről. -Hol vetted őket? A készítőjük nagyon tehetséges. Finom, nagyon finom.-

Dean kibontott egy darabot és elmosolyodott, gyengéden megszorította a nő kezét.

-A szerelmem készítette őket.-

-Van párod, Dean?- az asszony meglepődött és izgatott lett, -Régóta már, sosem láttam az új generációt thai desszerteket csinálni. Hozd el a lányt, hadd találkozzak vele.- az egyik darabot nézte, hogy milyen aprólékosan van becsomagolva. 

-Nagymama...- a szürkészöld szemek komolyan néztek az idős nőre. -A szerelmem... egy fiú.-

Anthika megdermedt. Az édességet tartó keze remegni kezdett. Az öccsének bágyadt arca megjelent a szeme előtt. A nevetése, a mosolya. Az ígéret, hogy visszajön és együtt megeszik a finom vacsorát, amit a visszatértére előkészített. De minden összeomlott, amikor megkapta a hívást az apjától azon az esős napon...

***

[-Nong halott.-]

A telefon kiesett a kezéből éppúgy, ahogy a könnyek kicsordultak a szeméből.

A szeretett öccse megölte magát, mert tilos volt a szerelme...

...mert a szerelme azonos nemű volt.

***

-Hamarosan visszajövök.-

-Szeretlek.-

***

-Dean... én...- a nő hangja remegett. A könnyei végig csorogtak a kezein, az unokáját szorosan ölelte magához. A könnyei nem tudtak elállni. -Nem számít mi történik... ne bántsd magad. Ne tegyél semmit. Dean... én... könyörgöm neked.- kérte Anthika aggódva az unokáját. Nem lenne képes elviselni, ha még egy számára fontos személyt elveszítene. -Nem teheted!-

Dean összeszorította az állkapcsát. A piros szemeiben nőtt a kellemetlen érzések kavargása miatti nyomás.

-Ne félj. Higgy nekem.- a fiú hangja mélyen csengett, -Soha nem fogom megölni magam....- megfogta a nagymamája vállait, hogy a szemébe nézzen. -Ezúttal megvédem a szerelmemet. Senki sem fog meghalni. És apa... nem lehet olyan, mint akkor!-

-Dean...- Anthika kezdett magához térni. Az unokájának szavai rosszul hangzottak, -Nem értem... Mire gondolsz?-

Dean újra leült a földre. Most egyenes háttal ült, mielőtt lehajolt volna a nagymamája lábához. De ezúttal nem kért bocsánatot, mint az unokája, hanem, mint Korn, az előtte ülő nő öccsének a szerelmeként.

-Sajnálom, hogy nem védtem meg őt- a hangja ugyan remegett, de mégis tisztán érthető volt, amit mondott, -Bocsánat, amiért Intouch halálát előidéztem. Sajnálom, hogy elhagyott téged.-

-Dean, én ezt nem értem.- Anthika kezei remegtek, a szíve erősen vert, -Úgy beszélsz, mintha...-

A fiú felnézett egyenesen a nagymamája arcára. Amikor a tekintetük találkozott, a szemek mindenre választ adtak a szavak helyett is. A nő érezte a halvány emlékeket, ezt a pillantást... már nagyon régen nem látta. Csak akkor, amikor az öccse magával vitte, hogy találkozzanak.

A sötétszemű, éles arcvonású fiú mindent elutasított maga körül az öccse kivételével.

'Korn...'

-De... ez nem lehet... igaz... te Korn... vagy.- a fiú nagy kezeivel kinyúlt az idős nő felé és magához húzta, érezve a szívdobogását.

-Itt volt akkor. Azt mondta, hogy '-Sajnálom.-'

Anthika zavartnak érezte magát, ingatag testével előre dőlt.

-Nagymama!- Dean gyorsan felemelkedett, hogy támogassa a nagymamáját készen arra, hogy kiáltson valakinek segítségért, de megállt, amikor megrázta a nagymamáját, ő pedig válaszként megszorította a karját.

-Nem... semmi szükség. Rendben vagyok.-

-Nagymama...- a fiú kimerültnek érezte magát. Néha ellentmondást nem tűrően üldözte őt a múlt, sok embert bántva maga körül. Túl sok volt a fájdalmas dolog.

A szemei megint könnyezni kezdtek. Anthika az unokájára nézett, mintha nem hinne a szemének. A fiatal fiúnak a képe kúszott elé, aki szerette az öccsét, aztán kinyújtotta a kezét, hogy megérintse.

'Lehetséges lenne?' Anthika mélyen az unokája szemébe nézett. A benne lévő szenvedés, a zavar, a bánat és maga a látvány megdöbbentette. A fiú nagy keze remegett félelmében és bizonytalanságában. 

Az aggodalom, hogy nem lesz neki megbocsájtva...

-Fáradt vagy? Kínzó volt?- mégis milyen hosszú ideje kellett az unokájának ezekkel az érzésekkel élnie?

Megérintette az arcát végig a hajáig. Szipogott, amikor meglátta a halvány nyomot a fiú halántékán. -Nagyon fájdalmas... Dean?-

-Nagy... - Dean hangja elhaló volt -Nagymama... elhiszed?-

Az idős nő elmosolyodott -Az én unokám nem hazug.-

-Bo...- Dean felnézett és erőteljesen megdörzsölte az arcát, hogy eltüntesse a könnyeit, -Bocsánat...- összevonta a szemöldökét, -Sajnálom, hogy nem voltam képes megvédeni.-

-Miért kérsz bocsánatot... Azért történt az, mert ő választotta. Nem Korn hibája volt, egyáltalán nem.- megsimogatta az unokája kezét, mintha csak az öccsét nyugtatta volna.

'Senki hibája sem volt... mert mindent ő maga választott.'

Anthika mély levegőt vett. Soha nem gondolta volna vagy álmodott volna róla, hogy egy nap ez fogja érni 60 éves korában. A legidősebb unokájára pillantott, aki gyanakvóan figyelte őt, attól félve, hogy a nőnek szívrohama lehet bármelyik percben.

-Akkor Korn emlékei a tiédek, igaz?-

-A legtöbben Intouch szerepel és a család. De van néhány dolog, amire nem emlékszem.-

A nő lesütötte a szemeit, -Akkor... In...- nem volt kétsége afelől, hogy In egyszer vissza fog jönni valaki másként. Talán elég lesz...?

Dean elmosolyodott. Elfordult és felvette a desszertes dobozt és egy darabot a nagymamája kezébe tett. -In soha nem volt jó a főzésben. De soha nem felejti el P'Ahn képességeit.-

Anthika az unokája kezében lévő édességre nézett. Lassan a szájához emelte és egy mosoly formálódott az arcán.  A Chamungkud lótuszsziromba csomagolt látványa miatt a látása kissé elhomályosult, nem látott tisztán a könnyeitől.

-Köszönöm.- két kezével tartotta a desszertet és az arcát lehajtotta a remegő kezére. -Köszönöm, hogy még mindig szereted. Köszönöm, hogy újra megtaláltad. Köszönöm, nagyon hálás vagyok.-

Dean szívét megmelengette a nagyanyja. A nehéz lánc egy darabja fokozatosan lecsúszott, felszabadítva ezzel a mérhetetlen szomorúságot... mégis mintha a víz alatt fuldokolna.

***

-Senkinek a hibája és köszönöm, hogy szeretitek egymást.-

***

Dean kavargó érzések nézett a nagymamájára. Nem tudott  gondolkodni azon, hogy hogyan mutassa be a szerelmét. Megsimogatta az asszony vállát egy vékony mosollyal. -Nagyon jó a főzésben. Mindig mosolyog. Szeretni fogod.-

Anthika könnyek közt felnevetett és gyengéden megütögette az unokája karját. -Túl sokat dicsekszel. Aranyos?- nézett édesen az unokájára.

A fiú elővette a telefonját és megnyitotta a fotókat, hogy megmutassa a nagymamájának.  Néhány képet elmentett, beleértve azokat is, amiket még Del küldött neki.

Az idős asszony lassan görgette tovább a fotókat. Gyengéden megérintette a képen lévő fiú arcát, az öccse visszatért egy boldog személyként, mosolyogva és ragyogó szemekkel.

-Te perverz kölyök! Hány éves? Mennyi ideje randiztok?-

-Csak 19 éves és körülbelül 3-4 hónapja vagyunk együtt.- ha mindent el kellene mesélnie Pharmról, akkor egy egész nap is elmenne vele.

-Akkor... emlékszik a múltra?- a nő nem mert felnézni a kérdés feltevése közben.

-... Emlékszik, de nem annyira, mint én...- óvatosan megpaskolta a nagymamája kézfejét. -Ha ő készen áll, akkor elhozom és bemutatom.-

 Anthika bólinott, közben a szíve néha már-már kihagyott. Nem lettek volna képesek még találkozni egymással, de már csak a tudat miatt, hogy az öccse újra boldog a szerelmével, nem kérdezett többet. Folytatta a képek nézegetését és élvezettel nézte őket, amikor egyszer csak hirtelen megállt és elfordította a tekintetét.

-Deaannn!!- a fiú összeráncolta a homlokét értetlenségében. Rápillantott a telefonjára, hogy milyen kép volt a nő kezében. 'Mi történt?' Ledermedt, amikor meglátta. Az a kép volt, ahol a Nong a karjai közt aludt, azon az estén, amikor kimaradt estére. Elfelejtette!!! Teljesen megfeledkezett arról, hogy titokban készítette a képet.

-Huh...-

-Halott vagy!!! Mit tettél te vele?!- a nő azonnal leütötte az unokáját. -Még fiatal, nem egészen 20 éves!- a nő már kezdte is védeni azt, akivel még csak soha nem is találkozott.

-Várj, nagymama, ez....- az úszóklub elnöke helytelenül cselekedett akkor. Elhátrált és kerülte a nagymamája pillantását, amikor a tekintetük találkozott. 

-Nem! Ne lépd át a határaidat a szerelmednél!"-Anthika felállt, a tekintetét az unokájára szegezte.

Dean hirtelen megállt, elgondolkodott egy pillanatra, aztán kissé elmosolyodott és visszatért az asszonyhoz. Nem volt elfogadó, de nem is volt elutasító a paranccsal szemben. A csillogó szemű idős nő visszagondolt a 80-as évekre, hogy vajon az fiatal fiú a képen tudta e, hogy milyen jó lesz az unokája. Nem tudta valószínűleg. (Itt az unoka a másodunokatestvért jelenti, de a szerző unokaként hivatkozik Intouch, = a képen szereplő Pharm, szemszögéből Deanre)

'Ilyen volt az igazi Korn?'

-Álljunk meg. Ezek a mai gyerekek.- panaszkodott -Vedd le a kezed róla, ő még mindig egy gyerek.- nem tudta nem figyelmeztetni.

-Jó.- most viszont Deannek egyet kellett értenie a nővel. Mindketten egymást bámulták, amíg egy kis idő múlva ki nem tört belőlük a nevetés. Az asszony átölelte a fiú széles vállait és gyengéden megsimogatta a hátát, mielőtt odasúgta volna neki:

-Üdv újra.- ez mind Deannek és Kornnak is szólt.

***

Dean, Del és Don későig beszélgettek az idős asszonnyal. A boldog légkör megtöltötte azt a házat, amire a legidősebb unoka egyszer még azt gondolta, hogy hideg. Amikor az autójuk elhajtott a háztól, a nagymamájuk a ház előtt állt és addig maradt ott, amíg az unokái el nem tűntek a szeme elől. Dean az öreg aranygyűrűre nézett a kezében. A családi gyűrű... a nagymamájuk mondta Deannek, hogy a gyűrű a családban a legidősebb fiúról fiúra öröklődik. De a lánc megszakadt, amikor elvesztették Intouchot. Az asszony magánál tartotta, hogy átadja a fiúnak, mivel ő volt a legidősebb unokája. 

A fiú enyhén felsóhajtott beletéve az ingjének zsebébe a gyűrűt. Aztán elővette a telefonját megint, amire több üzenet is érkezett az órák alatt.

Ph@rm : Megyek haza. Addig tanultunk, amíg az agyunk leállt.

Dean mélyről jövően felnevetett. Begépelte a választ és lehunyta a szemeit, elnyomva az unalom érzését a mellkasában.

Dean : Hajrá. Ha átmész a vizsgán, adok majd jutalmat.

***

Már egy hét eltelt, mióta meglátogatta a nagymamáját. Dean még mindig nem mondott semmit sem Pharmnak a nőről, mivel az utolsó vizsga körüli idő elég stresszes volt mindenkinek. Miután a vizsga véget ér, újra úsznia kell. Ki akarta várni a megfelelő pillanatot, hogy mindent elmondjon neki és megadni a lehetőséget neki, hogy szeretne e találkozni a nagymamájával vagy nem.

Pharm azt mondta, még ha tudja is, hogy átmegy a vizsgán sem fog változtatni semmit. Dean számára az, hogy képes volt beszélni a nagymamájával és megnyitotta neki a szívét jó volt. De a Nong felé már nem volt akkor magabiztossága. Talán be fog indítani dolgokat, amik szomorúvá teszik. De nem számít milyen döntést fog hozni, ő tiszteletben fogja tartani.

Dean sóhajtva átlapozta a kezében a könyvet, aztán a Közgazdaságtudományi Kar épületére nézett, ami teljes csöndben volt, mivel néhány vizsga már a karon a végéhez közeledett, ráadásul vasárnap karácsony van. Az úszóklub elnökének befejeződtek a vizsgái két nappal ezelőtt. Meg szerette volna várni a Nongját a kar előtt anélkül, hogy szólt volna neki.

A diákok letették a tollakat, amikor a tanár közölte velük, hogy vége. Most már majdnem 5 óra volt este és mindenki éhes volt. Team ült és a kezét a halántékára tette megkönnyebbülve, de rá több várt, mivel a következő kedden úszóversenye lesz.

-Team, siess és menjünk pihenni.- sétált Pharm közelebb, amikor látta, hogy a barátja mindjárt alszik.

A három barát összegyűlt és követték a többieket kifelé a teremből. Mindenki az újévről beszélt és, hogy hova mennek. De amilyen hamar kiléptek az épületből, a többi diák elég nagy hangzavart keltett és feléjük fordította a három barát a figyelmüket, hogy megnézzék mi történt.

-Hohoho, nem rossz.- cukkolta Team és a könyökével megbökte a mellette álló barátját.

-Várj egy percet... P'Dean!- a csoport előtti kőasztalnál ült és olvasott egyedül egy ismerős alak. A szürkészöld szemek felpillantottak, amikor hallotta a hívást. Kissé elmosolyodott, becsukta a könyvet és az egy helyben álló Nonghoz sétált.

-Véget ért a vizsga?-

-Miért... jöttél?-

-Jöttem, hogy felvegyelek és elmenjünk megnézni a karácsonyi fényeket.-

A barátaitól jövő hurrogás miatt Pharm elpirult. Teamhez fordult, aki a központi figurája volt a cukkolásnak. Team elmosolyodott és sietett elbújni ManNow háta mögé szégyentelenül.

-De... egyenruhában vagyok.- nézett magán végig tetőtől talpig.

Dean csettintett a nyelvével és lejjebb hajolt, hogy a másiknak suttoghasson, -Már hoztam ruhákat neked.-

-Hmm.- Pharm tágra nyitotta a szemeit. 'Várjunk, te hoztál nekem váltóruhát? De hogyan P'?'

Az idősebb átadott neki egy papírzacskót, amiben összehajtogatott ruhák voltak. A zavartság még mindig a fejében volt, amikor a mosdóba sietett. Ahogy a fiú eltűnt a mellékhelyiségben, Team azonnal az úszóklub elnökéhez sietett.

-P'Dean, verseny kedden, igaz?- Dean felvonta a szemöldökét a juniorra nézve olyan arckifejezést vágva, amivel mindig megijesztette a klubtagokat.

-És?-

-Ha nem mész haza pihenni előtte, akkor nem lesz elég erőd... juj!- kiáltott fel Team, ahogyan megfogta a homlokát.

-Majd visszamegyek pihenni. Ha dühös lennél és gyakorolni akarnál, akkor szólj Ai Winnek, hogy versenyezzen veled.-

Az elsőéves megvakarta a fejét, a szemeit és a füleit. -Nem akarom P'. P'Win nagyon erős, nagyon jó időt állított fel.- Team ijedt volt. A klubban, akik ezer méteren versenyeztek, köztük természetesen P'Winnek volt a legjobb ideje és el volt kényelmesedve az idejével, nem fojtotta el a többieket.

 Az idősebb megrázta a fejét, amikor a junior elköszönt tőle és elsőként távozott. Ült és várt egy darabig és a Nong hamarosan meg is jelent, mintha csak arra várt volna, hogy a barátja eltűnjön.

-P', ezek tényleg az én ruháim. Honnan szerezted őket?- nézett rá a kedvenc pólójára és kabátjára, hozzá a kedvenc farmerje. 

Dean felemelte a szobakulcsot és meglengette előtte.

-He? P', bementél a szobámban?!-

-De már megkaptam a beleegyezést.- mosolyodott el Dean, -Délután anyukád hívott és ebből adódóan szerettem volna kérni a beleegyezését, hogy elhozzalak ma egy sétára. Miután beszéltünk, anyukád mondta nekem, hogy menjek és hozzak el ruhákat a szobádból, hogy ne veszítsünk időt. És a szettet anyukád és Phoom segített kiválasztani.-

-Phoom is?- a fiatal fiú hitetlenkedő arcot vágott. Az öccse olyan hülye tud lenni, hogy abba P'Dean bele tudna halni.

-Talán, mert látott engem és anyukádat sokáig beszélgetni, nem bírta a végén megállni és ő maga választott.- minél többet gondolt az öccse dühös arckifejezésére, annál jobban szórakoztatta a fiatalabbat. Attól függetlenül, hogy az öccse panaszkodott, mégis komolyan választott a bátyja számára.

-Hm...- Deant hallgatva kezdte hiányolni az anyját és a testvérét. -Hogyan tudott téged anya felhívni P'Dean?- kezdte érezni, hogy valami nem stimmel.

Dean megvonta a vállát válasz nélkül és a Közgazdaságtudományi Kar parkolójához sétáltak.

-P'Deaannnn!!!! Akkor anya honnan tudta, hogy van kulcsod a szobámhoz?- elvörösödött, -Akkor miért hívtad anyát?- anyás -Mégis mióta?-

Amikor megérkeztek az autóhoz, az idősebb elvette a fiatalabb kezéből a kocsikulcsot, ami miatt Pharm összezavarodott.

-Az autód....- a jármű tulajdonosa beült az anyósülésre. Az arca tele volt kérdésekkel és kábult volt, amíg Dean nem bírta tovább türtőztetni magát és erőteljes csókot nyomott a szerelme halántékára.

-Hey, ne változtasd meg a témát!- PHarm jobban elvörösödött, amikor a másik megragadta és megcsókolta. Minden nappal egyre jobban kezdte azt érezni, hogy kihasználják.

-Az autómat az apartmanodnál hagytam. Ha azzal jövök, akkor külön kellene hazamennünk.- Dean beállította a vezetőülést, közben Pharm lebiggyesztette a száját. Igen, nem voltak elég hosszú végtagjai, hogy elérje a célját.

-Gondolom az öcsém volt.- panaszkodott Pharm halkan, de az autóban csönd volt, így P'Dean meghallotta. A szürkészöld, csillogó szemek a mellette ülőre pillantottak.

-Az üzlet alapelve, hogy valamit adnod kell cserébe, ha akarsz tőlem információkat, szóval... mit fogok kapni érte?-

Amikor Pharm ebbe belegondolt a furcsa kérdésbe, elkezdett agyalni a P'Dean által feltett kérdés rizikóin. A százaléki aránya annak, hogy ő ebben fog nyerni elég alacsony volt, de a kíváncsisága előre hajtotta. De mit adhatna cserébe?

-Kérlek, először adj hitelt.- nyitotta meg azonnal a hitel megoldását, még csak nemrég tanulta és emlékezett rá.

Dean felvonta a szemöldökét -Törlesztési időszak?-

-Legyen hosszútávú.- próbált Pharm visszaemlékezni a vizsga ezen részére, de teljesen elfeledkezett arról, hogy a harmadéves a Managment Karról már tanulta ezt.

Az idősebb csettintett a nyelvével és irányba fordította a kormánykereket. -Ha hosszútáv, akkor magas a rizikója az adósságnak. Mi a garancia?- a fiatalabb ügyetlenül meglökte a másikat. Pharm P'Deanre nézett, aki boldogan mosolygott és ez kezdte sejtetni, hogy az információ nem lesz olcsó.

-Akkor használd fel a szerelmi helyzetedet..."-

Dean majdnem megállt. Beharapta egy kissé a száját, hogy türelmet gyakoroljon és ne ugorjon egyből a szerelmére a Sukhumvit Út kellős közepén haladva. Napról napra Pharm egyre ördögibb lett öntudatlanul.

-Rendben, a garancia elfogadható. Szóval én vagyok a hitelező és te vagy az adós.- az autóban kényelmesen végig tudott nézni a fiatalabban. -Hosszútávú hitel, hosszú beváltási időtartam. És havi részletfizetés. Megegyeztünk!-

Váratlan volt, hogy a fiatal fiú beleegyezik. De miért is kell adósnak lenni emiatt és havonta fizetni?

-Nem oké? Akkor hetente is fizethetsz. Megegyeztünk vagy nem?-

Pharmnak át kellett lépnie a hátrányán, -Havonta, nem pedig hetente.-

Az idősebb boldogan elmosolyodott, kinyújtotta a kezét és megsimogatta a Nongja fejét.

-Minden hónap, na és akkor most egyeztünk meg.-

Pharm bólintott, aztán nagyra nyitotta a száját, -P'Deeaaannnn!!!!- megint behúzták a csőbe.

***

Az ég teljesen sötétbe fordult, a fények fel voltak kapcsolta a Ratchaprasong előtt, fényes volt és gyönyörű, körülötte sok ember. Miután találtak parkolóhelyet, órákon keresztül elvoltak. Pharm választott valami ehetőt és rábeszélte Deant, hogy menjenek megnézni a sárga fényekkel feldíszített 3 nagy fát. De amikor szemben találták magukat egy hatalmas tömeggel, kérte, hogy forduljanak vissza.

-Túl sok ember.- Dean átkarolta a fiatalabbat, hogy segítsen neki elkerülni a többi emberrel való ütközést. A fények szépek voltak, de a tömeg már kevésbé. Addig folytatták az útjukat, amíg meg nem rekedtek egy alagútban, ahol sokan megálltak fényképeket készíteni. Dean a mellette álló felé fordult, amikor meghúzták az ingjét. Pharm próbálta a kezének rángatásával felhívni az idősebb figyelmét a kezére, amiben a telefonját tartotta, hogy ők is csináljanak képet.

-P', mi is, kérlek.- az idősebbnek hosszabb keze volt a telefont tartani. Közelebb hajolt a fejével Pharmhoz és a vicces légkör miatt elfeledkezett a dolgokról.

Ragyogó szemekkel néztek a kamerába, mögöttük a fények gyönyörűek voltak. Dean a képernyőre nézett. Pharm nem volt tudatában annak, hogy Dean még mindig nem készítette el a képet, egészen addig, amíg a tekintetük nem találkozott a képernyőn keresztül. A fiatalabb szíve ok nélkül megremegett. A szíve gyors táncba kezdett és a vére gyorsabban kezdett áramlani. A fiatalabb mély levegőt vett, nem mert elnézni, csak bámult a másikra. Pharm 1-től 10-ig számolt. Miért kellene félénknek lennie? Miért kellene, ha az a személy, aki őt nézi az P'Dean?

P'Dean a szerelme...

A félénk fiú nem lenne képes a másik kezét tartani nyilvános helyen, vörös arccal és fülekkel. Inkább beleugrana a párnájába, megőrül, ha P'Deanről van szó, ez így nem helyes. Végül megpróbálta elnyomni a remegését, fokozatosan fordult a mellette állóhoz.

-P'... Dean?- a szemei megrebbentek a félénkségében. Elvörösödve nézett a párjára.

Az idősebb türelmét, mintha ollóval vágták volna el. Halkan elkáromkodta magát, megfeledkezve a helyről és a körülöttük lévő emberekről lejjebb hajolt és a száját a másikéhoz illesztette gyengéden, óvatosan.

Édes és puha... mindkettőjük szíve felmelegedett.

Egy apró sikkantás kiszökött a fiatalabból, elfeledkezve arról, hogy meg kéne szakítani a csókot.  Pharm felemelte a kezét és elzárta a száját és teljesen elrejtette az arcát Dean mögött. Mindketten halálosan félénkek és zavartak voltak. Dean titokban bocsánatot kért a szívében. Aztán meghajolt és elnézést kért a körülöttük lévő emberektől.

-Pharm- Dean próbálta megragadni a fiatalabbat, de ő kitért előle és átölelte az idősebb derekét hátulról. -Nong Pharm.- az idősebb jól elszórakozott, hiába nem tudta elkapni a másikat, hiszen nem akarta, majd rácsodálkozott, hogy mennyire lehet félénk.

Felsóhajtott és megfogta a fiatalabb kezeit és teljesen körbe vezette a dereka körül őket, így teljes lett a hátulról jövő ölelés, a látványt sok járókelő megmosolyogta.

-P'Deaannnnn!!!!- sikította Pharm. Nem volt képes Deanre nézni, de az idősebb tudta, olyan kínosan érezte magát a másik, hogy csak egy nagy, sötét lyukat szeretett volna ahová beleugorhatna. 

-Rejtsd el az arcod belém nyugodtan. Senki sem fogja akkor látni az arcodat.- jó hangulatban felnevetett az idősebb, közben erősen tartotta a fiatalabb kezeit.

-Huhhh- panaszkodott Pharm, de azért beletemette az arcát P'Dean hátába, aztán jött rá, hogy P'Dean milyen boldognak nézett ki, végig mosolygott, amikor Pharm végre engedte, hogy az idősebbel keresztül menjenek a nevető emberek forgatagán.

-Pharm.- szólt a mély hangján a fiatalabbhoz, amikor kiértek a katasztrofális alagútból. A fiatalabb lassan felemelte a fejét és P'Deanre nézett. A szürkészöld szemeket pásztázta, amik kitűntek az éjszakai fényekben és nem akarta elengedni a tekintetét.  P'Dean halványan elmosolyodott. A fiatalabb a senior nagy kezének az érintéséből lágyságot, melegséget és biztonságot érzett.

-Boldog karácsonyt.-

Pharm próbált visszamosolyogni, -Boldog karácsonyt neked is.-

-Lassan újév, menjünk és fejezzük ki a tiszteletünket Buddhának együtt.- a fiatalabb Deanre pillantott.

-... és adjunk tiszteletet a szülőknek is.-

Dean megszorította az apró kezet. Pharm csendesen behunyta a szemeit, mielőtt újra kinyitotta volna őket. A Nong válasza világos volt, nem volt benne habozás. -És fejezzük ki a tiszteletünket a te szüleidnek is, P'Dean.-

'Köszönöm, hogy visszajöttél.'

'Köszönöm, hogy szeretsz.'

'Köszönöm, hogy találkoztunk.'