Ismétlődés
-Apa- ez az egy szó csöndessé tette a légkört. Krit az apja és a fiú közt járatta a
tekintetét, aki a szoba közepén az unokaöccsét ölelte hitetlenkedő
tekintettel.
Ahogyan otthon megtudta, hogy Pharm épségben megkerült, megkönnyebbültségében lerogyott a földre, édesapja pedig jelzett neki, hogy vigye el őt hozzájuk. Először senki sem hitt neki, azt gondolták, hogy képzelődik, de a magabiztos pillantása végett feladták és elhozták az autóval. Az úton Sin elmagyarázta nekik, hogy miként kezdett Korn és In után kutakodni, úgy hangzott, mint egy tündérmese... de ahogyan meglátták a két fiút a szobában, mindenre választ kaptak.
Krit
érezte, hogy a magas, napbarnított bőrű fiú a bátyja... P'Korn.
-Nem
akarom.- Pharm hangja miatt mindenki kezdte átérezni az érzéseit. A fiú
egész testében remegett. A múltból és a jelenből feltoluló képek teljesen
összezavarták. A szemei nagyra nyíltak, ahogyan meglátta a kerekesszékben ülő
férfit.
-Undorító!-
-Idióta vagy!-
-Nem
akarom!!! Tűnj el, kifelé!!!-
-Pharm!- Dean igyekezett lefogni a Nongot, aki erősen küzdött ellene. -Pharm, itt
vagyok. Nézz a szemembe, Pharm!- a junior a feldagadt, piros szemeivel
ránézett az előtte álló szerelmére, de megrázta a fejét és zokogva kapkodott a
levegő után.
-Az
a férfi... fegyver... Mondtam, hogy nem akarom. Nem akarom többet
látni!!!-
A
piros vér és az erőtlen test... nem akarta még egyszer látni, többet már nem.
Dean
szorosan átölelte a Nongot, annak ellenére, hogy a mellkasán lévő vérző sebeket
nyomta, nem érdekelte. Attól félt, hogy ha most elengedi a fiatalabb kezét,
akkor soha nem fog többé visszatérni hozzá. -Elég, vége.- egy csókot
nyomott a párja halántékára, -Nincs fegyver se semmi más, nyugalom... jó
fiú.- próbálta megnyugtatni a fiatalabbat és a hátát simogatta, de
ahelyett, hogy megnyugodott volna, a Nong nagyon nagy erővel ellökte magától.
-Ne
gyere a közelembe.- szinte a falig hátrált. Pharm légzése nehézkes volt,
olyan érzése volt, mintha haldokolna. Az előtte lévő kanapéra nézett és
hirtelen a múltbeli jelenet felülkerekedett rajta, ahogy a magas fiú vérbe
fagyva fekszik a földön. -Nem!! P'Korn!! Ne hagyj el P'Korn!!- a
fejét fogva hangosan felsikoltott, mielőtt összerogyott volna a földön. Az
idősebb sietve elkapta a fehér arcú fiút.
-Pharm!!- az édesanyja, aki azelőtt szállt le a repülőről, hogy a lakáshoz siettek volna,
meglepett volt, amikor Sin elmagyarázta neki a történetet. Egyszerűen nem hitte
el, de tudta, hogy a fia 'betegségének' tünetei egyértelműen nem voltak
normálisak. Letörölte a könnyeit és az idősebb fiához akart menni, hogy
átölelje. 'Mégis mióta kezdett ezekről a dolgokról álmodni? Mennyi
ideje szenvedsz tőlük Pharm?'
De
mielőtt a fiához indulhatott volna, a férfi megragadta a felkarjánál fogva, -P'Krit?-
-Intouch- a férfi közelebb sétált hozzájuk, de meg kellett állnia félúton, mert a két
fiatal rettegéssel teli szemekkel meredt rá. -Senki sem akar elválasztani
titeket újra.- leguggolt az unokaöccséhez, -Apa nagyon szomorú volt,
tudod?- amikor látta, hogy a két fiú figyelt rá, folytatta, -Ezt a
szobát... nem is, az egész épületet megvette apa.- Krit rájuk mosolygott, -Minden nap kitakarították a lakást és mindent helyreállítottak, ami a 30
év alatt tönkrement.- körbemutatott a helyiségben. El akarta mondani az
apja szemszögéből, hogy ő mennyire szenvedett. -A fémdobozban lévő
dolgok... apa mindent megtartott.- mondta, miközben a különös, szürkészöld
szempárt figyelte.
Aznap
az édesapja vette fel a kulcsot a vértócsából és a kezében tartva könnyes
szemekkel figyelte a belenyomott monogramokat.
-Szeretlek...
és mindig is hiányoztál P'Korn...- a meleg könnyek kicsordultak a férfi
szemeiből. Dean az idős férfire vezette a tekintetét, a szíve megugrott, amikor
meglátta a könnyáztatta arcát.... az apja nagyon vékony lett. Az a férfi, aki
mindig olyan arrogáns volt, most ott ült előtte gyengén. -Intouch...- Krit az unokaöccsére nézett, akinek a szemeibe látszódott az félelem, -A
te apád is nagyon szomorú volt.- a fiatal fiú folytatta a sírást, miközben
a szerelme pólóját szorította. Az 'apa' szóra a szíve gyorsabban kezdett verni.
-Apukád nagyon sírt...- a férfi a távoli múltban kalandozott; mindig
emlékezett azokra az időkre, nem tudott elfeledkezni róla.
***
Miután
egyeztettek a rendőrséggel és feltakarították a helyszínt, a két fiú élettelen
testét megtisztították és kisminkelték őket úgy, mintha csak aludnának. Mindkét
család siettette a temetést, mert egyikőjük sem bírta elviselni a veszteség
érzését.
-Hadd
csináljam én...- mondta In apja reszelős hangon. Mellette állt a lány
piros szemekkel. Édesanyja nem tudott melléjük állni, nem birkózott meg a
bánattal és összeesett. -A koporsójuk legyen egymás mellett a
temetésen.- mondta In apja, miközben a könnyei szakadatlanul
folytak.
Elszakította
a gyermekét a szerelmétől és ez volt az ok, ami a fia elvesztéséhez vezetett.
Legalább most tenni akart értük, még ha késő is volt már.
Az
összetört szívű családoknak nem volt ellenvetésük a felvetés ellen. Mielőtt a
két fiú testét a koporsókba helyezték volna, In apja végtelen szeretettel
simított végig fia arcán, aztán lehajolt hozzá és még egy utolsó alkalommal
csókot hintett a homlokára.
...A
fia, akire olyan sokáig vártak...
...És
most a gyermeke úgy fekszik ott, mintha csak aludna...
-Lehet,
hogy nem voltam jó apa...- felvette a piros fonalat és óvatosan a fia
csuklójára kötötte -...de szeretlek, mindennél jobban...- miután
megbizonyosodott, hogy a fonál nem fog kioldódni, a madzag másik végét az
idősebb fiú testéhez vitte. Végignézett rajta, aki úgy szerette a fiát.
Visszanyelte a sírását és az idősebb fiú apjának nyújtotta a fonalat, aki
felemelve Korn hideg kezét, rákötötte a madzagot a csuklójára. -A vörös
fonal miatt újra találkozni fogtok.- mondta lassan és elhalón. -Nem
lehettetek együtt ebben az életben, de a következőben talán, könyörgöm, hogy
újra találjatok egymása.- a férfi lehet, hogy nem tett sok mindent, de a
tőle telhető legjobbat megtette most. "A Nongot rád hagyom, hogy vigyázz
rá Korn. Óvd őt..."
'Édesapádra
is vigyázz...'
***
-Apa...
apa...- Pharm úgy érezte, mintha visszatért volna, nem folytak már a
könnyei, de ha lehetett volna, akkor a szemeiből vér csorgott volna már.
Intouch szíve sírt, éppúgy, mint az őt ölelő fiúé.
Dean
tudta, hogy a benne lévő személy tombolt és átkozta magát. Szidta magát, mert
feladta a küzdelmet és ezzel rossz dolgokat idézett elő, bűntudatot keltve
mindenkiben. Az akkor elkövetett bűnök pedig visszahozták őket, hogy szenvedjenek
és emlékezzenek rájuk.
Az
öngyilkosság nem volt megoldás, csak egy önző megfutamodás.
Krit
letörölte a könnyeit. Amikor megtudták, hogy Korn meghalt, Kann annyira mérges
volt, hogy nem is akart az apjukkal találkozni többet, hónapokon keresztül a
szobájába zárkózva sírt, a végén pedig elköltözött Amerikába tanulni és ott
találkozott Pharm édesanyjával.
***
-P'Kirt, megszültetett a gyerekem!-
Aznap,
amikor hosszú idő óta először fogadhatta az öccse hívását, azonnal el akart
menni, hogy meglátogathassa Kannékat a családjával.
...
-Olyan
aranyos.- nyomkodta meg Krit a kiságyban fekvő baba arcát. A csecsemő
elvigyorodott és folytatta az alvást, olyan kedvesnek és barátságosnak nézett
ki.
-A fiam neve ... Pharm.- Kann gyengéden megsimogatta a fia kezét, -Tudod, hogy a Pharm erőt jelent, hogy mindene túljusson.-
A kisfiú nagybátyja lehajolt és elmosolyodott azon, hogy a kisfiú szája is felfele görbült, amikor meghallotta a nevét. -Hogy vagy... Pharm?-
'Hallod
P'Korn? Az unokaöcséd, akit te neveztél ez, végre megszületett...'
***
Kann
többé tért vissza, miután lediplomázott, emiatt sosem jött rá, hogy az
édesapjuk mennyire bánatos volt a tragédia után. Egyszer a férfi azt mondta
neki, hogy ez egy büntetés volt azért, amit tett, mielőtt a szerette vére festette
volna be előtte a világot. Különösképpen, amikor hallotta, hogy Kann komoly
beteg volt, de nem mondott egy szót sem a családjának. Azt sem tudta meg a fia,
miután kómába esett, hogy az apja a legidősebb testvérük elvesztése után
kiszállt a sötét ügyletekből és tisztára mosta magát az ígéretéhez híven.
-P'Korn...
a temetés után kapcsolatban maradtunk Intouch családjával, amíg az apja beteg
nem lett és később el nem hunyt. Apa megígérte, hogy mindenre vigyázni fog,
tekintet nélkül a családi dolgokra vagy lakásra.-
Anthika
segített rendbe tartani a dolgokat, beleérte a földeket és a lakást, hiszen ő
volt In egyedüli nővére és egyedül élt. Az utolsó csapat is a hónap végén
költözött ki. Édesapjuk próbálta minden ügyét elintézni, mielőtt a teste
feladta volna.
-Ne
legyél mérges apára P', ne haragudj Pharm apjára sem, ez mindkettőjüknek
fáj.-
Dean
szorosabbra fonta az ölelését a fiatalabb körül. Ahogy egymásra néztek,
mindkettőjüknek eszébe jutottak a szerzetes szavai, amikor együtt mentek a
templomba: -A megbocsátás fontos.-
-Sajnálom.- mondta a senior a Nongnak és újra meg újra megcsókolta, -Sajnálom, hogy
nem voltam elég erős, sajnálom, hogy ennyi szenvedést okoztam.- suttogta a
fülébe, majd adott egy csókot a homlokára. -Idióta voltam és önző, de innentől
kezdve mindenkit szeretni fogok, apát, anyát, a testvéreimet... és mindennél
jobban, Int.- lehajolt és a homlokát a másikénak döntötte és halkan
mondta, -Tényleg sajnálom...- 'Nem akarom látni többé, hogy
szenvedsz a dühtől.'
Pharm
összezavarodott tekintettel nézett a szerelmére és megérintette a halvány
foltot a halántékán; Intouch érzései hullámzottak a fiatalabban és ez őt is
megzavarta. Az ajtó mellett ülő férfire vezette a tekintetét, akinek könnyek
mosták az arcát, majd a szipogó édesanyára nézett, aki attól félt, hogy
elveszítheti a fiát.
Egyszer
már elkövetett egy hibát és nem szabad megismételnie.
Intouch
akkor azt gondolta, hogy ő a legerősebb, de egyáltalán nem volt az. Gyenge volt
és hagyta, hogy a harag vezérelje a gondolatait. Épp annyi szeretet volt benne,
mint düh, csalódottság és fájdalom. P'Korn mindent elfogadott, amit tett.
Megbánta és elfogadta a következményeket és ő rendben volt. De ő volt olyan
makacs, hogy ellenálljon a rossz emlékeknek és nem fogadta el az igazságot; ő
volt az egyetlen, aki elfutott és a szerelmét hibáztatta. -Én...
sajnálom.- szipogott a junior, -Sajnálom...- két kezével
átölelte az idősebb széles vállait és az arcát a mellkasába temette és újra
utat engedett a könnyeinek, -Szeretlek P'.-
-Szeretlek P'Korn.-
'A
szerelem elvakít minket. Hogy túljussunk a fájdalmas emlékeken, néha együtt
kell keresnünk egy utat a megpróbáltatáson át.'
A
senior megrázta a fejét és könnyek közt elmosolyodott. 'Hiányoztál.' -Én is szeretlek In.-
30
évvel később a haláluk után, ma... ma volt az a nap, amikor igazándiból
találkoztak... A vörös fonal újra összehozta a beteljesületlen szerelmeseket.
***
Az
eset után Pharm kórházba került magas láz, kimerültség és légzési nehézségek
miatt. Dean is bent maradt, hiszen a junior és annak nagyapja is ugyanabba a
kórházba került. Az idős férfi állapota már visszafordíthatatlan volt, ott
találkoztak először rákkezeléssel, ami a fájdalom csökkentését szolgálta. Már
szinte semmit sem tudott enni és az idő legnagyobb részében Dean az 'apja'
mellett maradt a hátralévő idejére, szavak nélkül szorította a kezét és meleg
vízzel törülgette. Gondját viselte, folyamatosan a könnyeit szárította
fel, amikor a férfi Kornt szólongatta. Dean igyekezett javítani a helyzetén és
minden odafigyelést megadni az 'apjának'.
Amíg
a férfi tudatánál volt, bár a szíve egyre jobban gyengült el, a családtagok
búcsút vettek tőle. Dean halkan suttogott a fülébe, igyekezett megnyugtató
szavakat mondani Korn apjának.
'Nyugodj
békében, apa.'
***
A
temetés egyszerű volt. Dean szülei csak annyit tudtak, hogy a fiúk a szerelme
nagyapjának megemlékezésére megy segíteni. Anthika sem felejtett el megjelenni.
Az idős nő átölelte az 'öccsét' és az arcát simogatva kifejezte a részvétét. A
nő végighallgatta a legidősebb unokája történetét és megijedt, hogy majdnem
elvesztette megint a testvérét.
A
fiatal fiú újra és újra bocsánatot kért a múlt miatt a 'nővérétől'. A szüleitől
is elnézést kért, amiért olyan sokat szenvedtek miatta.
-Ne
sírj, a szemeid felpuffadtak.- az idős nő segített letörölni a fiú
könnyeit -Apa és anya nagyon szerették Int. Emiatt boldognak kell lenned,
rendben?- a 'nővére' illata megnyugtatta, majd bemutatta az édesanyját és
az öccsét Ahn-nak.
A
temetés alatt végig a szerelmét figyelte, aki többet segített, mint ő az unokaként.
Nézte, ahogy Dean a nagybátyjához sétál és elrendezte a vendégeket, de az
aggodalma az esemény végére újra fellángolt.
***
Az
éjszaka közepén a lakás tulajdonosa folyton forgolódott az ágyában. Miután
mindent elrendeztek, Pharm nem tudott aludni, ezért inkább felkelt, hogy
megmossa az arcát, majd a kanapára telepedett a TV elé. Az anyja és az öccse
már visszatértek az Egyesült Államokba. Megbeszélték, hogy legközelebb hosszabb
időre jönnek, mert a mostani nagyon váratlan volt és nem hoztak magukkal sok
dolgot. Az anyja megkérdezte, hogy egyedül szeretne e lenni vagy elmegy velük,
de Pharm mosolyogva elutasította az ajánlatot azzal, hogy ő rendben lesz... de
ez nem volt igaz.
A
fiú magában jókat mosolygott azon, hogy napok óta nem tudott már aludni. Nem
azért, mert félt az újabb álmoktól, hanem, mert nem álmodott már, mintha Korn
és In eltűntek volna és csak néhány halvány emléket hagytak volna maguk mögött.
Nem
ismétlődött a haláluk, nem voltak pisztolylövések, nem hívogatta folyton
P'Kornt.
A
kezével megérintette a halántékát, a folt is halványulni kezdett, a légzési
nehézségei is javultak. Most, ha hallotta a tűzijátékot vagy a hangos zajokat,
nem ijedt már meg.
Minden
halványulni látszott...
A
forró könnyek újra csorogni kezdtek.
Mi
van a P'Deannel való szerelmével? Igazi volt e vagy csak a piros fonal miatt
voltak egymás iránt érzéseik? Mivel a fonal beteljesítette a feladatát, a
szerelmük is véget ér? A szerelem szó magában hordozta számára a mosolyokat, a
gyengéd és könnyed érintéseket... Minden a múlt részévé fog válni, igaz? Az
érzéseik hamisak voltak?
-Mit
kéne tennem...- a könnyek lefolytak az arcán. A fejét ráhajtotta a a
térdeire és újra szipogni kezdett.
***
-Jujj,
Lookchub.- mosolyodott el ManNow szélesen, amikor meglátta a színes édességekkel
teli dobozt. Azonnal kivett egy darabot és nyammogni kezdett rajta, -Mikor
volt időd megcsinálni? Tegnap nagyon sok házit kaptunk.-
Phamr
csak felnevetett, hiszen egész éjjel nem tudott aludni és emiatt volt ideje
megcsinálni a desszertet.
-Nem
aludtál rendesen?- Team rásimított a piros szemeire, aztán a kezével
összeborzolta a barátja haját.
-Olyan
vagy, mint egy halott!- ManNow sietve hideg vizet öntött egy zsebkendőre, -A szemeid olyan duzzadtak.- meg volt ijedve, amikor az alacsony fiú
arcát nézte. Kijelenthette, hogy Pharm már több napja furcsán nézett ki, de a
mai volt a legrosszabb.
-Mi
a baj? Veszekedtetek P'Deannel?- Teamm segített a lánynak megfogni a kis
anyagot. Pharm szívét melegség járta át a barátait látván.
ManNow,
Team és Del is olyan jó barátai voltak, hogy azt nem lett volna elég csak
megköszönni.
-Csak
nem tudtam aludni.- a fiú megrázta a fejét, -Közeleg a vizsga, talán
rástresszeltem.- az utolsó dolgozatuk vészesen közel volt, utána pedig az
egyetem zárva lesz és Pharm nem tudta, hogy mihez kezdjen. Talán Amerikába
kellene mennie, ahogyan az édesanyja mondta?
-Akkor...
este P'Dean felvesz téged?- ráncolta össze a homlokát ManNow. Ilyen
állapotában lehetetlen volt, hogy a fiatalabbért ne jöjjön el a senior.
-Uhm, hát igen, majd felvesz. Este van egy találkozónk.- rámosolygott a barátaira, majd felidegesítette magát, amikor Team erősen megdörzsölte a fejét. -Hey, ne aggódjatok, hogy nem tudok aludni. Holnap viszont nem fogok tudni bejönni, már előre szólok.- mondta mosolyogva, mire ManNow pirulva eltakarta a száját.
-Őrület! Mit fogsz csinálni?- a lány öntudatlanul is az öv alatti témára terelte a szót.
***
Délután
5 volt, a Közgazdaságtudományi Kar épülete előtt leparkolt az ismerős fekete
autó és szokásosan megvárt egy bizonyos illetőt. Pharm integetett a barátainak
és sietve elsétált a kezdődő cukkolásoktól. Nagyot sóhajtott a nap okozta
kimerültségtől.
-Éhes
vagy?- Dean kinyújtotta a kezét és gyengéden megsimogatta a junior fejét.
Pharm
összeszorította a kezét, mielőtt könnyes szemekkel felnézett volna a
szerelmére, -Jégkrémet szeretnék enni.-
A
senior elkezdte leszidni a Nongot, de amikor belenézett a szemeibe, olyan volt,
mintha a tekintetével könyörgött volna neki. -Először egyél rendes
vacsorát, aztán jöhet a fagylalt.- Biztos volt benne, hogy egy 1-től 10-ig
terjedő skálán 10-es volt annak bizonyossága, hogy elveszíti a juniort.
Dean
megállt venni egy nagy doboz fagyit venni. Végül sikerült enniük omlettet,
rákkal és curryvel. Egyszerű volt, de egy egész tányérral elpusztítottak
mindketten. Desszertként az idősebb megette a Lookchubot, míg a junior magához
vette az egész doboz fagyit és letelepedett a TV elé.
-Ne
edd meg az egészet.- Dean nem tudta megállni, hogy ne szóljon érte a
juniornak, hiába könyörgött a fagylaltért és mosolygott, amikor megkapta. Már
azon gondolkodott, hogy komolyabban figyelmezteti.
A
TV műsor a szokásos volt, de most nem beszélgettek, nem folytattak egymással
eszmecserét. Mindketten magukba voltak süppedve. Pharm nem aludt el, Dean
pedig csak nézte a TV-t, majd a földön heverő kezét nézte, nem merte
megérinteni a fiatalabbat.
A
kezei, amivel titokban a kávézóban fogta meg az fiatalabbét...
A
kezei, amivel körbe vezette a kara épületében...
A
kezei, amivel átölelte a közös éjszakájukon...
-Min
gondolkodsz Pharm?- szólalt meg a mély hangján az idősebb, mire a név
tulajdonosa megugrott. Sietve felemelte a fejét és Deanre nézett, nem tudta,
hogy mióta figyelhette őt.
-Én...- kezdett bele ügyetlenül, de nem folytatta; a múlt nagyban befolyásolta most.
Dean
szemei aggodalomtól csillogtak. Tudta, hogy valami nem volt rendben; amióta a
Nong felhívta remegő hanggal, hogy egyenek együtt, már érezte. Mikor a
tekintetük találkozott, a fiatalabb szeme megtelt bánattal, mintha magában
tartott volna valamit, nem sírt, nem szólalt meg. Most már, amikor a fiatalabb
főzött és együtt ettek, Pharm nem nézett rá. Mindig összebújva nézték a TV-t,
de most még csak az ujjbegyük sem ért össze és ez megijesztette Deant.
-P'Dean...- a neve hallatán az idősebb összeszorította a kezét és magában mondogatta, hogy
ne gondoljon bele túl sokat. Lehunyta a szemeit, amikor a Nong megérintette az
arcát, majd az ujjait gyengéden a szájára helyezte, mielőtt eltávolodott volna
tőle. Amikor kinyitotta a szemeit, az első dolog volt, amit meglátott, az a
juniortól megszokott mosoly volt. -Váljunk külön egy időre.- ezt
hallva az idősebb körül minden megfagyott.
Pharmnak
mosoly közben kezdtek az arcán lecsorogni a könnyei. Eldöntötte, hogy a három
hónapos szünet alatt átértékeli magában a dolgokat, így megadhatta Deannek is a
kellő időt, hogy ő is átgondolja, vajon tényleg szerették egymást vagy csak a
sors kényszerítette őket?
Annak
ellenére, hogy P'Dean nem mondta, tudta, hogy az idősebb is ugyanazt gondolja,
most már nincsenek kötelezettségeik. Sem vörös fonal, sem a múlt emlékei...
Itt
volt az idő, hogy magukba nézzenek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése